A keresztények miért csinálják ezt? Ha nincs magyarázat az emberi erkölcsre, ezért a végső válasz Isten, de bizonyíték még mindig nincsen Istenre!
Látom nem érted. Nézzük lépésekben akkor és szakadj már el a betegségektől.
1. Adott a bűn nélküli ember akit tökéletesre terveztek.
2. Aztán jön a bűnbeesés.
3. Majd utána adott egy olyan ember akiben már tervezési hiba van (nem a halál, nem a betegségek hanem felépítésében hibás).
Tehát az 1. és a 3. pont között az ember felépítésében megváltozott (még most sem a halálról vagy betegségekről beszélek hanem az ember felépítésében lévő hibákról).
Az 1. és a 3. pont között pedig csak egy valaki lehetett akinek hatalmában állt megváltoztatni az ember felépítését és nem az embernek.
Nem egészen. A 12. válaszomban azt az eshetőséget boncolgattam CSAK, hogy ha van tervező és az Isten. Ebben az esetben vagy Istennek eleve, szándékosan hibásra kellett volna terveznie az embert ami nem lett volna jóságos tőle vagy pedig a bűnbeesés után kellett volna hibásra terveznie ahhoz, hogy olyanok legyenek az emberek amilyenek. De ez utóbbi esetben sem lett volna jóságos vagy indokolt tőle.
Ha már tervezőt feltételeznénk akkor sokkal valószínűbb lenne, hogy az nem Isten.
De mint arról korábban is szó volt nem utal semmi arra, hogy lenne Isten vagy tervező.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!