Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Pál apostolnak megjelent...

Pál apostolnak megjelent Jézus, ez miféle hallucináció?

Figyelt kérdés
Mikor pedig ment, és közeledett Damaszkuszhoz, hirtelen mennyei világosság sugárzott körülötte, és a földre esvén, hallá a szózatot, amely ezt mondta néki: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ő pedig mondta: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig mondta: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl: nehéz néked az ösztöke ellen rugódoznod. Remegve és álmélkodva mondta: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? És az Úr mondta néki: Kelj fel, és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned. Az emberek pedig, akik az ő kíséretében voltak, némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva. Saul pedig felkelt a földről, de mikor a szemét felnyitotta, semmit sem látott. Kézen fogva vezették be őt Damaszkuszba. És három napig nem látott, és nem evett, sem nem ivott.
2024. jún. 9. 13:18
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

"Pontos helyet kérnék."

Olvasd el, hasznodra válik, segítek, hogy nem kell belőle túl sokat olvasni.


"Akkor ki a buta?"

Te, mert fogalmad sincs, hogy mi a zsinat, arról pedig különösen nincs, hogy az első hogy zajlott, pedig erről kivételesen két forrás is található, s abból csak egyik a Biblia.


"Utánanéztem és volt keresztényüldözés Diocletianus császár idejében"

Bocsánat, azt hittem, hogy annyi alapműveltség szorult beléd, hogy ezt a tényt ismered, de a kérdés nem erre vonatkozott kifejezetten. Hanem arra, hogy logikád szerint nem lehetett üldözés, mivel akkor is össze tudtak gyűlni különböző helyeken.

2024. jún. 10. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
0%

"Olvasd el, hasznodra válik, segítek, hogy nem kell belőle túl sokat olvasni."


Tehát akkor hazudtál. Nincs ilyen vers a Bibliában. Itt felhívnám a figyelmedet arra hogy a Bibliád nagyon nincs jó véleménnyel azokról akik hazudoznak.



"Te, mert fogalmad sincs, hogy mi a zsinat, arról pedig különösen nincs, hogy az első hogy zajlott, pedig erről kivételesen két forrás is található, s abból csak egyik a Biblia."


Dehogynem. Összegyűlnek a vallási vezetők. Na most ha ugyanaz a 12 tanítvány gyült össze akkor egyértelmű hogy nem volt sok ezer követő.



"Bocsánat, azt hittem, hogy annyi alapműveltség szorult beléd, hogy ezt a tényt ismered, de a kérdés nem erre vonatkozott kifejezetten. Hanem arra, hogy logikád szerint nem lehetett üldözés, mivel akkor is össze tudtak gyűlni különböző helyeken."


A 3. században sok keresztény volt köztudottan. Annyi amit már érdemes üldözni ha valakinek gondja van velük. Jézus után egy évvel viszont alig volt keresztény és főleg nem Damaszkuszban. Ezért is Pál története nem több mint későbbi hamisítás.

2024. jún. 10. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:

#12

Nem hazudtam, benne van, keresd meg. Amúgy a hozzád hasonló hazug rágalmazókról is legalább olyan rossz véleménnyel van.


"Összegyűlnek a vallási vezetők. Na most ha ugyanaz a 12 tanítvány gyült össze akkor egyértelmű hogy nem volt sok ezer követő."

Jelenleg másfél millirád katolikus hívő van, egy zsinatra alig néhány száz vezető gyűlne össze. Számold ki az arányokat, mielőtt még több ökörséget írsz :)


"Jézus után egy évvel viszont alig volt keresztény és főleg nem Damaszkuszban."

Bizonyítsd. A Biblia azt írja volt, mutass forrásokat, melyek szerint nem volt.


"Ezért is Pál története nem több mint későbbi hamisítás."

Hogy lehet későbbi hamisítás, ha szerves része az egész könyvnek, ami taglalja, majd Pál apostoltól bizonyíthatóan maradtak fenn levelek? :D

2024. jún. 10. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
0%

"Nem hazudtam, benne van, keresd meg. Amúgy a hozzád hasonló hazug rágalmazókról is legalább olyan rossz véleménnyel van."


Ha nem tudod idézni akkor hazug vagy. Ennyi.



"Jelenleg másfél millirád katolikus hívő van, egy zsinatra alig néhány száz vezető gyűlne össze. Számold ki az arányokat, mielőtt még több ökörséget írsz"


A mai arányoknak semmi köze ahhoz mi volt akkor. Ha több ezer hívő volt akkoriban kizárt hogy ne jelentek volna meg többen a zsinaton. Az hogy ugyanaz a 12 vett részt, azt jelenti nem történt lényeges változás a hívők számában.



"Bizonyítsd. A Biblia azt írja volt, mutass forrásokat, melyek szerint nem volt."


Idézd. Hol írja azt hogy volt?



"Hogy lehet későbbi hamisítás, ha szerves része az egész könyvnek, ami taglalja, majd Pál apostoltól bizonyíthatóan maradtak fenn levelek?"


