Miért tiltotta el az egyház a Szentírást a XII-XV. Században az emberektől?

Még a végén sokan megkérdőjelezték volna az egyházat,ezért.

Látszik,hogy az Egyház annó és most is félti a hatalmát.

Mert nem érdeke, hogy megtudd az igazat. Ma se nagyon forszírozzák, hogy a hívek olvassák, és a hívek vannak olyan lusták, hogy nem olvassák. Ez kényelmes az egyháznak, mert a tagjaik igei ismeret nélkül simán leszektáznak mindenkit, mivel fogalmuk sincs mi a különbség keresztyén felekezet és szekta közt. Ahhoz igeismeret kellene.

A Jézusba vetett hit reményt ad.

A Biblia csakugyan kizárólag latinul jelent meg (sok százéven át), de ez érthető olyan időben, amikor ez a nyelv sokszorta inkább az egyetemes műveltség nyelve volt, mint ma az angol. A nemzeti nyelveket sokáig mind a költészetre, mind a tudományok művelésére alkalmatlannak tartották. Aki abban az időben tudott olvasni, az jó eséllyel tudott latinul is. Kb. 1600-ig latinul adták ki a legtöbb tudományos művet.

A katolikus Egyház biblia-ellenessége egy közönséges koholmány. Luther előtt már évszázadokkal voltak KATOLIKUS nemzeti nyelvű bibliafordítások. Az igaz, hogy sokáig ELSŐSORBAN (ami nem egyenlő azzal a szóval, hogy kizárólagosan) latinul jelent meg, ám ez nem jelentett problémát egy olyan korban, ahol mindenki, aki tudott olvasni, az minden bizonnyal tudott latinul is. Emlékeztetnélek arra is, hogy a reformátorok is írtak könyveket latinul, és a magyarországi reformátusok is egészen a 19. század első feléig komoly hangsúlyt fektettek a latin nyelv ápolására az egyházi élet során is.

Gyakran hallott “urban legend” az is, hogy “a katolikus Egyház betiltotta a Bibliát”. Ez azonban közönséges koholmány, hiszen “a” Biblia maga soha nem volt betiltva, hanem sokkal inkább olyan eretnekmozgalmak saját fordításai, amelyektől a mai protestánsok is elhatárolnák magukat. A kor “új világ fordításai”, ha úgy tetszik. Azt pedig egyáltalán nem árt, ha betiltották.

Nézz után a “post hoc, ergo propter hoc” kifejezésnek, amely egy érvelési hibát jelöl. Hogy miért? Ugyanis ezen elképzelést hangóztatok figyelmen kívül hagyják, hogy a könyvnyomtatást a 15. században találták fel, nem sokkal a reformáció előtt (ld. Gutenberg). Nem a “gonosz Egyház” bibliaellenessége okán nem jutott elég Biblia a köznépnek (akik nagyrésze még olvasni sem tudott), hanem azért, mert könyvnyomtatás nélkül (a szerzetsek által KÉZZEL [!] másolva) egyszerűen fizikai képtelenség akkora mennyiséget reprodukálni, mint manapság, hogy bárhol vehetsz Bibliát. Azok, akik ezt a vádat permanensen felemlgetik, vajon belegondoltak abba, hogy talán az ószövetség hűségései izraelitáinak vagy az őskeresztényeknek, MIND volt-e saját Bibliája? Ha pedig nem, akkor nemde kettős mércét alkalmaznak, amikor olyat kérik számon a középkori katolikus Egyháztól, amely kritériumnak még az ő szerintük is “jó” közösségek sem felelnek meg? Őszintén kérdezem.

Vagy akik a Biblia egyéni értelmezését pártolják, azok belegondolnak-e abba, hogy talán az Ószövetség vagy az apostolok idején is az ilyen indivudalizmus volt-e a kívánaos? Nemde anakronizmus belelátni saját maguk csupán a 19-20. században kitalált egyházideáljukat visszavetíteni az ókorba? Vajon mire figyelmeztet a 2Pét 3,16? Péld 3,5? ApCsel 8,26-35? 1Tim 3,15? ApCsel 2,42? 2Pét 1,20? Vagy mindez smafu?

