A Máté 6:13 szerint Isten kísérti az embereket? S csak a "gonoszságtól" (King James version) kell megszabadítania minket, vagy egy személytől, a Gonosztól?

Jó kérdés! Ajánlok Neked egy könyvet - Rüdiger Safranski: A Gonosz avagy a Szabadság drámája.

Abban a szerző igen szellemesen kifejti, hogy az a 2 tiltott fa sem véletlenül volt ott, és mintha Isten direkt belekalkulálta volna, hogy úgysem állnak ellen, de így legalább szabad akarattal ruházhatta fel őket. Egyértelmű tehát, hogy Isten viszi kísértésbe az embert, illetőleg megengedni ezt a Sátánnak, aki a keresztény filozófiában soha nem mint vele egyenrangú entitás, hanem mint Isten alárendeltje szerepel.

A téméban hasznos lehet még Anne RIce: Memnoch, a Sátán című regénye, bár ez fikció, de sokat merít különféle eszmerendszerekből.

Nem is olyan egyszerű megőriznünk a keresztényi feddhetetlenségünket, buzgón kell imádkoznunk érte. Különösen hasznosak a mintaima szavai. Jézus többek között ezt mondta: „ne vigyél minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól” (Máté 6:13). Jehova Isten nem csábít minket arra, hogy bűnt kövessünk el (Jakab 1:13). A Szentírás azonban időnként úgy beszél róla, mintha ő tenne vagy idézne elő bizonyos dolgokat, holott ő valójában csak megengedi azokat (Ruth 1:20, 21). Amikor tehát Jézus szavai szerint imádkozunk, azt kérjük, hogy hogy Atyja, Jehova ne engedjen minket kísértésbe esni. És ő nem is fog, hiszen a Szentírás erről biztosít minket: „hű az Isten, és nem hagy titeket azon felül kísérteni, amit el tudtok viselni, hanem a kísértéssel együtt a kivezető utat is elkészíti, hogy kitartóan tudjátok tűrni” (1Korintusz 10:13).

Miután Jézus a mintaimában említést tett a kísértésről, találóan hozzátette: „szabadíts meg a gonosztól”. Némelyik bibliafordítás ezt úgy adja vissza, hogy „szabadíts meg minket a gonoszságtól” (King James Version; Revised Standard Version), vagy „óvj meg minket a gonoszságtól” (Contemporary English Version). A „szabadíts meg” kifejezést azonban főleg személyekkel kapcsolatban használták a Szentírásban, és Máté evangéliuma úgy utal az Ördögre, mint ’a Kísértőre’, vagyis egy személyre (Máté 4:3, 11). Ezért tehát fontos, hogy úgy imádkozzunk, hogy megszabadulhassunk a „gonosztól”, vagyis Sátántól, az Ördögtől. Ő az, aki megpróbál belevinni bennünket az Isten elleni bűnbe (1Tesszalonika 3:5). Amikor azt imádkozzuk, hogy „szabadíts meg a gonosztól”, azt kérjük égi Atyánktól, hogy vezessen és támogasson minket, hogy az Ördög ne tudjon túljárni az eszünkön.

És ezért fontos tudni, hogy nem egy tulajdonságtól kell hogy megszabadítson minket Isten hanem az ősi ellenségétől, aki bemocskolja szent nevét az édeni lázadás óta mind a mai napig, s tehetünk ellene (Jakab 4:7, Példabeszédek 27:11).

Isten szabadítása nem jelenti azt, hogy védőpajzzsal vesz minket körül. Ehelyett azt mondja, hogy törekedjünk olyan isteni tulajdonságokra, mint az igazság, igazságosság, béke és hit. Ezek a tulajdonságok olyanok, mint a „fegyverzet”, amely lehetővé teszi, hogy ’megállhassunk az Ördög mesterkedéseivel szemben’ (Efézus 6:11, 13–18, Újfordítású revideált Biblia). Isten segítségével tehát meg lehet hiúsítani az Ördög kísértéseit.

A Jakab 4:7-ben javasolt második lépés az, hogy ’álljunk ellen az Ördögnek’. Ez ellentmondást nem tűrő tettet kíván meg, azt, hogy meneküljünk el ártalmas befolyásától. Az egyénnek el kell kerülnie, hogy ki legyen téve csalárd hatalmának, és el kell utasítania azokat az anyagias és erkölcstelen filozófiákat, amelyek igen elterjedtek napjaink világában. Ha így ellenállunk az Ördögnek, és ha ezzel együtt olyan életet élünk, amelyet annak szentelünk, hogy Istennek tetszünk, az felbecsülhetetlen értékű abban a harcunkban, amelyet Sátán ellen vívunk.

De vajon minden bűn az Ördög befolyásának közvetlen következménye?

