A hívők azt mondják, hogy a hit nem magánügy. És arról mit gondolnak, hogy ebből csomó probléma lesz a másiknak, és magával a hívővel is? Például bizonytalanság, lelki trauma.

Nekem nem okoz hívőként lelki traumát, ha más ember másban hisz, mint én.

Már ha erre irányult a kérdés, mert amúgy nem teljesen érthető.

#2

A családomat? 😃

Őket nem kell "megtéríteni", mivel szintén keresztények.

"De biztos hogy azok, nem csak kultúrkeresztények?"

Biztos, hogy a keresztények. Néhány felmenőmet (dédszüleimet és pl nagyapámat) még üldözték is a hitükért.

Bár nem tudom, hogy miért ilyen fontos neked a családom..

#3 Jó neked. Hivatalosan az enyém is az, gyakorlatilag nem, öcsém valamennyire keresztény, anyukám inkább a keleti dolgokban hisz, apa ateista.

Pedig jó lenne közösen imádkozni, beszélgetni Istenről, a Bibliáról.

Én ateistaként úgy gondolom, hogy a vallás magánügy. Ha elmegy templomba, vagy imádkozik otthon, a 10 parancsolat szerint él még mittudomén, az az ő dolga, nekem semmi beleszólásom nincs.

Azt viszont még akarja nekem mondani, hogy én is ugyanúgy éljek, az már egyértelműen beleszólás az én magánügyembe. (Természetesen ha jófej és lehet vele barátilag vitatkozni, és ezért órákig próbáljuk egymást arról meggyőzni egy üveg bor mellett, hogy miért hülyeség az, amit a másik gondol, az még belefér, pláne ha utána másnap még normálisan tudunk egymáshoz szólni.)

Aki nem így gondolja, az képzelje ezt el egy másik vallásal: a muszlimok egy jórésze úgy értelmezi a saját hitét, hogy a nőknek hidzsábot vagy mit kell hordani. Na én pont leszarom, ha nőként tényleg hordja. De mihelyst beszól nekem, hogy én is hordjam, onnantól kezdve ennyi volt az én vallástoleranciám is.