Mit vallottak erről az ókori keresztények? Csak néhány példa:

Tertullianus (Kr. u. 200) – „az igazságot a mi részünkre kell odaítélni, akik aszerint a szabály szerint járunk, melyet az egyházak az apostoloktól kaptak, az apostolok Krisztustól, Krisztus pedig Istentől, akkor igazolva van korábbi kijelentésünk, mely leszögezi, hogy az eretnekektől az írásra való semmilyen hivatkozást nem szabad elfogadni, hiszen mi az írások nélkül is bizonyítjuk, hogy az eretnekeknek semmi köze az írásokhoz… Az apostolok örököse vagyok! Ahogyan végrendeletükben intézkedtek, ahogyan rám bízták, ahogyan megesküdtek rá, úgy vagyok birtokos! Titeket pedig, bizony, örökre kizártak az örökségből, és megtagadtak mint idegeneket és ellenségeket. és miért idegenek és ellenségek az eretnekek az apostolok számára, ha nem azért, mert az övéktől eltérő tanításuk van, melyet mindegyikük a maga kénye-kedve szerint vezetett be vagy vett át az apostolok tanításával ellentétben?” (Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 37.)

Órigenész (Kr. u. 230) – „akik hiszik, hogy a szent könyvek nem embereknek az irományai, hanem a Szentlélek sugallatára íródtak a mindenség Atyjának az akaratából Jézus Krisztus által, azoknak meg kell mutatnunk a számunkra helyesnek tűnő utakat, szem előtt tartva Jézus Krisztus apostoli hagyomány szerinti égi Egyházának szabályát. (A princípiumokról 4,1,9.)

Szent Ágoston (Kr. u. 416) – „Ugyanis az eretnekségek és a romlottság bizonyos tanai, amelyek behálózzák a lelkeket és a mélybe vetik őket, nem származhatnak máshonnan, mint onnan, hogy az írást, amely jó, rosszul értelmezik, és a rossz értelemhez merészen és konokul ragaszkodnak.” (Homíliák János evangéliumáról, 18,1.)

A 20. század legelejéig az értelmiségnek gyakorlatilag 100%-a tudott latinul, a középkorban pedig ez a réteg gyakorlatilag egybeesett azzal, aki egyáltalán tudott olvasni. Aki tudott olvasni, az tudott latinul is. A természettudományos művek, regények, versek latinul jelentek meg, nem gondolod komolyan, hogy egy írni-olvasni tudó ember nem tudta volna elolvasni a Vulgatat? Az igazi probléma az volt, barátom, hogy a 15. század végéig nem volt feltalálva a könyvnyomtatás, így fizikai képtelenség is lett volna annyi Bibliát jutni, hogy mindenkinek jusson. De talán az Ószövetség vagy az apostolok idejében másként volt ez? Őszintén kérdezem, és ne kerüld meg a választ.

Egy másik példa: a zsidóság anyanyelve Jézus idejében már rég nem a héber, hanem az arámi volt. Mégsem készült arám nyelvű teljes, versenkénti fordítás a köznép számára. A Targum az csupán egyes, fontosabb részeket parafrazált, és azokat se nyomták annyi példányban, hogy mindenkinek jusson, hanem csupán a zsinagógában olvasták fel. Tehát a máris bebukott azon ideológiád, hogy CSAK az a helyes, ha Isten népe minden köztagjának van saját, nemzeti nyelven íródott Bibliája, amit saját maga értelmezget, mert különben fujj, megromlott izébizé. De persze itt kéznél van a farizeus-kártya (gondolom többre úgy se telik tőled), hogy azok gaz, gonosz, hitehagyott zsidajok voltak. Egyrészt ugye ezt nem a csak a Kr. e. 3-2. században kialakult talmudista időszaktól volt így, hanem már a fogság előtt is, szóval ez is bukta. Másrészt pedig ez a kereszténységben is így volt.

