Az egyház miért támadja a Harry Potter köteteket?
A boszorkányság terjesztésével vádolják az írónőt.
De gondolom igazából az zavarja őket, hogy nem keresztény témájú, a kereszténységet dicsőítő könyvekből adnak el ilyen sokat, mint a HP könyvekből. Zavarja őket, hogy nem ők kapják a sok pénzt.
az is elég furcsa hogy harrynek van keresztapja(sirius). ezek szerinte meg van keresztelve. és késöbb ö is keresztapa lesz(ted lupin)
Szerintem a mágusoknál a keresztszülőség nem függ össze a keresztséggel, sokkal inkább azzal, h legyen(ek) valaki(k) aki(k) gondoskodnak a gyermekükről, ha valami baj történik a szülőkkel.
Karácsony: Jézus születésének a bibliában leírt időpontja egybe esik a téli napéj egyenlőség időpontjával, amit már a pogányok is ünnepeltek, jóval a kereszténység elterjedése előtt, vagyis, átvehették innét is,vagyis a karácsony nem szükségszerűen kötődik Jézushoz.
Olvastam egy hívő nő kritikáját a Harry Pottereel kapcsolatban, és számtalan olyan dolgot hozott fel amit könnyedén meg lehet cáfolni, én csak ezt a vak elutasítást nem értem, még csak be sem ismernék, h van benne jó is.
Eleve barom a kérdés. Az egyház nem támadja a Harry Pottert. Csak vannak olyan túlbuzgó, elvakult, magukat vallásosnak vélt emberek, akik elítélik a Harry Pottert.
Ezt a hittantanárom mondta, aki pap és szerzetes, úgyhogy szerintem jól tudja. A Harry Potter egy mese, egy jó történet, amit fölösleges egyházi szempontból megítélni. Olyan, mintha a Shreket elítélnék, mert az első részben a sárkány kitöri a templom egyik ablakát.
Akit érdekel az itt elolvashatja, hogy mit gondolnak a támadók:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!