Miért képtelenek sokan megérteni a keresztények, hogy a hit nem "csak úgy" lesz?

Egyáltalán nem nehéz felfogni, sokan lettünk ateistából hívők, tudjuk, mit érzel :-))

Ami a poklot illeti, az a hívő, aki azzal fenyeget, nem igazi keresztény. Nem a dolog léte vagy nem léte miatt, hanem mert nem ítélkezhetünk senki felett, majd Isten eldönti, ki hova kerül.

Sőt, senki nem kerül sehova, mert a pokol az a lelkiállapot, amit itt vívtál ki magadnak. Vagyis a menny és a pokol bennünk van.

Tény, hogy a környezetnek nagy hatása van a hitre, legyen ez akár család, akár baráti kör, de sokszor egész más értelemben. Sok keresztény családban nevelkedett ember ateista lesz, velük ellentétben sok ateista módon nevelt ember megtér valamilyen valláshoz.

Ami minden vallásban közös, az valami megmagyarázhatatlan, transzcendens "valami" létezése, egyesekben emberszerű lényként jelenik meg, másokban szellemként, van, és mind máshogy nevezi. Van, ahol épp ennek létezését tagadják, de ott van helyette valami más: az ateisták éppen véletlennek, vagy vakszerencsének nevezik, ha valami jó történik, amit nem vártak, de megmagyarázni ők sem tudják jobban, mint amikor egy keresztény azt mondja, Istennek köszönheti.

Kedves Kérdező!

Általában a keresztények szólítod meg, de én inkább csak a saját nevemben írok.

Én sokáig nem hittem Isten létében. Aztán megismerkedtem a Bibliával, saját tapasztalatokat szereztem, és azóta nincs okom kételkedni a Teremtőben. Ettől függetlenül én is, mint más hsz-elő előttem, nagyjából megértem az érzéseid, hasonlóan gondolkodtam. Sokat foglalkoztam némely keleti vallással, vagy teljesen hit nélkül éltem. Aztán a tapasztalatok során megváltozott a gondolkodásmódom, hiten alapul és a Teremtő szeretetén.

Semmi baj nincs azzal, ha valaki pl. hinduként éli le életét. Minden ember, amikor majd a Teremtő elé kerül, az ismeretei alapján lesz megítélve. Hiszem, hogy különféle vallású emberek üdvözölni fognak. Ha valaki (maradjunk a hindu példánál) azt sem tudja, mi van a Tízparancsolatban, hogyan is tarthatná be?

"nem értem, hogy egyes keresztények miért vélik, hogy Isten valóban ennyire irreális feltételeket támaszt az embereknek, amikor tudja, hogy milyen esendőek"

Ezt nem egészen értem. Milyen irracionális feltételekre gondolsz?

manju

A keresztény vallásban ez az egyik legellentmondásosabb tárgy. Az, hogy az a vallás által felkínált boldogsághoz minden ember más esélyekkel indul. Tehát az árát nem mindenki tudja megfizetni. Mert nincs módjában.

Az általánosan elfogadott állításhalmazból (főleg a Bibliából) azt szűrtem le, hogy ahhoz, hogy a mennyországba juss Istennek tetsző életet kell élni.

Mi van abban az esetben, ha egy ember nem szerez tudomást ezekről a titkokról, és ennek a tudásnak a hiányában képtelen Istennek tetsző életet élni?

Hagyján még, hogy "szeretet meg peace legyél és akkor jó vagy", de hinned kell Jézus tanításaiban, ami magában foglalja Isten létezését is. Ha nem hiszel Istenben, tagadod a létezését, ellentmondasz Jézusnak is.--> A pokol legmélyebb bugyrában fogsz elrohadni.

Erre az a legegyszerűbb válasz, hogy Isten majd igazságosan ítél meg, nem várhatom el az emberektől-ember mivoltuk lévén-, hogy megválaszoljanak Isten igazságtételével kapcsolatos kérdéseket. Igen, de akkor például miért szerepel első tételként a tízparancsolaton a következő: "Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!"

Há mi lesz így a búsmanokkal, a hindukkal, a mohamedánokkal, az ősemberekkel, a mormonokkal, a Hit Gyülisekkel, há mi folyik itt gyöngyösön:O :S ?!?!

Van szabad akaratod!

Ez a legfontosabb, Isten nem robotokat teremtett!

