Szerintetek Magyarország/Európa keresztény ország? Szerintem nem.
Ateistaként sokkal több szomorú és életunt (szélsőséges esetben depressziós) embert látok a hívők között, mint a nem-hívők között, így ez nem magyarázat semmire.
Keresztény csak egy ember lehet, egy ország vagy földrész nem. Amire te gondolsz, hogy az adott országban élő emberek többsége keresztény, így az ahhoz illő értékrendszer alapján igazgatják az országot. Ez többnyire igaz Magyarországra, bár nyilván nem arra az undorító propagandára gondolok. Európában már jóval nagyobb a szórás (hiszen több tucat országról van szó).
A keresztény életforma nem nacionalista eszméken alapul.
Független a származástól, a hovatartozástól.
Isten népéhez bárki tartozhat, aki ezen értékrend alapján éli az életét.
Ha egy ország keresztény ország volna, eleve kizárt, hogy léteznének faji, etnikai, háborús, és egyéb keresztény ellenes megnyilvánulások.
A keresztény életet élő, nagykövete Isten királyságának abban az országban ahol él. Ott él, de nem része az emberi hatalmaknak, nem támogatja, de nem is sztrájkol ellene. Illetve nem alkalmazkodik olyan hagyományokhoz, vagy emberi eszmékhez, amik Isten királyságának nem része.
Egyértelműen nem.
Annak idején a kereszténység bevezetése olyan volt, mint manapság a NATO-tagság. Persze nagy a múltja, de a jelentősége már nem ugyanaz.
Akkor lehetne keresztény társadalomnak nevezni valakiket, ha teljesen összhangban él Isten szándékával, és Jézus tanításával, erkölcsi alapelveivel.
Nem attól keresztény valaki, hogy valahova belekeresztelték, azonban nem azok szerint éli a mindennapjait.
A keresztelkedés senkit nem ment meg semmitől.
Ezért nem is kereszteltek akkoriban olyan gyermekeket, akik nem tudtak volna még helyes döntést hozni, vagy felelősséget vállalni a döntésükért, illetve összhangban élni azokkal.
Benne van a Bibliában, hogy azokat kell megkeresztelni, akik oktatást kaptak, és vállalják a keresztény élettel járó felelősségeket.
A gyermek pedig amíg kiskorú, a keresztény szülő által van védve.
Isten országa, vagy uralma, királysága, nem különböző nemzetiségek alapján működik.
Ezért a keresztény ország, vagy is Isten királyságához, országához azok az emberek tartoznak, akik összhangban élnek Istennel, a szavával, az elhatározásával, erkölcsi elveivel, Tanításával.
Ez pedig nem nemzet függő. Némely emberek nacionalista gondolkodásának a következménye, hogy vannak etnikai, vagy faji különbözőségek.
Isten országában, vagy a keresztény országhoz társadalomban ilyen nem létezik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!