Ennél az esetnél kinek volt igaza, az elvileg hívő felnőtteknek, vagy mint nekem gyereknek?
Nagyon régen foglalkoztat már ez a dolog, de nem igen találtam rá normális magyarázatot. Talán alsó osztályos voltam mikor mentem egy hittan táborba, valahova vidékre. Annyira nem ismertem a többi gyereket meg nem is emlékszem erről semmire, csak hogy egyik nap mikor mentünk/jöttünk valahova, és az utcán láttam egy kóbor kutyát sétálni. Odajött a csoporthoz én meg simogattam meg talán adtam is neki valami nasit ami nálam volt. Már akkor mondta az egyik tanár hogy ne adjak neki semmit mert követni fog. Hát ez is történt, egész nap jött utánam. Én nagyon megimádtam, de nem csak a tanárok, hanem a többi gyerek is bunkó volt velem meg mintha gáz lenne szeretni a kutyákat és segíteni neki vagy nem tudom, de azután senki nem szólt hozzám. Mikor a kutya a szállás helyünkre is követett az egyik tanár lekezelően mondta hogy küldjem el, de én nem akartam, ezután kitört egy kis balhé. Végül az lett belőle hogy a tanár mondta, vagy bemegyek és hagyom ott a kutyát vagy itt alszom kint vele együtt. Én az utóbbit választottam, egy szivacsot meg egy takarót hoztak ki nekem éjszakára. Szerencsére nem volt se hideg, se eső. Ott aludtam a kutyával együtt a ház előtt egy szivacson. Utána már a napokban alig vittek valahova meg nem szólt hozzám senki. Mikor vége volt a tábornak, teljesen pánikba estem hogy mi elmegyünk de a kutyával mi lesz, és annyira tiltakoztam hagyjuk ott tervtől hogy azt mondták oké keresnek neki gazdát. A legutolsó amire emlékszem hogy megyünk el kocsival, elvileg az új gazdái integettek a kutya meg velük volt.
Még most is furcsállom hogy annyira bunkók és szemetek voltak ott velem az elvileg hívő emberek hogy az valami hihetetlen. Ennyire nem ér nekik semmit egy állat se? Se egy 10 akárhány éves gyerek aki sír utána? Nem az lenne a lényeg hogy segítsünk egymáson, és az élőlényeken?
Még a kutyára se igazán emlékszem, valami spániel szerű lehetett, de mikor ez a dolog eszembejut, még mindig megkönnyezem, mennyire kitartottam mellette.
Bocsi hogy kicsit hosszú lett!
18/l
Akkor sorban válaszolok a kérdéseidre Ivan Iljics:
- nem, nem vagyok hívő, és igen, azért tettem mert törődtem az állattal, nagyon rosszul éreztem magam mikor először próbáltam nem figyelni rá
- igen, inkább választanék egy állatot
- igen, feláldoznám magam egy állatért - most vagy elhiszed/elhiszitek vagy nem, magyarázkodni nem fogok
- bizonytalanság miatt, mert bár tudom hogy bajom is lehetett volna vagy a kutya akár veszett is lehetett volna, megerősítést akartam hogy helyesen cselekedtem csak azért mert a szívemre hallgattam nem az eszemre. Legalábbis így utólag erre tudok gondolni, bár már nem tudom hogy akkor 10-12 évesen mennyire volt a fejemben az hogy veszett a kutya, betegséget terjeszt..azt hittem csak egy kutya akivel ha foglalkozom és segítek neki akkor nyugodt lesz a lelkiismeretem.
Érdekes ember vagy. Más az értékrendünk.
Szerintem:
- Először segíts magadon.
- Azután segíts az embereknek akiknek tudsz.
- Csak ezek után segíts az állatoknak.
- Védd a környezetet.
Nekem így van sorrendben a segítségnyújtás.
De a te eseted nehezen behatárolható az én szemszögemből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!