Én hívő vagyok. Ha nem hiszel Istenben, akkor téged a lelkiismeret alapján ítél meg. Ha hiszel, akkor a törvénye által. Nem biztos, hogy az utolsó választás jobb! Mert a törvény alapján élni és azt megszegni sokkal nagyobb büntetést von maga után. Egy hívő magasabb szintre emelkedhet, de nagyobbat is eshet. Ebben is benne van a kockázat, mint bármiben itt a Földön.

A törvény nem ismerése nem mentesít a megszegéséért járó büntetés alól! Ezt sem én mondtam!

Idevágó Bibliai idézet:

"Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök."

TALÁN ebből az követhezHET, hogy aki önhibáján kívül nem ismeri a keresztény tanításokat, azzal még nincs akkora baj. Aki viszont ismervén a keresztény tanítást elutasítja azt (racionalitásra, tudományra, félremagyarázásra, vagy pusztán hülyeségre hivatkozva), annak a bűne meg lesz ítélve. A bűnök között van bocsánatos és halálos. Ez is árnyalja valamennyire a képet. És a purgatórium - feltételezett, de a Biblia által nem említett - létezése is.

Én templombajáró katolikus hívő vagyok, de mégis igazat adok a Kérdezőnek. Egy ateista családban felnőtt ember valóban nem fog hinni. Ez nem az ő hibája, hiszen nem volt lehetősége arra, hogy megismerje Istent.

Sokat számít az a sok sztereotípia, amik az egyházakra ragadtak rá. Nekem volt egy ismerősöm, aki meg sincs keresztelve, és olyan szinten ateista családban nevelkedett, hogy a szülei azt sulykolták belé, hogy Isten nincs, hanem helyette az emberi erő a fontos meg stb. Esetleg osztálykirándulás alatt ment be 1-1 templomba, egyébként nem.

Egyszer megkérdeztem tőle, miért nem jön el velem egy hétköznap este, misére? Kiderült, hogy olyan eltorzult kép él benne a templomról, hogy ott majdnem teljes a sötétség, csak gyertyák világítanak, és csuklyás szerzetesek mászkálnak, ősi, fülszaggató gregorián dallamokat mormolva stb stb.

Az egyházak dolga lenne, hogy minél több emberrel megismertessék Jézust. De addig, amíg ez a templom falai közt tartott, régi stílusú, öregasszonyos énekekkel tarkított szertartások keretében történik, nem igazán fognak senkit megnyerni.

Mát a katolikus egyházban is megjelent 2 olyan énekeskönyv is, mely könnyűzenés, gitáros énekeket tartalmaz, tehát a mai ember füléhez "alkalmazkodva". Ha meghallanák a fiatalok, hogy ilyen énekeket énekelnek a templomokban, biztos hogy nagyobb kedvük lenne járni, és talán a hitük is felébredne, mint a 17-18. századi, népdalok dallamaira íródott énekek hallatán...

Én (is) ateista családban nőttem fel. Soha nem tanítottak nekem otthon vallást, egyetlenegyszer sem vittek el semmiféle vallásnak az istentiszteletére. Úgymond teljesen tiszta lappal indultam.

Aztán ahogy nőttem, cseperedtem, kérdések kezdtek felmerülni bennem. Mivel a családom nem tudott felelni rájuk, magam kezdtem el keresni a válaszokat. Ez egy hosszas folyamat volt, amelynek a kezdetén nem hittem semmiben, de úgy álltam hozzá, hogy szeretném tudni az igazságot, legyen ez akár az, hogy létezik valamiféle isten, akár az, hogy nem létezik. Egy szó, mint száz, kész voltam elfogadni azt is, hogy isten nem létezik, de akár azt is, hogy létezik.

A kutatásom, mint írtam, egy folyamat volt, most nem részletezném, bár ha érdekel, akár részletezhetem is. Nyitott voltam mindenre, mindenkinek a véleményére - vallástól, felekezettől, világszemlélettől, mindentől függetlenül. Tájékozódtam. Beszélgettem, olvastam, töprengtem.

Ennek a kutatásnak a során valahogy apránként, észrevétlenül hinni kezdtem. Akkor magam sem vettem ezt észre, csak később, visszatekintve, az évek távlatából eszméltem rá, hogy ekkor alakult ki a hitem. Végül keresztény lettem, s mint látjuk, a hitem valóban nem "csak úgy lett", hanem egy hosszas, fáradságos, kitartó kutatómunka eredményeként tettem szert rá.