Nem értem ha Isten szereti az embereket mert hagya hogy azok szenvedjenek? Annyi betegsseg annyi minden baj van miert hadja ezt?

xDD

Közhely. Ha nem tudnád mi az a szenvedés, fingod se lenne a boldogságról se, okoskám. És ez csak megerősíthet, a javadra válhat. Ha kicsit is optimistább lennél.

Meg, nem tudom halllotál-e már a gonoszról...

Egyébként, felhozok egy egyszerű, és kicsit gagyi példát. Te hogy nevelnéd fel a gyereked? Mindent megadsz neki, és elkényezted, hogy soha semmiben ne lelje hiányát? ha igen, az a gyerek nagyot fog szívni az életben, sőt...

Gondolkozz egy kicsit.

Ez csak maszatolás. A szenvedés ugyan relatív, de sem az eloszlása, sem a megérdemeltsége, sem a módja nem mutat semmilyen értelmes rendszert.

Az a magyarázat, hogy párezer éve egy borda-nő adott egy mágikus almát egy sár-férfinek, mert rávette a beszélő kígyó pedig közröhej.

"Meg, nem tudom halllotál-e már a gonoszról... "

http://www.youtube.com/watch?v=1Ao99RIKyd8

"Te hogy nevelnéd fel a gyereked? Mindent megadsz neki, és elkényezted, hogy soha semmiben ne lelje hiányát? ha igen, az a gyerek nagyot fog szívni az életben, sőt... "

Gondolkoztam egy kicsit. A szülői nevelésnek az a célja, hogy a gyerek felkészüljön arra a felnőtt életre, amikor nem lesz mellette a szülő, hogy támogassa. Ezért jó, ha megtanulja, hogy nem kaphat meg mindent. A keresztény vallási hiedelmek szerint az evilági élet felkészülés a túlvilágira, ahol már semmivel sem kell törődnünk, mert mindent a fenekünk alá raknak. A mennyben a mannát, a pokolban az üstöt. Mire is készülünk mi fel tulajdonképpen?

Próbálj meg kicsit árnyaltabban nézni a dolgokra. Biztos az, hogy úgy van, hogy szenvedés=rossz, szörnyűség, áááá; happiness=király, frankó minden. Mi van, ha nem a pillanatnyi lelkiállapotunk szempontjából nézünk rá a dolgokra, hanem egy távolabbi, objektívebb szempontból. Például egy történésnek mi a következménye, fejlődtem-e általa, tanultam-e valamit, jobb ember lettem-e. Vagy csak az számít, hogy hogy érzem magam most, és semmi más?

Én nagyon sokat tanultam a szenvedésből. Átértékeltem az egész életem általa. Rájöttem, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami nem. És Istent is a szenvedés legmélyebb óráiban találtam meg. Akkor volt csak bennem elég alázat ahhoz, hogy hozzá forduljak. És ő azóta minden szenvedésemet a javamra fordította.

Nagyon sokszor feltették már ezt a kérdést.

A szenvedés a bűn következményeként jött a világba.

Jézus bűneinket elvette. Viselte betegségeinket, fájdalmainkat, minden rosszat. (Ézsaiás 53. rész)

Mivel Isten kegyelmének az ára Jézusban ki lett fizetve, így átokmentes élet minősége az Istennel való személyes kapcsolat szorosságától, bensőségességétől függ.

Az átokból egyedül a halál vár még végső eltörlésre, ezt várjuk.

Remélem, érthető volt :)