Attól hogy maradtak fenn levelek honnan tudod hogy valóban megtörtént amit leírtak? Ráadásul az is vicc kategória hogy az Újszövetség nagyobb részt Pál könyveiből áll, pedig ő sosem látta Jézust, miközben csak két valódi szemtanú könyve került bele, akik ugye János és Máté.

2024. jún. 11. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

"Ha nem tudod idézni akkor hazug vagy. Ennyi."

Nem, az semmi ilyet nem jelent. Te hazug állításod szerint jobban ismered a Bibliát, mint a keresztények, akkor keresd ki magadnak.


"Az hogy ugyanaz a 12 vett részt, azt jelenti nem történt lényeges változás a hívők számában."

Kevés hülyébb emberrel találkoztam nálad, szóval ez lesz itt az utolsó kommentem egyben, mert ennyi erővel mehetnék állatkertbe csimpánznak magyarázni ezeket, s úgy is előbb dűlőre jutnék.

A korai Egyház vezetője a 12 apostol volt. Ha zsinatot tartottak, akkor a 12 apostol tartotta, mint az Egyház vezetői. Plusz még néhány meghívott. Ha jelenleg zsinatot tartanak, ott is csak a vezető bíborosok vannak és néhány meghívott.


"Idézd. Hol írja azt hogy volt?"

Apcselben, nem rémlik, azért ment Pál apostol oda. De a 22. fejezetben részletesen is elolvashatod beszámolóját erről.


"Ráadásul az is vicc kategória hogy az Újszövetség nagyobb részt Pál könyveiből áll, pedig ő sosem látta Jézust, miközben csak két valódi szemtanú könyve került bele, akik ugye János és Máté."

Olyan nagy bibliaismerőnek hazudod magad, de nem tudod, hogy Jézus életéről összesen 4 könyv szól. Ezekből kettőt Jézus tanítványának tulajdonítanak, egyet Lukács írt, aki le is írja, hogy pontosan hogy tette (olvasd el), a negyediket pedig valószínűleg Péter apostol tanítványa és tolmácsa. Pál apostol sehol se foglalkozik Jézus életrajzával. De minek is írom, hiszen te jobban ismered a keresztényeknél a Bibliát, mint szoktad írni, szóval biztos tudod és csak trollkodva játszod a hülyét.

2024. jún. 11. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
0%

Pál mondhatott igazat, miszerinr álmában beszélt hozzá valaki. De mivel nem ismerte Jézust, igy az álmában bárki megjelenhetett, még a sátán is, vagy jóska, pista!


Nem egy megbízható emberről beszélünk. Mondhatni egy tömeggyilkos.

Elárulta az őt kinevelő rómaiakat és átállt az ellenzékhez. Amolyan Magyar Péter!

2024. jún. 11. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
0%

"Nem, az semmi ilyet nem jelent. Te hazug állításod szerint jobban ismered a Bibliát, mint a keresztények, akkor keresd ki magadnak."


Ilyen nincs :) Te tettél egy állítást a Bibliával kapcsolatban. Ha nem tudod bizonyítani akkor hazug vagy. Nem nekem kell bizonyítanom :)



"Kevés hülyébb emberrel találkoztam nálad, szóval ez lesz itt az utolsó kommentem egyben, mert ennyi erővel mehetnék állatkertbe csimpánznak magyarázni ezeket, s úgy is előbb dűlőre jutnék."


Tipikus keresztény reakció. Amikor bukjátok a vitát akkor mindig jön a sértegetés. Megszoktam már :)



" korai Egyház vezetője a 12 apostol volt. Ha zsinatot tartottak, akkor a 12 apostol tartotta, mint az Egyház vezetői. Plusz még néhány meghívott. Ha jelenleg zsinatot tartanak, ott is csak a vezető bíborosok vannak és néhány meghívott."


A hívők számának emelkedésével nyilván a vezetők száma is emelkedik e itt nem történt ilyen. Ráadásul a zsinat 49-ben volt vagyis Jézus után 16 évvel de még mindig csak a 12 tanítvány vett részt ezen. És ugye mi most arról beszélünk mi volt 34-ben és hát egyértelmű hogy akkor mégkevesebb keresztény volt.



"Apcselben, nem rémlik, azért ment Pál apostol oda. De a 22. fejezetben részletesen is elolvashatod beszámolóját erről."


Tehát ezt sem tudod idézni. Akkor újabb hazugság részedről.



"Olyan nagy bibliaismerőnek hazudod magad, de nem tudod, hogy Jézus életéről összesen 4 könyv szól."


Nem megy az értő olvasás? Én egy szóval sem írtam hogy Pál könyvei Jézus életéről szólnak. Azt írtam vicc kategória hogy az Újszövetség nagyobb részt Pál könyveiből áll, pedig ő sosem látta Jézust.



"Ezekből kettőt Jézus tanítványának tulajdonítanak, egyet Lukács írt, aki le is írja, hogy pontosan hogy tette (olvasd el), a negyediket pedig valószínűleg Péter apostol tanítványa és tolmácsa."


A helyzet az hogy valójában egyiket sem az írta akinek a keresztény tulajdonítják.

2024. jún. 11. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!