A kereszténység szent iratai, vagyis az Újszövetség görögül íródott, amely a Római Birodalom keleti felén volt a polgárság köznyelve, közvetítő nyelve. Ennek ellenére az apostoli korban az Újszövetséget egyetlen egy más nyelvre sem fordították le, holott már akkor is nagy számú olyan személy lett keresztény, akinek nem a görög volt az anyanyelve (vagy adott esetben nem is tudott). És megint csak áll: nem lehetett Bibliát kapni a boltban, nem volt Quintus nevű kisvárosi közkereszténynek, saját, az anyanyelvén (esetében latin) íródott Bibliája. A helyi egyháznak volt maximum egy része belőle (nem az egész Biblia), amit az egybegyűléseken, istentiszteleteken, liturgián (ahogy tetszik) felolvasott a gyülekezet elöljárója, és mivel kész fordítás még nem volt, maga szóban lefordította.

Help: Ezzel az okfejtéssel nem amellett érveltem, hogy ennek így kéne lennie minden időkig, hanem arra világítottam rá, hogy egy olyan követelményt kérsz számon a középkori egyházon, amelyen az általad még a Biblia tekintélye okán is „jóknak” tartott csoportokban is éppen úgy volt ez, mint a középkori Egyházban. Így hát két lehetőség áll fenn előtted: vagy elfogadod, hogy ezen kritérium nem abszolút szükségszerű ismérve egy közösség igaz-voltának, vagy pedig ott találod magad, hogy KETTŐS MÉRCÉT alkalmazol: itt számon kérsz olyasvalamit, ahol máshol nem tekintesz szükségszerűnek.

Ez még idetartozik, ezért ezt még beidézem Pezenhoffer Antaltól:

„Mesebeszéd azonban a protestantizmusnak az a jellegzetesen forradalmi rágalma, hogy az egyház Luther előtt egyenesen megtiltotta a Szentírás olvasását. Tudákos csizmadiáknak természetesen – érthető okokból – nem tartotta tanácsosnak a kezükbe adni, de – bizonyosak lehetünk felőle – attól semmiképpen se félt, hogy meg tudják belőle, mennyire krisztusi eredetű a pápai hatalom, mennyire Jézus rendelte el a gyónást, mennyire evangéliumi szellemű a papság cölibátusa, mennyire felbonthatatlan a házasság stb., azaz hogy a protestantizmus tanai mennyire evangéliumellenesek. Kétségtelen ugyanis, hogy a katolicizmus és a protestantizmus harcában nem a katolicizmus az, melyet a Szentírás olvasása által szégyen ér.

Régen (sőt talán még ma is) minden protestáns hittanórán azt tanulták a protestáns magyar anyák jobb sorsa érdemes gyermekei, sőt – szégyen-gyalázat – ezt írja még Dickens is „A Child’s History of England”-jában (II. kötet, 96. o.), melyből pedig a mi Arany Jánosunk is merítette történelmi ismereteit, hogy Luther, mint szerzetes, egyszer a kolostor egy poros zugában egy porlepte régi könyvet talált és nagy meglepetésére („to his grait surprise”) megállapította róla, hogy a Szentírás. Eszerint tehát Luther, a szerzetes – egyetemi tanár létére –, addig még soha nem is látott Szentírást, sőt nem is gondolt rá, hogy ilyesmi is létezik.

Olyan könyv volt ez, írja a szegény félrevezetett Dickens (aki azonban mégis az emberiség egyik legismertebb tanítója volt), melyet a papok addig nem engedtek az embereknek olvasni, mert olyan igazságokat tartalmazott, melyektől nekik félniük kellett. Luther így fedezte fel aztán azokat a protestáns igazságokat, melyeket később a zászlajára tűzött.

Dickens óta már több mint száz év telt el. Ezért ha az értelmesebb európai protestánsok azt ma már talán el is hiszik, hogy az a Szentírás, melyet Luther megtalált, nem is volt egészen olyan poros és használaton kívül helyezett s Luther se csak egyetemi tanár korában fedezte fel, hanem egy kissé talán még korábban is, legalább arról még ma is szentül meg vannak győződve, hogy Luther előtt még nem volt szabad a Szentírást anyanyelvre lefordítani épp úgy, mint ahogyan az iszlám se engedte meg, hogy a Koránt a szent arab nyelvről például törökre fordítsák.

