"Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, a míg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá. " Zsoltárok 110:1 Károli Ki mondja, kinek ("Úr" - "uramnak")? Valaki megmagyarázná?

(Zsoltárok 110:1)

Ez Jehova kijelentése az én Uramhoz: „Ülj az én jobbomon, Mígnem ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.”

A bibliafordítások egy része sajnos súlyos zürzavart okoz Isten nevének a kérdésében. Sok fordításban például így hangzik a Máté 22:44: „Monda az Úr az én Uramnak.” De ki az, aki szól, és vajon kihez beszél? Az Új világ fordítás így adja vissza ezt a verset: „Így szólt Jehova az én Uramhoz” — idézve a Zsoltárok 110:1-et. Ezen a kritikus helyen az olvasó felismerheti, hogy a vers mikor utal Jehova Istenre, és mikor a Fiára.

Jézus a harmadik napon fel lett támasztva, hogy bemutassa áldozata értékét az Atyjának (Héberek 9:24). Feltámadását egy másik ünnep eseményei árnyékolták elő. A niszán 14. utáni napon kezdődött a kovásztalan kenyerek ünnepe. A következő napon, niszán 16-án az izraeliták elvittek a papnak egy kévét a legkorábban betakarított termés, az árpa zsengéjéből, hogy a pap meglengesse Jehova előtt (3Mózes 23:6–14). I. sz. 33-ban Jehova pontosan ezen a napon — a legmegfelelőbb napon — hiúsította meg Sátán elvetemült mesterkedéseit, amelyekkel örökre el akarta hallgattatni Isten ’hű és igaz tanúját’. I. sz. 33. niszán 16-án Jehova feltámasztotta a halálból Jézust szellemszemélyként, és halhatatlan életet adott neki (Jelenések 3:14; 1Péter 3:18).

Jézus lett a „zsengéje azoknak, akik halálalvásba merültek” (1Korintusz 15:20). Nem halt meg újra, mint azok, akiket előtte támasztottak fel, hanem felment az égbe, Jehova jobbjára, és várt, amíg be nem iktatják Jehova égi Királyságának a Királyaként (Zsoltárok 110:1; Cselekedetek 2:32, 33; Héberek 10:12, 13).

Az „ellenségeid” kifejezés Sátánt, a főbűnöst is magában foglalja, és mindazokat is, akik a ’magvát’ alkotják.

"Így szól az ÚR az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!" (Zsolt 110:1)

Vö. Mt 22,44; ApCsel 2,34-35; 1Kor 15,25; Ef 1,20-22; Zsid 1,13; 10,12-13

Ezt a zsoltárt a király-zsoltárok között tartjuk számon. Ilyenek még: Zsolt 2; 18; 20–21; 45; 72; 89; 101; 132 és 144. Szövege a király trónra lépési szertartásának egyes részeiből való. Az egész szertartást nem lehet a zsoltár alapján rekonstruálni. A zsoltár anyaga igen régi. Hátterében ókori keleti király-mítoszok állnak. Szövege több helyen is romlott. Az Újszövetség többször is idézi. Szereztetési ideje a királyság korának az első évszázada lehet, amikor még erősen hatottak az ősi jeruzsálemi király-ideológia gondolatai. Az egyházi hagyomány messiási jövendölésnek tartotta a zsoltárt. Itt az udvari költő beszél. Prófétaként szól; a zsoltár első szava a prófétai kijelentéshez tartozik. Többnyire annak végén szokott állni, mint záróformula: „ez az Úr sugallata”. Itt a kijelentés elején áll, mint Num 24:3k.9.15k.; 2Sám 23:1-ben is. Az Úr kijelentése „az én uramnak”, a királynak szól. A királyt „uram”-nak szólították alattvalói (1Sám 22:12; 26:17k.; 1Kir 1:2). Az állampolgárok a király szolgái (1Sám 8:17). Ez a vers Jézus és a farizeusok vitájában fontos szerepet játszott (Mt 22:41–46; Mk 12:35–37; Lk 20:41–44).

