Miért bűnös a hívők szerint egy ártatlan kicsi cuki baba?
Az én véleményem szerint (nem vagyok hívő) az emberi természet alapból önző. Még a baba előtt, magzati állapotban ott van már benne az önzés a génjeiben, csak értelemszerűen addig nem tudja tudatosan használni, amíg nem érik el egy bozonyos életszakaszt, amikor már felfogja a világot maga körül.
Pont ezért, a babát felesleges hibáztatni bármiért, mivel teljes mértékben a szüleire van utalva. A gyerekek azonban már elég gonoszak is tudnak lenni egymással, ráadásul minél nagyobb a gyerek, annál jobban felfogja a tettének kövezkezményeit. Bizony, itt már nem beszélhetünk ártatlanságról.
A keresztények tehát a bűnös emberi természetet illetően félig-meddig még helyesen is látják a dolgokat. Ott azonban már tévednek, amikor azt mondják, hogy az ember nem volt mindig ilyen. Mert mindig önző/bűnre hajlamos volt az ember.
Ezt még az alábbi zsidó magyarázat is elismeri:
"Mindenekelőtt a Biblia arra tanít, hogy a bűn egy cselekedet, és nem egy állapot. Isten az embert a rosszra való hajlammal teremtette meg[18], de képesnek arra, hogy felülkerekedjen ezen a hajlamán[19], és a rossz helyett a jót válassza[20]. Isten megadta a módját, hogyan szabadulhat meg az ember bűneitől."
12
Nem írtam, hogy szimbolikusan ne lehetne értelmezni. Bár ott újabb gondok merülnek fel.
13
Hívőktől is olvastam már hasonló elképzeléseket. De ezzel vallásos szempontból van pár probléma.
- Keresztséggel eltörlik az eredendő bűnt tehát akkor ezt a genetikai önző hajlamot kéne eltörölni-e ami azonban nem törlődik el.
- Jézus halálának nem sok értelme van így.
- Ez azt jelentené, hogy Isten alkotta eleve ilyenre az embert.
- Mi oka lenne Istennek ilyenre alkotni az ember?
- Isten elve "hibát" épít be a rendszerbe majd utána számon kéri az embert, hogy miért működik hibásan?
(- Eleve még az sem tisztázott, hogy milyen szabályoknak is kéne megfelelni. Így a számonkérés kicsit hibás.)
- Azt tudjuk, hogy Isten képes olyan embert alkotni aki nem követ el bűnt. Lásd: mennyország. De akkor miért ítéli szenvedésre azokat akiket elvileg szeret?
...
#11
Attól, hogy a keresztények többsége szimbolikusan értelmezi, még az ősbűn egy valós és tapasztalható dolog.
15.
Ez alatt most a 13.-ban leírtakra gondolsz?
Mert ha igen akkor azzal leginkább vallási tekintetben van problémám mint azt írtam is a 14.-ben.
Ha nem arra akkor fejtsed ki légy szíves a félre értések elkerülése véget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!