Ha megválaszolod a "ki is vagy te valójában? " kérdést magadban akkor?

Ennek a kérdésnek a megválaszolása azért nem segít,mert amíg frappáns válaszon gondolkodsz, a valóság messze elkerül. Abban a pillanatban ugyanis, amint definiálsz valamit, meg is ölöd. Vagyis olyan, mintha lefényképeznéd, aztán a mozdulatlan fotóra azt mondanád: ez az! Holott az csak egy képmás.

Az hogy kik is vagyunk, egy nagyon mély vallásfilozófiai kérdés, és kiindulópontként az önmegfigyeléssel kezdjük. NEM önértékeléssel, nem definiálással és analizálással, mert egyiknek sincs köze a valósághoz. Egyszerű, tárgyilagos megfigyelés. Ítélet, kritika nélkül. EZ vagyok én, ilyen vagyok. Figyeld magadat huzamosabb ideig. Ilyen a hangom. Ilyen a testérzetem. Amikor a barátoddal beszélgetsz, lépj ki magadból és figyelj. Figyeld a hangod, a gesztusaidat, amit mondasz. Rájátszol az intelligenciádra? Hülyeségeket beszélsz? Pletykálsz, rosszindulatú vagy? Figyelsz a másikra, vagy önző módon csak te akarsz szóhoz jutni?

Egy idő után, ha rendszeresen figyeled magad és nem értékelsz, elkezdesz azon gondolkodni, hogy ki a megfigyelő és ki az, akit megfigyel. Mi ez a kettősség? Ki az az ÉN? Az a paprikajancsi, aki a főnök fals viccein kacag, vagy az a valaki, aki csendesen figyeli a jelenetet?

TUDATOSSÁG a kulcsa mindennek. Akkor eljutsz oda hogy meg tudod különböztetni az egódat, az önző énedet attól az ÉN től, aki a megfigyelést végzi, de ne értékel. Az Én ismeri az egót, de önmagát nem ismeri, ezért te sem tudod megismerni. ( a szem nem láthatja magát, a kés nem vághatja el saját magát. A te saját ÉNed nem ismerheti magát. csak az egódat.)

Viszont ez az igazi ÉNed, aki tovább nem bontható, nem kategorizálható, nem jellemezhető. Amíg erre a szinte el nem jutsz (nem az intellektuális megértésről beszélek hanem a megtapasztalásról) addig az egóddal azonosítod magad. Pedig ez egy tévedés.

Ha arra a kérdésre, ki vagy te, a következőhöz hasonló válaszokat adsz: apa/anya/tanár/diák/orvos/beteg ember/sportoló/álmodozó/intelligens/magyar/román/keresztény/ateista stb. akkor még nem jutottál el sehova. Ezek csak címkék, és amíg címkékkel azonosulsz, addig csak az egódat ismered. A tiszta ÉNre semmilyen címke nem ragasztható.

A kérdésre válaszolva: önmagad megtapasztalásába a testedet, lelkedet belevonod, de a továbblépést az a felismerés jelenti hogy a tested nem igazán te vagy (az emberi test sejtjei folyamatosan megújulnak. Hét év alatt az összes sejted lecserélődik, tudtad ezt? )és a személyiséged sem. Irigy vagy? Nagylelkű? Szép? Depressziós? TE egyik sem vagy. Ezek a dolgok vagy mulandók, vagy viszonylagosak.

Bocs a hosszadalmas válaszért.

Freya

"Abban a pillanatban ugyanis, amint definiálsz valamit, meg is ölöd."

Az ember kétlábú tollatlan állat, mondom, mire meghal egy ember :)))

"Egy idő után, ha rendszeresen figyeled magad és nem értékelsz, elkezdesz azon gondolkodni, hogy ki a megfigyelő és ki az, akit megfigyel. Mi ez a kettősség? Ki az az ÉN?"

Az én névmás egy személyt jelöl. Kb. azt jelenti, hogy "mindaz, amit csinálok", vagy "a viselkedéseim összessége".

"Aki" megfigyeli, az a Megfigyelő. A Megfigyelő nem más, mint megszemélyesítése egy funkciónak, ami a fenti viselkedéseket mutató emberi lény (ember = tollatlan kétlábú állat, ld. fent) agyának (az egy szerv a fejben) egyik funkciója a sok közül.

"TUDATOSSÁG a kulcsa mindennek."

Nem. Mert a tudat kérdése és az én kérdése, meg a személyazonosság kérdése akár három különböző kérdés is lehet. Vagy összetartoznak, vagy nem. Attól függően, hogy milyen filozófiai elméletekben hisz valaki.

"Akkor eljutsz oda hogy meg tudod különböztetni az egódat, az önző énedet attól az ÉN től, aki a megfigyelést végzi, de ne értékel."

Ha eddig eljutottam, addig még mindig nem csináltam semmi filozófiailag fontosat. Tulajdonképpen az egész gyakorlatot végezhetem úgy, hogy a pszichológia körén belül maradok. E megközelítésben szerint az önző akarás és az érdekmentes megfigyelés a pszichém 2 funkciója.

Az, hogy pszichológiailag így elemzem magam, filozófiailag nulla jelentőségű, magánügy.