„Ülj a jobbomra.” Egyiptomi ábra maradt ránk, amely a fáraót a sólyomfejű Hórusz istenség jobbján, vele egy trónon ülve ábrázolja. Ez a mondás a király trónra lépése alkalmával hangzik el. Salamon királyról azt olvassuk, hogy ő az Úr trónján ült (1Krón 28:5; 29:23; 2Krón 9:8). Ha a király jobbján ülni megtiszteltetést jelent (1Kir 2:19; Zsolt 45:10), mennyivel inkább az Isten jobbján ülni! Ezt a mondást az Újszövetség Krisztusra vonatkoztatja (Mt 26:64; ApCsel 2:34; 7:55; Róm 8:34; Ef 1:20; Zsid 1:13; 8:1; 10:12; 1Pt 3:22).

Az is a trónra lépési szertartáshoz tartozik, hogy Isten a királynak győzelmet ígér ellenségei felett: lába zsámolyává teszi ellenségeit. Az Újszövetség ezt is Krisztusra vonatkoztatja (ApCsel 2:35; 1Kor 15:25; Zsid 10:13). Szokás volt, hogy a győztes király rátette a lábát a legyőzött ellenség nyakára (Józs 10:24; Ézs 51:23). Egyiptomi ábrázolások maradtak ránk, amelyeken a még ifjú király valamelyik istenség vagy istennő ölében ül. Lába alatt zsámoly, és ez alatt térdelnek vagy fekszenek a király legyőzött ellenségei. A nyakukon levő kötelek vége a király kezében van.

"Dixit Dominus Domino meo: Sede a dextris meis: Donec ponam inimicos tuos, scabellum pedum tuorum."

E zsoltárban egy fölséges király dicsőittetik, kit Isten uralkodótársává vett föl (1. 2. v.), ki körűlvéve szent harczosoktól (3. v.), nem csak a királyi, hanem a főpapi méltóságot is birja Melkizedek rende szerint (4. v.), és azokat, kik uralmának meghódolni nem akarnak, hatalmas ereje által, melyet a szegénységben és háborúságban szerez (7. v.), földhöz sujtja (5. 6. v.). Hogy e dicső király a Messiás, a régi zsidók egyhangúlag hitték, mint ez Máté 22,43. Márk 12,36. Luk. 20,42. kitűnik, hol Jézus ezen hitet bennök fölteszi, és az ő idejebeli zsidóknak e zsoltárból bizonyítja be a Messiásnak emberfölötti természetét. Valamint Jézus az emlitett helyeken, úgy az apostolok is Ap.cs. 2,34.36. 5,31. Kor. I. 15,25. Efez. 1,20. Zsid. 7,17. nem különben a sz. atyák és az egész anyaszentegyház e zsoltárt kezdettől a Messiásról értették.

"Mondá az Úr * az én uramnak: ** Ülj az én jobbomra, *** mig ellenségeidet lábaid zsámolyává teszem. ****"

* Isten.

** a Messiásnak. Ha ezen zsoltár szerzője Dávid, mint a fölirás mutatja, és ő, ki az emberi nagyság legmagasabb fokán lévén, itt egy mást nevez urának: ez egyéb nem lehet, mint a Messiás. Ezenkivűl Jézus ebből a zsidók ellen még azt is következtette, hogy a Messiás ember fölötti méltósággal bir.

*** Keleti szokás, hogy a királyok azokat, kikre hatalmokat átruházzák, jobbukra ültetik. Tehát, ki az Isten jobbján ül, isteni hatalommal bir.

**** Uralkodjál az én teljhatalmammal, mig minden ellenségedet meghóditom neked. Lásd Kor. I. 15,25. Zsid. 10,12.13. A legyőzött ellenségek letapodtattak, s igy lettek azok egyszersmind lábzsámolyokká. Lásd Józ. 10,24.25.

A Messiás királyi és örök főpapi méltósága.

