Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Az miért van hogy lehet több...

Az miért van hogy lehet több olyan csodás esetről hallani, hogy néhány muszlim úgy tért meg , hogy Jézus megjelent álmában, de egy olyan esetről sem hallottam, hogy hívő kereszténynek megjelent volna Mohamed?

Figyelt kérdés

szept. 20. 16:58
1 2 3
 11/28 anonim ***** válasza:
0%

"Igen, elsősorban a népszaporulat miatt. A google a barátod..."


Látom nem sikerült megérteni. Az emberek egyik vallásról áttérnek a másikra. Ha ezt nézzük, akkor az iszlámra térnek át a legtöbben világszerte. Itt Európában is. A kereszténységből pedig menekülnek. Magyarországon mindössze 20 év alatt megfeleződött a keresztények száma.

szept. 20. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 anonim ***** válasza:
0%

11

Kedves Barátom.

Én se értek egyet a kereszténység tanításaival, pedig magam is kereszténynek vallom magam.

Sajnos a kereszténységet egy kalap alá veszed azokkal, akik valóban keresztény életet élnek és tiszta imádatot mutatnak be az egyetlen igaz Istennek Jehovának.

Ezt pedig azért teszed, mert nem ismered az irásokat, amik Isten elhatározásának tetteit tartalmazzák.

Már pedig Isten egy utat jelölt ki a megmentéshez, és a jövőt illetően.


Istennek pedig vannak fiai, akik az égben élnek és angyaloknak nevezzük, illetve a földön akiket embereknek nevezünk.

A keresztény életet élő tudja, hogy Istennek nincs apja, sem anyja fizikálisan. Nem háromság része.

Hogy Jézust még is kiemeli mint fiút, az azért van, mert Ő a messiási felkent Király. Aki nem egyenlő Istennel, sem Isten szellemével. Hiszen Isten első keze műve, a biblia Isten első teremtésének nevezi.


Jézus pedig betöltötte az írások szerinti szerepét, ezért Mohamed nem számít bele ezekbe. Teljesen más tanítása van, mint Mózesnek a prófétáknak, és Jézusnak, akik Isten eredeti szándékáról beszéltek.

szept. 21. 06:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:
0%

Kedves Barátom:

(1Mózes 16:11, 12) . . .Nevezd őt Izmaelnek, mivel Jehova hallott nyomorúságodról. 12 Olyan lesz, mint a vadszamár. Mindenkivel szembeszáll, és mindenki szembeszáll vele. Az összes testvérével szemben fog lakni.”


Téged félre vezettek. Ugyan is maga Jehova tette ezt a kijelentést Ismael leszármazottairól, ami a napjainkban is így van.

Az iszlám hagyomány szerint „a Kábát eredetileg Ádám állította fel egy égi mintának megfelelően, a Vízözön után pedig Ábrahám és Ismáel építette újjá”

Ez pedig kizárt, mivel Ádám meghalt, és nem épített semmit, sehol nem írnak arról Isten szavában, hogy ilyesmit épített volna, Isten nem is fogadta el az imádatát, csak a fiáét Ábelét.

Ugyanakkor a vízözön után Ábrahám és Ismael nem építette ujjá ezt az építményt, mivel Isten Sárának, Ábrahámnak a feleségének a vonalán ígérte a messiás eljövetelét, Izsákon keresztül. Nem pedig az egyiptomi szolgáló Hágár Fiának a vonalán.

Mohamed pedig nem volt Ábrahám leszármazottja.

Maga Jehova megjövendölte, elmondta, hogy az arabok, vagy is Ismael leszármazottai, mint "vad szamár" neki támadnak mindenkinek.


A messiás leszármazási vonala viszont meg van, és be is teljesültek rajta az összes írások a héber iratokból a legapróbb részletekig.


Én megértem, hogy a világban lévő kereszténységgel nem értesz egyet, hidd el Én sem.

Azonban Jézus első tanítványaihoz hasonlóan, most is van népe Istennek, és akár elfogadod akár nem, Őket keresztényeknek nevezi a Biblia.

A "keresztény" szó, a Krisztus, vagy is felkent szóból származik.

Nem összekeverendő a világi kereszténységgel.

Istennek pedig vannak fiai. Az is Igaz, hogy Isten egy, és nem három.

Viszont az egyik fia vállalta, hogy emberként szülessen meg, hogy a megváltást az emberiségért megvalósítsa.

Ugyanakkor tisztázza Atyja nevét, amit Sátán bemocskolt.


Jó lenne ha tájékozódnál egy kicsit.

szept. 21. 06:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
0%

"Én se értek egyet a kereszténység tanításaival, pedig magam is kereszténynek vallom magam."


Ha nem értesz egyet a kereszténység tanításaival miért vagy keresztény? :) Az iszlám tanítását ismered? Nyilván nem.