Az igazság azonban az, hogy például magyarul a Szentírást legelőször nem is protestáns, hanem katolikus pap, Komjáthy Benedek adta ki nyomtatásban, még nála is régebben pedig a pálos szerzetes, Báthory fordította le. Luther hazájában, Németországban pedig Johann von Balderesheim az Oberhessenben fekvő marienschlossi kolostornak már a legsötétebb középkor legsötétebb közepén nem Bibliát, hanem már német Bibliát („Ein dütsche Bybel”) küldött. (Rody: Hessen története, 1903., 493. o.)

Ami a protestantizmusnak éppen a bibliaolvasás révén az írni-olvasni tudás szélesebb körökben való elterjesztése terén szerzett érdemeit illeti, ezeket szívesen elismerjük, csak arra hívjuk fel szerényen a figyelmet, hogy Krisztus nem az írni-olvasni tudás elterjesztése céljából jött a földre és egyházát se ebből a célból alapította.

Szép és jó dolog az írni-olvasni tudás is, de – legalábbis hívő keresztények számára – bizonyára azért nincs annyira szép és jó, mint az evangélium és az üdvösség terjesztése. Hogy az emberek ma már a műveltséget mégis többre becsülik az evangéliumnál és az örök üdvösségnél, azért van, mert – többek között a protestantizmus hibájából is – az embereknek ma már csak földi céljaik vannak.

Az egyház azonban akkor se hagyhatja el, sőt még csak a második helyre se teheti tulajdonképpeni hivatását, az evangélium terjesztését, ha az embereknek ennél fontosabb az írni-olvasni tudás terjesztése. Pedig az írni-olvasni tudás egyébként is csak akkor áldás, ha az emberek jót és igazat olvasnak. Ha azonban csak arra jó, hogy a kereszténység egységét bontsák meg vele és a vallást igazságból érzelemmé és családi hagyománnyá alacsonyítsák, sőt kommunizmust, hazudozást, gyűlöletet és álnokságot tanuljanak belőle az emberek, akkor egyenesen átok áldás helyett.

Hogy azonban az a feltűnően gyors és nagy kulturális haladás, melyet az újkor hajnalán tapasztalunk, tulajdonképpen nem a protestantizmus, hanem a tőle függetlenül és nála régebben, tehát még katolikus részről megindult reneszánsz kor eredménye, annak bizonyítására elég megemlítenem, hogy mind a könyvnyomtatás, mind Amerika felfedezése (az emberiség újabbkori haladásának e két legnagyobb teljesítménye) egyaránt a hitújítást megelőző, tehát a még tiszta katolikus társadalom haladásának terméke volt.

Hogy a középkor végének még tisztán katolikus társadalma mennyire mohón felkarolta az újonnan felfedezett könyvnyomtatást, tehát hogy az újkori nagy haladás mennyire nem a protestantizmus okozata volt, arra vonatkozólag a protestáns Walthernek „Die deutsche Bibelübersetzung des Mittelalters” című, Braunschweigben 1892-ben megjelent művéből közlöm azokat a német bibliákat, melyek a könyvnyomtatás felfedezése és Luther fellépte közti aránylag rövid időben megjelentek. Pedig a valóságban ilyen német bibliakiadás lehetett még több is, mert nem bizonyos, hogy Walther mindegyikről tudomást tudott szerezni.

I. Hochdeutsch-Bibel kiadások: 1. Mentel-féle (Strassburg, 1466) 2. Eggenstein-féle (Strassburg, 1470 körül, 3. Plfanzmann-féle (Augsburg, 1473 körül). 4. Zainer-féle (Augsburg, 1473 körül) 5. A svájci Biblia (Basel, 1474) 6. Újabb Zainer-féle (Augsburg, 1477) 7. A Sorg-féle (Augsburg, 1477) 8. Újabb Sorg-féle (1480) 9. Koburger-féle (Nürnberg, 1483) 10. Grüninger-féle (Strassburg, 1485) 11. Schönberger-féle (Augsburg, 1487) 12. Újabb Schönberger-féle (Augsburg, 1490) 13. H. Otmar-féle (Augsburg, 1507) 14. Újabb H. Otmar-féle (Augsburg, 1518)