"Viszont ez az igazi ÉNed, aki tovább nem bontható"

Az összes filozófus kb. 1970-ig csípőből rávágta, hogy nem bontható. Ugyanis nehéz elképzelni a felbontását. Viszont soha senki se bizonyította, hogy nem bontható. Csak rámondták, mert piszok nehéz elképzelni.

Amit nem tudunk elképzelni, arról könnyen azt hisszük, hogy logikailag kizárt. Pedig az elképzelhetőség és a logicitás, bár gyakran egybeesnek, nem mindig esnek egybe.

Persze ez már offtopic, mert igazából a helyzet az, hogy meglehetősen könnyű elképzelni egy tudat kettébontását vagy két tudat egyesítését.

"Ha arra a kérdésre, ki vagy te, a következőhöz hasonló válaszokat adsz: apa/anya/tanár/diák/orvos/beteg ember/sportoló/álmodozó/intelligens/magyar/román/keresztény/

ateista stb. akkor még nem jutottál el sehova."

Ha pl. a teljes diszkontinuitás álláspontján van valaki, azaz úgy gondolja, hogy mivel az ÉN, szemben az egóval, oszthatatlan és radikálisan egyszerű, ezért pontszerű, ezért nincs neki időbeli terjedelme, ezért ezt a mondatot már másik ÉNnel gépeli az egóm, mint az előzőt, stb., akkor pl. elég józanul gondolkodik, ha magát a román beteggel vagy az álmodozó orvossal azonosítja, mert az még mindig a legtartósabb dolog a választékból.

"A kérdésre válaszolva: önmagad megtapasztalásába"

Na de az igazi önmagamról már elhangzott, hogy nem tudom megismerni (ugye "hátrafelé nem világít", mondta a bölcs).

Persze 7 év alatt a sejtjeink kicserélődnek, de infinitezimális időközönként meg az ÉNek váltják egymást az egók élén :)))

A felettes én nem tudja megismerni önmagát, ne keverd a kettőt.

Ez egy nagyon jó gyakorlat, működik.

Érdekes ez a kérdés, és az is hogy a valláskritikába került :-)

Én hívő vagyok, hiszem hogy Isten teremtette meg az embert. Tapasztalatom szerint hogy ki is vagyok valójában ezt akkor kezdtem el kapizsgálni amikor a világ világossága költözött belém, vagyis Krisztus Szelleme.

A bibliai antropológia szerint az ember 3 részből áll.

1. a TEST mint karosszéria úgymond, amelybe be vagyunk zárva ideiglenesen.

2. a LÉLEK az értelem, az érzelem, és az akarat területét értendően.

3. a SZELLEM amely az élet hordozója a legbelső valós énünk.

Nem hinném hogy bárki is meg tudná mondani magáról hogy kicsoda valójában, azért sem mert minden ember először ön-igazult. Vagyis saját maga állítja fel mércéjét saját belső (lelki) világából. Így ha meg kellene határozniuk hogy mi a jó és mi a rossz, mi igaz és mi hamis, akkor eltérő és szemben álló válaszokat kapnánk. Tehát az ön-igazultság káoszhoz vezet.

Amikor elkezdtem nyitott szívvel olvasni a bibliát, Isten beszédét, akkor azt tapasztaltam hogy a biblia olvas bennem, vagyis egy tükröt tart elém amelyben megláttam belsőmet, személyiségemet. Lévén hogy filozófusok állítása szerint is az emberiség legtöbb erkölcsi - szellemi igazsága és értékei a bibliában vannak lefektetve.

Amikor az ember elfogadja Isten tekintélyét, és alárendeli magát ennek a tekintélynek akkor Isten az ember szellemének szövétnekét gyújtsa meg. Újjászületik szellemünk halott állapotából, amely részünk el van pecsételve Isten számára. A szellemünk sosem képes a bűnre, a testünk és lelkünk viszont a szellemünk ellen törekszik. Ezt nevezik ó-embernek, és szellemünket új-embernek. Ha pedig szellemünk lámpásának szövétneke ég, és az olajat Isten Szellemétől kapjuk akkor képesek vagyunk az új-emberünkkel, az ó-emberünk fölé kerekedni. Ez egy folyamat, melyet megigazulásnak is nevezhetünk, és így válhatunk Isten számára elfogadhatóvá. Így vagyunk képesek felül kerekedni ó-természetünk és romlott vágyaink felett. Tehát a keresztény embereknek vagyis a Krisztus követőinek ezen kellene munkálkodniuk, hogy szellemi emberekké váljanak. Ne lelki emberekké akiket az érzelmeik irányítanak, és ne testi emberekké akiket ösztöneik hajtanak.

Jól eltértem a kérdéstől, sorry! De jó volt ezen elmélkedni. Elolvasva a kérdésedet relatívnak tartom, több oldalról közelítve is meg lehetne válaszolni, talán ez is egy ilyen oldala.

Valaki érdekes dolgot feszegetett, hogy ha levágná kezét az befolyásolná az énét. Érzelmeit mindenképpen, de ahogy Jézus mondta hogy jobb fél kézzel fél szemmel csonkán-bonkán az örök életre menni, mint sem ép testtel a kárhozatra.

János 6,63

"A Szent Szellem* az, aki életet ad, a testnek semmi haszna. A szavak,

amelyeket mondtam nektek a Szent Szellemtől valók, és életet adnak.”