Ennél az esetnél kinek volt igaza, az elvileg hívő felnőtteknek, vagy mint nekem gyereknek?
Nagyon régen foglalkoztat már ez a dolog, de nem igen találtam rá normális magyarázatot. Talán alsó osztályos voltam mikor mentem egy hittan táborba, valahova vidékre. Annyira nem ismertem a többi gyereket meg nem is emlékszem erről semmire, csak hogy egyik nap mikor mentünk/jöttünk valahova, és az utcán láttam egy kóbor kutyát sétálni. Odajött a csoporthoz én meg simogattam meg talán adtam is neki valami nasit ami nálam volt. Már akkor mondta az egyik tanár hogy ne adjak neki semmit mert követni fog. Hát ez is történt, egész nap jött utánam. Én nagyon megimádtam, de nem csak a tanárok, hanem a többi gyerek is bunkó volt velem meg mintha gáz lenne szeretni a kutyákat és segíteni neki vagy nem tudom, de azután senki nem szólt hozzám. Mikor a kutya a szállás helyünkre is követett az egyik tanár lekezelően mondta hogy küldjem el, de én nem akartam, ezután kitört egy kis balhé. Végül az lett belőle hogy a tanár mondta, vagy bemegyek és hagyom ott a kutyát vagy itt alszom kint vele együtt. Én az utóbbit választottam, egy szivacsot meg egy takarót hoztak ki nekem éjszakára. Szerencsére nem volt se hideg, se eső. Ott aludtam a kutyával együtt a ház előtt egy szivacson. Utána már a napokban alig vittek valahova meg nem szólt hozzám senki. Mikor vége volt a tábornak, teljesen pánikba estem hogy mi elmegyünk de a kutyával mi lesz, és annyira tiltakoztam hagyjuk ott tervtől hogy azt mondták oké keresnek neki gazdát. A legutolsó amire emlékszem hogy megyünk el kocsival, elvileg az új gazdái integettek a kutya meg velük volt.
Még most is furcsállom hogy annyira bunkók és szemetek voltak ott velem az elvileg hívő emberek hogy az valami hihetetlen. Ennyire nem ér nekik semmit egy állat se? Se egy 10 akárhány éves gyerek aki sír utána? Nem az lenne a lényeg hogy segítsünk egymáson, és az élőlényeken?
Még a kutyára se igazán emlékszem, valami spániel szerű lehetett, de mikor ez a dolog eszembejut, még mindig megkönnyezem, mennyire kitartottam mellette.
Bocsi hogy kicsit hosszú lett!
18/l
válasza:Teljes mértékben igazad van kérdező. Nekem is van egy jó/rossz tulajdonságom, hogy túl nagy az igazságérzetem. Utálom az olyan felnőtteket, akik megvetik és hülyének nézik a gyerekeket. Már gyerekként is igazságtalannak találtam, ha olyan tanárral találkoztam.
8 évesen kaptam egy kiskutyát, amire nagyon vágytam. Amikor jött a jó idő, anyáék ki akarták zárni a kertbe éjszakára (pekingi palotakutya). Én annyira megsajnáltam és "fellázadtam" ez ellen, hogy megmondtam a szüleimnek, ha neki kint kell aludni akkor én is kint alszok. :) A húgommal együtt pár éjszaka kint aludtunk. Ez a kutya pár hete hagyott el minket 14 év után. :(
Így teljesen tudok veled azonosulni.
22/l
válasza:Nagyon embertelen az értékítéleted kedves kérdező! Ha meg kéne mentened a gyermeked vagy egy kutya életét, akkor is a kutyát választanád? Nem hinném, vagy ha mégis, akkor az gyilkosság. És itt mindegy, hogy a te gyereked, vagy egy idegen ember.
Az állatok szeretete teljesen természetes egy egészséges szellemiségű embernél. De nem kell azon csodálkozni, hogy magukat "kereszténynek" vallók ilyen közömbösek voltak. Nem mindenki valóban keresztény (vagyis Krisztus-követő), aki annak mondja magát. Örülj, hogy csak közömbösek, mert nagyobb intoleranciával el is kergethették volna. A tanár hozzáállása sem tisztázott. Te homályosan emlékszel, tehát nem igazán tudhatod, hogy milyen indítékkal ellenezte egy kóbor kutya ajnározását egy kisgyereknek.