II. Niederdeutsch-Bibliák: 1. és 2. a kölni Biblia, kiadója Quentel 1480 körül. 3. Lübecki Biblia (Arnte, 1494) 4. Halberstati Biblia (Trutebul, 1522)

Ugyancsak láthatják tehát belőle felekezeti büszkeséggel túlságosan eltelt protestáns testvéreink, mennyire nem ők adták legelőször anyanyelven a Szentírást az emberek kezébe, mennyire nem Luthernek kellett azt felfedeznie és hogy mennyire nem lehetett az poros, amelyet ő „fedezett fel”. Nem tőlük tanultuk mi a Szentírás olvasásának szokását, sőt még anyanyelvre való lefordítását sem.

Hogy a népben feléledjen a Biblia utáni éhség, ahhoz se volt szükség se Luthere, se hitújításra. Annál nagyobb éhséget ugyanis, mint amilyen a most közölt adatok még Luther fellépte, sőt megszületése (1483) előtt mutatnak, még elképzelni se lehet. Ennyi új Szentírás- kiadás és ilyen sűrűn még ma se fordul elő. Hogy mint kapkodhatták az emberek az anyanyelvükön kiadott Szentírást akkor, mikor még Luther még meg se született, vagy mikor még mint kisgyermek, a porban játszadozott, láthatjuk abból, hogy Quentel Kölnben két kiadást bocsát ki egyszerre, Strassburgban a Mentel cég mellett még az Eggenstein és harmadiknak még a Grüninger-cég is érdemesnek tart Bibliát kiadni, mert kifizetődik, mert mind megveszik. Pedig a három kiadás között mindössze 19 év telik el. De Luther még e legutolsó megjelenése idején is csak kétesztendős kisfiúcska volt.

Aztán Augsburgban a Zainer-cégnek, mely 1473-ban kezdi meg a kiadást, már négy év múlva újabbat kell sajtó alá rendeznie, pedig mellette még ott tevékenykedik vetélytársa, Pflanzmann, Sorg és Schönberger is és ráadásul nemcsak Zaineré, hanem Sorgé és Schönbergeré is két kiadást ér meg, s aztán ott van még H. Otmar is és ő is egymás után két kiadással.

Ezek után lehet-e nagyszerűbb viccet elképzelni, mint hogy Debrecenben, Sárbogárdon, Turócszentmártonban és Nagyenyeden, sőt Dickens bátyánk „Child’s History”-jából még tudós Arany Jánosék is jámborul azt tanulják és hiszik, hogy Luther bácsi a kolostorban, úgy talán 1510 körül, egy félreeső zugban véletlenül egyszer csak egy poros, penészes, pókhálós latin könyvet talál s „nagy meglepetésére” felfedezi, hogy a Biblia?

Nem értjük Luther bácsit. Hiszen az igazság az, hogy ő már valóságos Biblia-hegyek között született. Érthetetlen, hogy ő mégis csak egyet talált, azt is latinul és még azt is csak véletlenül, azt is porosan és pókhálósan, attól is tátva maradt a szája a meglepetéstől, sőt megijedt tőle, mert azt hitte, hogy a puskaport fedezte fel.”

Hiszed-e, hogy a keresztények CSAK a Bibliához fordulhatnak egy hittel vagy erkölccsel kapcsolatos kérdésben? Ha igen, akkor hol van az a Bibliában, hogy CSAK a Bibliához fordulhatunk, amikor valami hittel vagy erkölccsel kapcsolatos kérdés felmerül? Szentírási hely? Hol vannak felsorolva a Bibliában azoknak a könyveknek a listája, amelyek a Biblia részei? Szentírási hely? Hol van az a Bibliában, hogy a nyilvános kinyilatkoztatás véget ért az utolsó apostol halálával? Szentírási hely?