„Szólt az Úr az én Uram¬nak: Ülj le jobbom felől, Míg én ellenségeidet Lábad zsámolyává teszem.”

A 109. zsoltár a Messiás-királynak örök királyi és főpapi méltóságát jövendöli meg, és szoros értelemben messiási jellegű. Ilyennek tartotta a zsidó szentírásmagyarázat, ilyennek mondják az újszövetségi szentírók, sőt maga az Üdvözítő is, ki a ezt a verset a farizeusok¬kal folytatott vitájában önmagára vonatkoztatta és ugyanekkor a zsoltár sugalmazott volta mellett is tanúságot tett. (Mát. 22, 43. 44 ; Márk 12, 36; Luk. 20, 42. 43.). Szent Péter az első pünkösdi beszédében a 109. zsoltár 1. versét Jézus Krisztus mennybemene¬telére magyarázta (Csel. 2,34. 35.), Szent Pál ugyanebből a zsoltár¬versből Jézus Krisztusnak emberi természete szerint is örök ural¬mára következtet (Kor. I. 15, 25.), és az Üdvözítő istenségét (Zsid. 1, 13.), nemkülönben örök főpapi méltóságát (Zsid. 10, 12. 13.) bizonyítja. Mindazok az újszövetségi helyek, ahol arról van szó, hogy Jézus Krisztus az Atya jobbján ül (Csel. 7, 55 ; Róm. 8, 34 ; Ef. 1, 20. 22 ; Zsid. 8, 1 ; 12, 2 ; Pét. I. 3, 22 ; Jel. 3, 21 ; 5, 1. 7.), erre a versre céloznak. A 4. vers az alapja a Zsidókhoz írt levél 7. fejezete fejtegetésének, mely szerint az újszövetségi papság tökéletesebb az ószövetségi papi rendnél; ugyanezt a zsoltárverset idézi Zsid. 5, 6. is. A szentatyák és általában a keresztény magyarázók ezt a zsoltárt kivétel nélkül közvetlenül a Messiásra vonatkoztatják. Ehhez járul, hogy a zsoltár egyes kifejezéseit földi uralkodóról vagy főpapról semmiképen sem lehetne állítani (pl. hogy az Isten jobbján ül, hogy része van az Isten világuralmában, hogy örök főpap). Méltán sorolja fel tehát a római szentírás bizottságnak 1910 május 1-én kelt határozata ezt a költeményt a messiási zsoltárok között.

E zsoltár az ószövetségi szentírásnak dogmatikai szempont¬ból egyik legfontosabb része, mert a Messiásnak királyi hatalmát, világuralmát, főpapi méltóságát, és ezzel az Áron-féle ószövetségi papság megszűnését s az újszövetség papi rendjének megalapítását a legvilágosabban tanítja.

1. Dávid szerzőségét az Úr Jézus is említi Mát. 22, 43. 44-ben és a fentemlített párhuzamos helyeken. Az Úr az Atya-Isten ; az én Uram a Messiás. Ülj le jobbom felől: a király jobbján ülni a legnagyobb kitüntetés, és az ószövetségi szóhasználat szerint a királyi hatalomban való részesedést jelenti (1Kir. 2, 19.). V. ö. Zsolt. 2, 6. Ellenségeid — az Isten és a Messiás ellen lázongó nemzetek (v. ö. 2,1—3.), kiknek a Messiás a teljes diadal jeleként a nyakára hág. V. ö. 2, 8—12.

A Messiás egyetemes királysága és örök főpapsága. Isten jobbján helyet foglalni az isteni hatalomban való részesedést jelenti. Az Egyház Krisztus mennybemenetelével fejezi ki ezt a hittételt. A királyi méltóság születése óta az övé, hiszen a Messiás emberi természete mellett is isteni személy. A Melkizedek módján való papság egyszerűen megkülönböztetés az ároni papságtól, amely testi leszármazás útján öröklődött. Ezt a gondolatot a Zsid 7 fejti ki bővebben.