"Sajnos a kereszténységet egy kalap alá veszed azokkal, akik valóban keresztény életet élnek és tiszta imádatot mutatnak be az egyetlen igaz Istennek Jehovának."


A Jehova Tanúira gondolsz. Ti legalább nem vagytok bálványimádók mint a keresztények többsége, de ugyanazt az össze-viszza hamisított pogány tanításokkal teli Bibliát használjátok.



"Jézus pedig betöltötte az írások szerinti szerepét, ezért Mohamed nem számít bele ezekbe."


Mohamed próféta benne van a Bibliában mint megjövendölt próféta.



"Teljesen más tanítása van, mint Mózesnek a prófétáknak, és Jézusnak, akik Isten eredeti szándékáról beszéltek."


Minden próféta ugyanazt az alapüzenetet tanította így Mózes, Jézus és Mohamed is.



(1Mózes 16:11, 12) . . .Nevezd őt Izmaelnek, mivel Jehova hallott nyomorúságodról. 12 Olyan lesz, mint a vadszamár. Mindenkivel szembeszáll, és mindenki szembeszáll vele. Az összes testvérével szemben fog lakni.”


Ez a zsidók hazugsága. Isten nem ítél el kollektívan egy egész népet. Ahogy nem is emel ki egy népet. A zsidók kiválasztottsága szintén a zsidók hazugsága.



"Ez pedig kizárt, mivel Ádám meghalt, és nem épített semmit, sehol nem írnak arról Isten szavában, hogy ilyesmit épített volna, Isten nem is fogadta el az imádatát, csak a fiáét Ábelét."


Az össze vissza hamisított Bibliából nyilván kivették ezt. Az is hazugság hogy Isten nem fogadta el Ádám imádatát. Az iszlám szerint Ádám megbánta tettét, Allah megbocsátását kérte, Allah pedig megbocsátott Ádámnak. Továbbá nincs eredendő bűn. Ádám bűne csak őt terheli senki mást.



"Ugyanakkor a vízözön után Ábrahám és Ismael nem építette ujjá ezt az építményt, mivel Isten Sárának, Ábrahámnak a feleségének a vonalán ígérte a messiás eljövetelét, Izsákon keresztül. Nem pedig az egyiptomi szolgáló Hágár Fiának a vonalán."


Mohamed próféta, nem messiás. Ábrahám és Izmáel pedig újjaépítette a Kába épületét.



"Mohamed pedig nem volt Ábrahám leszármazottja."


Hogyne lenne. Miért kell hazudozni? Ábrahám az arabok ősatyja is nem csak a zsidóké.



"Maga Jehova megjövendölte, elmondta, hogy az arabok, vagy is Ismael leszármazottai, mint "vad szamár" neki támadnak mindenkinek."


Az egy dolog hogy a zsidók ezt hazudják de hogy keresztények is benyalják a zsidók hazugságát. Szerinted Isten kollektíven bűnösnek nyilvánít egy népet etnikai alapon? Ráadásul most pont a zsidók követnek el népirtást az arabok ellen szóval pont fordítva.



"Én megértem, hogy a világban lévő kereszténységgel nem értesz egyet, hidd el Én sem."


Az általad képviselt kereszténység mennyivel jobb?



"Jó lenne ha tájékozódnál egy kicsit."


Javaslom olvass utána az iszlámnak ha valóban az igazságot keresed.

szept. 21. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:

Olvastam az Iszlámot.


Egy valamit elfelejtesz Kedves Barátom.

Isten egy. A zsidók pedig nem hazudták össze a Bibliát, mert őszintén írnak arról, hogy milyen bűnöket hibákat követtek el.

Ugyanakkor A teljes írás Istentől származik, amit maga Isten szelleme óvott annak hamisításától.

Csak nem gondolod, hogy Isten megengedné, hogy hamisítsanak?

Ezért a Biblia a 'Mózes könyvétől" a jelenések könyvéig, egyetlen témán vonul végig, összhangban az írások teljességével.


Miért vagyok keresztény?

Erre is válaszoltam.

Mert Isten így döntött, a népét a nevéről nevezteti, és a fia követőit pedig kereszténynek nevezi:

(Cselekedetek 11:26) . . .Isten irányításának köszönhetően először Antiókiában nevezték a tanítványokat keresztényeknek.


Mint láthatod, Isten gondoskodott erről, hogy így legyen, mert előtte úgy azonosították őket, hogy az "úthoz tartozók" „az Úrban hívők”, „testvérek”, „tanítványok”.


Az Iszlám nem tanítja Isten királyságát, mint ami megoldja az emberek problémáit. Jézus pedig nem csupán próféta volt, hanem a Messiási király is egyben.