Honnan ered a Biblia? Mikor állapították meg, hogy mi tartozik a Bibliába? Az első időkben mely könyvek tartoztak a keresztény kánonba? Hogyan változott a kánon az idő során a különböző közösségekben? Mikor volt a jamniai zsinat, kik voltak a tagjai, és milyen célból ültek össze?

Hiszed-e, hogy a Márk evangélium szerzője a Szentlélektől volt sugalmazva? Ha igen, akkor hol mondja a Biblia, hogy a Márk evangélium szerzője a Szentlélektől volt sugalmazva? Szentírási hely? Hiszed-e, hogy a Zsidókhoz írt levél a Szentlélektől sugalmazott? Ha igen, akkor hol mondják a Bibliában, hogy a Zsidókhoz írt levél a Szentlélektől sugalmazott? Szentírási hely? Hol mondja a Biblia, hogy ki volt a Zsidókhoz írt levél szerzője? Szentírási hely?

Magyarázod-e, értelmezed-e a Biblia szövegét? Ha igen, akkor a te értelmezésed tévedhetetlen? Ha nem, akkor beismered-e, hogy a te bibliaértelmezésed egy vagy több helyen téves lehet? Ha igen, akkor van-e olyan tekintély a földön, aki megmondhatja neked, xy-nak, hogy a Biblia értelmezésed hol téves? Ha igen, akkor ki ő? Csak egy nevet kérek.

Te a Szentírás hiteles magyarázója vagy? Ha igen, akkor a te Szentírás-magyarázatod tévedhetetlen? Én a Szentírás hiteles magyarázója vagyok? Ha te nem vagy a Szentírás hiteles magyarázója, és én se, akkor ki az? Ha egy bibliatudós sem ért egyet abban, hogy mi az exegézis, és mi az eiszegézis, akkor megtudhatod-e 100%-osan, hogy mi az exegézis, és mi az eiszegézis? Hiszed-e, hogy Krisztus Teste, az Egyház, amelynek Krisztus a feje, tévesen taníthat hit és erkölcs dolgában?

A Biblia könyveinek kanonizálása előtt hogyan terjedt az Evangélium? A nyomdagép feltalálása előtt hogyan terjedt az Evangélium? Hogyan lehet válaszolni ezekre a kérdésekre a „sola Scriptura” vagy a „csak a Biblia” hitszabály elvének hátteréből? Mire figyelmeztet a 2Pét 3,16? A 2Pét 1,20-21 azt mondja, hogy az írás …………………? Mit jelent a „hasznos” szó? A 2Tim 3,16-17-ben mit jelent a „hasznos” szó? A „hasznos” szó előfordul-e valamelyik szótárban „elégséges” értelemben? Meg voltak-e az Újszövetség könyvei akkor, amikor Pál leírta ezeket a sorokat? Ha nem, akkor milyen írásra hivatkozik Pál?

Mit mond a hagyományról a 2Tessz 2,15, a 2Tessz 3,6, és az 1Kor 11,2? Mikor szűnt meg ez a hagyomány? Mire gondolt Jézus, amikor azt mondta tanítványainak, hogy hallgassanak arra, aki Mózes székében ül (Mt 23,2)? Elvárta-e Jézus tanítványaitól, hogy engedelmeskedjenek a földi hatóságoknak? Szerinted mi az igazság oszlopa és erős alapja? Az 1Tim 3,15 szerint mi az igazság oszlopa és erős alapja?

Tévedhetetlenek voltak-e az apostolok a hitről és az erkölcsről szóló tanításukban? Különböző tanokat tanítottak-e az apostolok különböző embereknek? Az apostolok vagy a korai egyház vezetői hitték-e azt, hogy nem baj, ha valakik téves tanításokat tanítanak az Egyházban? Megtagadták-e a közösséget az apostolok azokkal, akik mást tanokat tanítottak, mint amit ők? Megkövetelték-e Jézus és az apostolok, hogy megegyezzen az ő tanításuk? „Egy” lehetsz-e valakivel, aki téves tanokban hisz?

Ez a válasz 0%-ban hasznosnak tűnik.

A válasz írója 51%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: 11-26 21:11

Nekem már csak egy kérdésem marad a lista végére? Akkor mindenki pokolba kerül aki nem katolikus?