A bibliaíró Jakab így magyarázza: „mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl” (Jakab 1:14, 15). Sajnos nem tudjuk teljesen legyőzni az öröklött gyengeséget és tökéletlenséget (Róma 5:12). „Nincs egy igaz ember is a földön, a ki jót cselekednék és nem vétkeznék” — írja a Biblia (Prédikátor 7:20).

Ez nem jelenti azt, hogy teljesen ki vagyunk szolgáltatva az összes bűnnek. Vannak esetek, amikor rossz választásaink miatt visszük saját magunkat kísértésbe. Így bár egy rossz kívánság a saját tökéletlenségünknek vagy Sátán befolyásának tulajdonítható, az már teljesen rajtunk áll, hogy ezt a kívánságot tápláljuk-e, vagy elutasítjuk. Pál apostol helyénvalóan írta: „a mit vet az ember, azt aratándja is” (Galátzia 6:7).

Hozzávetőlegesen ezt foglalja magában, hogy Isten nem visz a kísértésbe, s megszabadít a Gonosztól. Ennek tudata, erőt ad egy kereszténynek a szellemi harcban(Efézus 6:12, Filippi 4:13). Ne feledjük Jézus szavait:

"Aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben." (Máté 24:13)

„Ne vigy minket kísértésbe”

Azt kérjük az Atyaistentől, hogy ne hagyjon minket egyedül és a kísértés hatalmában. Azt kérjük a Szentlélektől, hogy különbséget tudjunk tenni egyrészt a bennünket a jóban gyarapító próbatétel és a bűnbe és a halálba vivő kísértés között, s másrészt a megkísértettség és a kísértésbe való beleegyezés között. Ez a kérés Jézussal egyesít minket, aki a maga imádságával győzte le a kísértést. Kérjük a virrasztás és a végső állhatatosság kegyelmét.

Ez a kérés az előzőnek a gyökerét érinti, mert bűneink a kísértésbe való beleegyezés gyümölcsei. Atyánkat arra kérjük, hogy ne „vigyen” minket kísértésbe. Nehéz a görög kifejezést egy szóval lefordítani, mert azt jelenti, „ne hagyj minket kísértésbe jutni” [Vö. Mt 26:41], vagy: „ne engedd, hogy engedjünk a kísértésnek”. „Istent ugyanis nem lehet rosszra kísérteni, és Ő sem kísért senkit” (Jak 1:13), épp ellenkezőleg, meg akar szabadítani minket a kísértéstől. Arra kérjük, ne engedjen olyan útra lépni, mely bűnbe vezet. A „test és a Lélek” közötti harcban élünk. E kérés a megkülönböztetés és az erő Lelkéért könyörög.

A Szentlélek segítségével különbséget tudunk tenni a belső ember fejlődéséhez szükséges (Lk 8:13-15; ApCsel 14:22; 2Tim 3:12) és kipróbált erényre irányuló (Róm 5:3-5) próbatét, illetve a bűnbe és a halálba vezető kísértés között. (Jak 1:14-15). Különbséget kell tennünk a „megkísértettség” és a „kísértésbe való beleegyezés” között is. Végül a megkülönböztetés erénye föltárja a kísértés hazugságát: tárgya látszólag „jó (...), szemre szép és kívánatos” (Ter 3:6), valójában azonban gyümölcse a halál.

„Isten azt sem akarja, hogy a jót valaki kényszerrel kapja, hanem önként (...). Egyébként az a kísértés haszna. Istenen kívül ugyanis mindenki elől rejtve van, még önmagunk előtt is, hogy mi mindent hordozunk a lelkünkben; de ezek a kísértés révén nyilvánvalóvá válnak, hogy továbbra már ne legyen titok, milyenek vagyunk, hanem megismervén, kik vagyunk, amennyiben akarjuk, érezzük nyomorúságainkat, és adjunk hálát a jókért, melyek a kísértés által mutatkoztak meg nekünk.” (Órigenész)

„Nem vitetni a kísértésbe” magában foglalja a szív döntését: „Mert ahol a kincsed, ott a szíved is. (...) Senki sem szolgálhat két úrnak.” (Mt 6:21--24) „Ha a Lélekből élünk, a Lélek szerint is kell járnunk” (Gal 5:25). Ebben a Szentlélekkel való „egyetértésben” az Atya erőt ad nekünk. „Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.” (1Kor 10:13)