Úgy gondolják, hogy a héber „Jehova” név azt jelenti, hogy „Allah” (Isten). De az „Allah” szó héber megfelelője az Elohim, amely az elohah (isten) szó királyi többese.

Az arab nyelvből származó „Allah” szó nem név, hanem egy cím, melynek jelentése ’Isten’.

A Qur’ān megengedi a „szent háborút” ezt mondva: „És ne oltsatok ki — csak jogosan — [ember]életet, amit Allah tilalmasnak nyilvántott” (Szúra 17:33, Simon Róbert fordítása).

Jézus szigorúan tiltotta. Isten pedig nem fog két félét tanítani.

Az iszlám törvénygyűjteménye a Saria, felöleli a muszlimok teljes vallási, politikai, társadalmi, családi és magánéletét.


Isten viszont egyed uralkodó, és nem engedélyezi a Qur’ān alap érveit, mint a a szunna (hagyományok); az idzsma (közösségi megegyezés); és a qiyās (egyéni gondolat). Mert Isten hoz határozatot arról, hogy milyen ünnepeket lehet megtartani, és nem lehetnek egyéni gondolatok az imádat terén.

Kizárólag Isten erkölcsi alapelvei az érvényesek mindenkire, ezt nevezi Teokráciának, ahol hierarchiai elrendezés van.

Isten nem tanítja a "pokol" létezését, mivel ha Isten irgalmas, akkor nem csinál ilyesmit a bűnösökkel sem.

Egyszerűen megszünteti az életüket majd, de nem kínoznak senkit.

szept. 21. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:

"Olvastam az Iszlámot."


Mit jelent az hogy olvastad az iszlámot? :) Az iszlám a vallás neve. Olyan mintha azt írtad volna olvastad a kereszténységet. Ha még ennyit sem tudsz, nagyon sokat olvashattál :)



"Isten egy. A zsidók pedig nem hazudták össze a Bibliát, mert őszintén írnak arról, hogy milyen bűnöket hibákat követtek el."


Az ószövetség tele van a zsidók hamisításaival. Nem gondolod komolyan hogy Isten etnikai alapon kiemel egy népet vagy hogy megparancsolja más népek kiirtását, csecsemők legyilkolását stb.



"Csak nem gondolod, hogy Isten megengedné, hogy hamisítsanak?"


Ezért küldte Isten Jézust és sok más prófétát hogy javítsák a hamisításokat majd Mohamed prófétát.



"Az Iszlám nem tanítja Isten királyságát, mint ami megoldja az emberek problémáit. Jézus pedig nem csupán próféta volt, hanem a Messiási király is egyben."


Az iszlám pont hogy megold minden problémát mert az élet minden területét szabályozza, mig az Újszövetség semmit nem old meg. Azt írja hódolja be a világi hatalomnak ami a rómaiak hamisítása.



"Az arab nyelvből származó „Allah” szó nem név, hanem egy cím, melynek jelentése ’Isten’."


Tévedés. Allah Isten kizárólagos neve és azt jelenti az Egyetlen Isten. Jézus is úgy kiáltott hogy Elahi tehát arámiul Elah tehát Jézus is Allahnak szólította Istent.



"A Qur’ān megengedi a „szent háborút” ezt mondva:"


Ne hazudj Jehova Tanúja mert szégyent hozol a vallásodra. Az iszlámban nincs olyan fogalom hogy „szent háború”. Ez egy keresztény fogalom a keresztes háborúkra. A Korán csak önvédelemre ad engedélyt.



"Jézus szigorúan tiltotta. Isten pedig nem fog két félét tanítani."


Megint hazudsz. Az Ószövetség tele van háborúra népirtásra felszólító verssel amiket te letagadsz ráadásul az iszlámot rágalmazod.


Ezek a Bibliai versek mik Jehova Tanúja?


Mózes 4. könyve 31:14-18 De Mózes megharagudott a haderő vezetőire, az ezredesekre és a századosokra, akik megjöttek a megvívott harcból. Ezt mondta nekik Mózes: Hát ti életben hagytátok az összes asszonynépet?! Most azért öljetek meg minden fiúgyermeket, és öljetek meg minden nőt is, aki úgy ismert férfit, hogy vele hált. De hagyjatok életben minden leánygyermeket, aki még nem ismeri a férfival való hálást.



Sámuel 1. könyve 15:3 Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van! Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és a csecsemőket, az ökröket és a juhokat, a tevéket és a szamarakat!



Mózes 2. könyve, a kivonulásról 32:27-28 Ő pedig ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Kössetek mindnyájan kardot az oldalatokra, járjátok be a tábort keresztül-kasul egyik kaputól a másikig, és gyilkoljatok le testvért, barátot és rokont! Lévi fiai Mózes parancsa szerint cselekedtek, és elesett azon a napon a népből mintegy háromezer ember



Tehát a te szent Bibliádban Isten népirtásra ad parancsot. Külön fel is szólít a csecsemők legyilkolására de te az iszlámot rágalmazod ezzel.