Van ötleted egyébként? Nagyon egyoldalú történetedben elfelejtettél empátiát mutatni egy tanár irányába, aki felelős volt akkor ott, hogy senki sem sérüljön meg. Tudod, hogy jó eséllyel veszett is lehet egy idegenekhez feltűnően barátságos kutya? És vajon egy ilyen csakazértis magatartású gyerek viselkedése, vajon mennyire veszélyeztette a te és társaid testi épségét ebben a konkrét helyzetben?
Elmondanám, hogy az illető tanár még talán felelőtlen is volt, hiszen egy ilyen eb ott tartása veszélyeit nem mérte fel kellő súllyal!!!
Tehát az állatbarátság és az ésszerűség között meg kell találnunk az egyensúlyt.
válasza: válasza: válasza: válasza:Egyik félnek sincs teljesen igaza. Nem csak a te esetedben, hanem általában...
Kaptál már itt hideget és meleget is, szerintem csak hozd össze a válaszokat, és egész jó kis kép lesz belőle. :)
Némileg ezen a vonalon tennék néhány észrevételt:
1. Az ember mindenképp előrébb való / fontosabb, mint az állat. Nem kell a jövőt találgatni, de tényleg a helyükre kell kerülniük a dolgoknak, hogy adott esetben megfelelően kezelhesd ezeket.
2. Az állatok felé az embernek felelőssége van. Sajnos, mióta az eszemet tudom, azt látom, hogy sokaknak erről fogalmuk sincs: Az esőerdők területének csökkenése és a szándékos gyilkolászás miatt fajok pusztulnak ki; önzés vagy anyagi okok miatt kidobott és bántalmazott állatok tömegei kóborolnak az utcákon... És a többi. :(
3. Sok ember esetében sajnos nem számít, hogy vallásos, vagy hívő - mert igazából ez csak a látszat. De a cselekedeteik alapján ez felismerhető. Állat- és környezetvédelem terén sajnos hadilábon állunk.
4. Teljesen megértelek, hogy sajnáltad azt a kutyát, és segíteni akartál neki. Ez azt mutatja, hogy - sokakkal ellentétben - érzed a felelősséget, ill. pozitív érzelmeid vannak.
Gyerek- és tinikoromban hasonló okokból sikerült szert tennem több kutyára is, melyeket a család nem mindig fogadott kitörő lelkesedéssel... De többnyire nem volt gond belőle. :)
Vagy emlékszem pl. néhány macskakölyökre, amelyeket egy osztálytársnőm lakásán próbáltunk életben tartani; osztályfőnöki engedéllyel több napon át 1 - 1 alkalommal elhagyva az iskolát, mert 3 óránként cumiztatni kellett őket... :)
5. A felnőttek azért kicsit másképp nézik a dolgot, mint egy gyerek. Lehet, hogy tényleg "szívtelenségből" viselkedtek így; de lehet, hogy a nagyobb tapasztalatuk miatt nem akarták, hogy a kutya ott legyen.
És ez sem helytelen: Egy állatnak semmi keresnivalója nincs egy gyerektáborban, pláne egy ismeretlen állatnak nem. Minden tábor előtt orvosi igazolást kell vinni, hogy nem vagy fertőző beteg, ugye? Hát, gondolom, a kutya nem rendelkezett ilyen igazolással... :)
És végül is kerestek neki gazdát, bár - mint írod - lehet, hogy ez egy színjáték volt.
Még azon is csodálkozom, hogy megengedték, hogy kint aludj; a pedagógusok minden tekintetben felelnek a gyerekekért, így nem tudom, hogyan vállalták be a kint alvásodat. Ha mégis beengedték a kutyát, ahelyett, hogy elzavarták volna, akkor ez mégis azt mutatja, hogy nem voltak annyira szívtelenek.