E küzdelem és győzelem csak imádsággal lehetséges. Jézus kezdettől fogva (Mt 4:1-11) halálküzdelmének végső harcáig (Mt 26:36-44) az imádság által legyőzője a Kísértőnek. A mi Atyánkhoz intézett jelen kérésben Krisztus összekapcsol minket a maga harcával és halálküzdelmével. Az Ő virrasztásával közösségben virrasztó szív az evangéliumokban nyomatékosan szerepel. (Mk 13:9.23.33-37; 14:38; Lk 12:35-40). A virrasztás a „szív őrsége” és Jézus kéri az Ő Atyját, hogy őrizzen meg minket az Ő nevében (Jn 17:11). A Szentlélek szüntelenül próbál ébreszteni minket erre a virrasztásra (1Kor 16:13; Kol 4:2; 1Tesz 5:6; 1Pt 5:8). E kérés földi harcunk utolsó kísértésével kapcsolatban nyeri el drámai jelentését; ekkor a végső állhatatosságot kéri. „Íme, én úgy jövök el, mint a tolvaj. Boldog, aki virraszt.” (Jel 16,15)

„De szabadíts meg a Gonosztól”

A gonosz a Sátán személyét jelenti, aki szembeszegül Istennel és „félrevezeti az egész földkerekséget” (Jel 12:9). Az ördögöt Krisztus már legyőzte. Mi azonban azért imádkozunk, hogy az emberiség családja szabaduljon meg a Sátántól és műveitől. Kérjük a béke drága ajándékát és Krisztus eljövetele állhatatos várásának kegyelmét is, aki végleg meg fog szabadítani minket a gonosztól.

A mi Atyánkhoz intézett utolsó kérésünk Jézus imádságában is szerepel: „Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrid meg őket a Gonosztól” (Jn 17:15). Ez ránk vonatkozik, mindannyiunkra személy szerint, de mindig „mi” vagyunk, akik imádkozunk, közösségben az egész Egyházzal és az egész emberi család megszabadulásáért. Az Úr imádsága állandóan kitár bennünket az üdvrend dimenziói felé. Kölcsönös összetartozásunk a bűn és a halál drámájában Krisztus Testén belül szolidaritássá, a „szentek közösségévé” változik.

Ebben a kérésben a Gonosz nem valami elvont fogalom, hanem személyt jelent, a Sátánt, a Gonoszt jelenti, az angyalt, aki szembeszegül Istennel. „Ördög”, a görögben dia-bolosz, az, aki „keresztbe fekszik” Isten terve és a Krisztusban beteljesedett „üdvözítő mű” útjában.

„Gyilkos (...) kezdettől fogva (...), hazug és a hazugság atyja” (Jn 8:44), „Sátán, aki félrevezeti az egész földkerekséget” (Jel 12:9), ő az, aki miatt a bűn és a halál belépett a világba, s akinek végső veresége által az egész teremtés meg fog szabadulni a bűn és a halál romlásától. „Tudjuk, hogy mindaz, aki Istenből született, nem vétkezik, hanem az, aki Istenből Született, megőrzi őt, és a Gonosz nem érinti. Tudjuk, hogy Istenből valók vagyunk, és az egész világ a Gonoszban van” (1Jn 5:18-19):

„Az Úr pedig, aki elvette bűneiteket és megbocsátotta vétkeiteket, elég hatalmas ahhoz, hogy megóvjon és megőrizzen titeket a támadó Ördög cselvetései ellen, hogy ne ártson nektek az ellenség, aki a bűnt szokta gerjeszteni. De aki Istenre bízza magát, nem fél az Ördögtől. ’Ha ugyanis Isten velünk, ki ellenünk?’ (Róm 8,31).” (Szent Ambrus)

Az „e világ fejedelme” (Jn 14:30) fölötti győzelem egyszer s mindenkorra megszületett abban az Órában, amelyben Jézus szabadon halálra adta önmagát, hogy életét ajándékozza nekünk. Ekkor van e világ ítélete, és ekkor „vettetik ki” e világ fejedelme (Jn 12:31; Jel 12:11). Ő „vette üldözőbe az Asszonyt” (Jel 12:13), de nem érte el: az új „Éva” a Szentlélek „kegyelmével teljes”, megőriztetik a bűntől és a halál romlásától (Isten szent Anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának szeplőtelen fogantatása és mennybevitele). „A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével” (Jel 12:17). Ezért imádkozza a Lélek és az Egyház: „Jöjj el, Uram Jézus” (Jel 22:17.20), mert az Ő eljövetele fog megszabadítani minket a Gonosztól.

Amikor azt kérjük, hogy szabaduljunk meg a Gonosztól, azt is kérjük, hogy szabaduljunk meg minden múlt, jelen és jövő rossztól, melynek ő a szerzője vagy ösztökélője. Ebben az utolsó kérésben az Egyház a világ minden nyomorúságát az Atya elé viszi. Az emberi nemet nyomorgató rosszaktól való szabadulással együtt kérjük a béke drága ajándékát és az állhatatosság kegyelmét Krisztus visszajövetelének várásában. Az Egyház így imádkozva a hit alázatával elővételezi minden ember és minden dolog újraösszefoglalását Abban, akinél „a halál és az alvilág kulcsa van” (Jel 1,8), „aki van, és aki volt, és aki eljövendő, a Mindenható” (Jel 1:8; Vö. Jel 12:13-16)

„Szabadíts meg, kérünk, Urunk, minden gonosztól, adj kegyesen békét napjainkban, hogy irgalmadból mindenkor bűn és baj nélkül éljünk, míg reménykedve várjuk az örök boldogságot és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljöttét.”

