Ez alapján nem logikus kereszténynek lenni?

Jogos a kérdés, én nagyjából ismerem a nagyobb világvallásokat, de nekem ez a leghitelesebb. Viszont én nagyon logikára építő, természettudományokat jól ismerő ember vagyok, és értek is mindent a hiten belül, de mégis annyiszor felmerül bennem a kétely, hogy mi van, ha a tapasztalataim Istenről csak rengeteg véletlen egybeesése? Ezért is írtam oda a második kérdést. Viszont, ha nem létezne Isten, semmi értelmét nem látnám az életemnek, mert azért szenvedjek végig hetven évet, hogy aztán nyom nélkül eltűnjek, és megszűnjek létezni? Egyszerűen nem látom a világban a gondtalan boldogságot, csak a hitben, de sokszor félek, hogy ez önámítás. Vagy éppen ez lenne a hit lényege, vakon elfogadni valamit, amit ugyan nem láttunk, de látjuk, hogy a következményei jobbak mint amit mi el tudunk képzelni?

Amikor rávettem magam, hogy igazi időt töltsek Istennel, olvassam az igét és imádkozzak azért ami éppen a szívemen van, akkor olyan volt, mintha kinyílt volna előttem a világ, amiket korábban tettem attól undorodtam, és sokkal több szeretet volt bennem, de szokták mondani, hogy Isten kivezeti a népét a pusztába (mint a zsidókat), és aztán én is úgy éreztem, hogy a pusztában vagyok, és nem ment tovább. Vagy ez az állhatatosság, amikor kitartok vakon is, és nem csak akkor amikor olyan szuper minden?