Szerencsére ma már vannak állatvédők, ill. menhelyek. - Bár túlzsúfoltak, de mégis egy esélyt kaphatnak azok a kisállatok, akik "terhet" jelentettek a "nagyszerű" gazdáiknak. Ha mostanában látsz ilyen állatot, és nem tudod bevállalni, sem másik gazdát nem találsz neki, akkor fordulhatsz egy ilyen szervezethez segítségért.
Mondom ezt saját tapasztalatból. Az én gyerekem is hasonlóan gondolkodik /Nem is tudom, vajon miért... :); bár szerintem ő már kissé túlzásba vitte a dolgot. /
Ott nem hagyna az utcán bajba került állatot: hozott már egy törött szárnyú galambot, ami sajnos elpusztult; egy törött farkú gyíkot, ami szintén; valami pintyfélét, amit elengedtünk, mert egészséges volt; kétszer neveltünk fel feketerigót, a 3.-at sajnos "elveszítettük"; néhány kutya általunk került új gazdához vagy a menhelyre, 23 macskával egyetemben...
A 24. -et pedig megtartottuk, bár nem ez volt az eredeti terv... És őszintén szólva nekem már csak gondot jelent a tartása; de kidobni akkor sem fogom.
Úgyhogy szerintem ne neheztelj másokra, pláne ennyi idő után; te pedig tedd meg, amit tudsz, ami tőled telik: segítségnyújtás az állatoknak, szelektív hulladékgyűjtés, energiatakarékos háztartás, stb. :)
válasza:A 00:25-ös választ írtam és örülök Berta Wooster válaszának, mert ő us okosan és kiegyensúlyozottan elemezte végig a kérdést.
A kedves kérdezőnek abban valóban igaza van, hogy az emberek egy része sajnos nagyon mostohán, sőt kegyetlenül bánik az állatokkal. Ez tény, de az emberek ezen része gyakran egymással is így bánik! Ez nem valláshoz kötött.
És mivel a valláskritika rovatba tetted fel a kérdést, arra következtethetünk - persze ennek hangot is adtál -, hogy a vallásos osztálytársaidat ezért álszentnek tartod. Pedig ahogy írtam is:
1. nem biztos, hogy igaz hívők voltak/lettek belőlük sem,
2. lehet, hogy egyszerűen más szemszögből nézték a kérdést, amit egyébként - a leírásod szerint - még így is meglepő türelemmel kezeltek. Lehet, hogy neked rosszul esett a reagálásuk, de abba belegondoltál, hogy ők miért viszonyultak így egy ismeretlen kóbor kutyához?!!!
Az állatok védelmére vannak (voltak akkor is) megfelelő szervek, akik szakavatott képviselői, megfelelő gondoskodásban tudják részesíteni a veszélybe került állatokat. Azt biztosra veheted, hogy nem egy kisgyerek és nem egy ilyen táborban a legmegfelelőbb ennek a problémának a kezelésére, igazam van, vagy nem értesz egyet?
Akkor már csak azt kéne megválaszolni, hogy miért gondoltad azt, hogy a valláskritika rovatba való ez a kérdésed?
Húha, nem az volt a szándékom hogy itt most háború törjön ki, és nem is az hogy mindenki mást hibáztatok emiatt, remélem nem így vettétek le az egészet!
A legutolsó kérdésre válaszolva, teljesen biztos vagyok benne hogy a vallás kategóriába raktam, úgyhogy valószínűleg át lett rakva..bár nem tudom miért mert nem kritizálni akarom a vallásos embereket...
Berta Wooster, köszönöm hogy így kielemezted a kérdést! Ami főképp a menhelyeket meg szervezeteket illeti..nem tudok azokban megbízni, nem csak azt nézve hogy hogy tartják menhelyeken az állatokat, és mindig olyanokat hallani hogy elaltatják őket, képzelem mennyire állatbarát emberek dolgozhatnak arra.