Összefoglalva:

* Amikor azt mondjuk: ne vigy minket a kísértésbe, kérjük Istent, ne engedjen olyan útra térnünk, mely bűnbe visz. Ez a kérés a megkülönböztetés és az erő lelkét esdi; könyörög a virrasztás kegyelméért és a végső állhatatosságért.

* Az utolsó kérésben – „de szabadíts meg a Gonosztól” -- a keresztény ember az Egyházzal együtt imádkozik Istenhez, hogy nyilvánítsa ki a Krisztus által már elért győzelmet „e világ fejedelme”, a Sátán, az angyal fölött, aki személy szerint szembeszegül Istennel és az Ő üdvözítő tervével.

Az első kísértéstől kezdve ott a lehetőség, hogy az emberi akarat Isten akaratával szembeszegüljön (Ádám, Káin stb.). -- Isten akaratának teljesítése érdekében még Krisztusnak is meg kellett hoznia a maga áldozatát. A kísértésnek mindig ellenállhatunk, ha azt tudjuk mondani:

ÉS NE VÍGY MINKET KÍSÉRTÉSBE, DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL!

Amikor a Miatyánkban ezt imádkozzuk: „És ne vigy minket kísértésbe”, akkor nem azt kérjük, hogy minden kísértéstől óvjon meg bennünket Isten, hanem, hogy azoktól a helyzetektől védjen meg, amelyekbe beleegyeznénk. A kísértésre mint próbára szükség van, különben Isten iránti szeretetünk nem tudna megnyilatkozni.

Hogyan kell viselkednünk a kísértésekkel szemben?

1. Imádkoznunk kell, hogy elkerüljük azokat a kísértéseket, melyekbe beleegyeznénk.

2. Kerülnünk kell a bűnre csábító alkalmakat. Az életnek vannak olyan területei, melyek erősebben, mint mások nyújtanak alkalmat a bűn elkövetésére. Például egy alkoholistának még a vendéglő előtt elmenni is veszélyes, míg valakinek, aki nem tud ellenállni a rossz könyveknek vagy filmeknek, egy ilyeneket árusító bolt kirakatát megnézni is tilos. Súlyos ok nélkül soha nem szabad kitennünk magunkat kísértésnek. Ilyen súlyos ok lehet például egy ember életének a megmentése.

3. Vannak olyan – akaratunkon kívül eső – kísértések, melyeknél az segít, ha megpróbáljuk elterelni a figyelmünket. Ilyen például az Isten, a felebarát és a tisztaság elleni kísértések. Az Isten ellen való lázadás, istengyalázás, gyűlölet vagy bosszúvágy az emberekkel szemben, tisztátalan gondolatok – ezek mind olyanok, melyek akartunk ellenére megerősödhetnek bennünk. Ezért kell szakadatlanul az Isten és felebarát iránti szeretetért és tisztaságért imádkoznunk.

4. Bíznunk kell erősen Istenben, hiszen Ó nem hagy erőnkön felül megkísérteni bennünket. Isten minden vizsgához egy jó kimenetelt is ad. Ahogy az iskolában csak úgy lehet felsőbb osztályba lépni, ha letesszük az előző év záróvizsgáit, úgy kell Isten iránti engedelmességünkben is szakaszonként vizsgákat teljesítenünk. Lásd 1 Kor 10,13: „Hűséges az Isten, erőtökön elül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.”

5. Nagyon hasznos a kísértések ellen az ima és a böjt. Maga az Üdvözítő mondta az apostoloknak, hogy vannak olyan ördögök, akiket csak e két eszközzel lehet kiűzni. (Mk 9,28)

Mit kérünk ebben a kérésben: "És ne vigy minket a kísértésbe?" Ebben a kérésben azt kérjük, hogy Isten vagy távolítsa el tőlünk a bűnre való kísértést, vagy erősítsen meg szent kegyelmével, hogy a kísértésnek ellenállhassunk.

Mit kérünk ebben a kérésben: "De szabadíts meg a gonosztól?" Ebben a kérésben azt kérjük, hogy Isten oltalmazzon meg minden veszedelemtől, kiváltképpen pedig a bűntől és az örök kárhozattól:

Intelem. Bajaidban fordulj bizalommal mennyei Atyádhoz, mert minden áldás és jó adomány őtőle jön reánk.