"Isten viszont egyed uralkodó, és nem engedélyezi a Qur’ān alap érveit, mint a a szunna (hagyományok); az idzsma (közösségi megegyezés); és a qiyās (egyéni gondolat). Mert Isten hoz határozatot arról, hogy milyen ünnepeket lehet megtartani, és nem lehetnek egyéni gondolatok az imádat terén."


Te miről beszélsz? :) Az újszövetségben nincsenek törvények, azt írja engedelmeskedj a pogány császár törvényeinek az ószövetséget pedig nagyrészt el sem fogadják a keresztények. Emberi törvényeket használnak a keresztények. Az iszlámban viszont a Korán szó szerint Isten szava, a szunna pedig Mohamed próféta gyakorlati tanításai tehát ezek mind Istentől származnak és nagyon nagy területet lefednek. Az a kevés ami nincs benne mert mondjuk akkoriban még nem volt, közösségi megegyezés alapján lett meghatározva és ma is.

szept. 21. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:

Tévedés, a Rómaiakhoz írt levél nem azt írja, hogy "hódolj be" az emberi uralmaknak, hanem azt, hogy add meg az emberi uralkodóknak ami megilleti, ugyanakkor Istennek pedig azt, ami Istent illeti.

Ami Istent illeti, azt nem adom az emberi uralkodónak, még ha ezért börtönbe is zár, vagy kioltja az életemet.


A keresztény nem alkuszik. Az apostolok megmondták, hogy elsősorban Istennek kell engedelmeskedni. Az emberi törvényeknek csak addig kell, amíg nem ütközik Isten törvényébe.

Ha beleütközik, akkor Isten törvénye az elsődleges. Ezért tévedésben vagy.


Abban is tévedsz, hogy a Biblia nem ad tanácsot a családi életre vonatkozóan. Az Efézusi levélben, vagy a Péter leveleiben, illetve Pál írásaiban is írva van, hogyan kell egy családnak élnie Isten akarata szerint. Teokratikus elrendezés van:

(1Korintusz 11:3) . . .minden férfi feje Krisztus, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig Isten.

(Efézus 5:22–25) 22 A feleségek rendeljék alá magukat a férjüknek, mint az Úrnak, 23 mert a férj feje a feleségének, mint ahogy Krisztus is feje a gyülekezetnek, hiszen ő a megmentője ennek a testnek. 24 Igen, ahogy a gyülekezet alárendeli magát Krisztusnak, úgy a feleségek is rendeljék alá magukat a férjüknek mindenben. 25 Férjek, továbbra is szeressétek a feleségeteket, mint ahogy Krisztus is szerette a gyülekezetet,. . .

(Efézus 5:28) 28 Ehhez hasonlóan a férjeknek úgy kell szeretniük a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti,

(Efézus 5:33) 33 Mindenesetre mindegyikőtök úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, a feleség pedig mélységesen tisztelje a férjét.

(Efézus 6:1–4) 6 Gyermekek, engedelmeskedjetek a szüleiteknek összhangban az Úr akaratával, mert ez igazságos. 2 „Tiszteld apádat és anyádat” – ez az első parancs, amelyhez ígéret fűződik: 3 „hogy jól legyen dolgod, és hosszú ideig megmaradj a földön.” 4 Ti apák, ne bosszantsátok a gyermekeiteket, hanem továbbra is Jehova fegyelmezése és útmutatása szerint neveljétek őket.



Mondom, hogy nem ismered az írásokat.

Ha valaki nem él úgy, akkor nem keresztény, Isten előtt biztos nem.

szept. 21. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:

"A kereszténységből pedig menekülnek. Magyarországon mindössze 20 év alatt megfeleződött a keresztények száma."

S ők az iszlámra tértek át?

Egyébként a keresztények száma világszinten folyamatosan nő. Nagyon sok olyan megtérő is van, akik a sötét iszlámból térnek meg.

szept. 21. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:

“Sokkal többen lesznek keresztényből muszlimok mint fordítva.”


Forrás?

szept. 21. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim ***** válasza:

Egy muszlim hitoktató mondta egy 24.hu-s riportban:

"A hitehagyás (az iszlám vallás elhagyása): a muszlimnak eredendően meg kell maradnia saját vallásában, ezért, ha elhagyja, akkor meghatározott esetben kiszabható a halálbüntetés."

Azért az iszlámból kitérés nem annyira kockázatmentes. Nagy bátorság kell hozzá, hogy valaki elhagyja ezt a hamis vallást, mert egyes országokban életébe is kerülhet.

szept. 21. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!