Volt egy kutya, szintén spániel, akit a gazdája éheztetett, évekig én vittem minden nap ennivalót neki főleg suliba menet, aztán mikor elköltöztünk valahogy elfelejtettem. Mikor pár év után eszembe jutott, és sietve elmentem hozzá, kb kiugrottam volna egy autó elé annyira rosszul éreztem magam..hívogattam, és kijött egy sánta kutya, lehajtott fejjel, és lassan odabicegett hozzám. Mikor meg meglátott elkezdte csóválni a farkát és sietősen odajött hozzám és csak úgy csillogott a szeme. Még most is úgy érzem hogy akkor felismert, én meg csak bőgtem mint egy ovis hogy hogy felejthettem el...még a suliból is folyton lógtam hogy neki vigyek valamit enni. De hogy én még azelőtt se láttam így őt enni az biztos...mint aki hetek óta nem evett. A gazdáját persze sehogy nem tudtam elérni, már lassan azon voltam hogy átmászok a kerítésen. És meg is tettem volna ha egyik nap nem közli velem a szomszéd hogy a kutyát megmérgezték...Kerestem nem egy állatvédőt hogy segítsenek, vagy mondják mit kéne tennem és szüleimmel együtt intézkedünk(14-15 lehettem azért), de konkrétan le se szarták az egészet, még a nő volt felháborodva hogy hát most neki mit kén ezzel tenni? Csodálom hogy szegény tudott egyáltalán enni, mert a szájában lógtak a húsának a darabjai, totál szétharapta, a nyelve is elképesztő állapotban volt. És biztos azért is én vagyok a hülye vagy bennem van a hiba hogy magamat hibáztatom mert nem sikerült megmenteni. Bocs hogy ilyen lelkiismeretes vagyok!
Azt például rohadtul nem tudom megsajnálni még egy kicsit sem aki egy gyerekkel a kezében kigubbadt bociszemekkel próbálna kéregetni. Max szerencsétlen gyereket sajnálom hogy megszületett.
Mindegy, visszatérve a kérdésre..
Szerintem hogy ki való előrébb az ember vagy az állat, ez relatív...legalábbis számomra. Például ha egy embert kiraknánk valahova a természetbe, nem tudna kb semmit kezdeni magával, rosszabbik esetben meghal. De egy állatban azért megvannak az ösztönök. Az emberek csak azért valók előrébb, mert elvileg nagyobb az intelligenciájuk, de ha nem lennének segédeszközök mint pl gépek, vagy egyéb emberek által alkotott dolgok, akkor nem tudnának semmit, ergo nem jobbak az állatoknál. Elvégre így volt ez régen is, ugyan úgy éltek kb mint az állatok, akkor most ki kerül egyel feljebb? A bolygót se az állatok teszik tönkre. Az emberek csak sorra követik el hibákat.
válasza: válasza:Ha valaki állatvédő ilyen sok kegyetlen ember között, akkor az nagy valószínűséggel lelkiismerettel végzi, úgyhogy nyugodtan megbízhatsz bennük. Vagy legyél te is állatvédő aktivista! Ezzel a hozzáállással kiváló szakember lehetnél. Kedves kérdező mi a hivatásod, elárulod?
Mellesleg én is szeretem az állatokat és nagyon keményen tudnák fellépni egy olyannal szemben, aki kínozza őket. De akkor is azt mondom, hogy kiegyensúlyozottság kell ahhoz, hogy mikor, mit lehet és mit nem lehet.
Az ember és az állat között óriási a különbség. Az állatok között is lehet olyan, amelyik veszélyessé válik az emberre, tehát azzal nem lehet takarózni, hogy szelektálsz, vajon milyen ember is az, akit cserben hagynál egy állatért.
Nem az a lényeg, hogy milyen ember és milyen állat, hanem az, hogy az EMBER és az ÁLLAT nem egy kategória! Az állatoknak van áruk, pénzben ki lehet fejezni minden erkölcsi probléma nélkül, de ha az emberrel ezt megteszed, akkor az már kicsit durva.
Itt hagyjuk a valószínűtlen tömeggyilkos és a kedvenc kiskutya meséjét. Ezt a dilemmát még az akciófilmek sem dolgozták fel. Nyilván én is tudnák dönteni, ha egy ilyen szituban választanom kéne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!