Szerintetek lehet úgy élni, hogy a tízparancsolat összes pontját betartjuk?
normálisan élhetsz, nem kell parancsolatokkal foglalkoznod, mert ezeket a társadalmi környezet szülte annak idején is, most is elég, ha követed szüleidet és környezetedet, meg persze a törvényeket - de mást nem is tehetsz.
egyébként egy szüz halála után követelte a legjobb elhelyezést, a hetedik menyországot , mert betartott minden parancsolatot. mire megmagyarázták neki, hogy az lenn van a Földön , de bizony nem vette észre...
NEM!
Ez volt az első reakcióm a kérdés olvasásakor. Aztán mikor megláttam,hogy már 20 válasz van,fékeztem.Hátha már írta valaki amit írni szándékozok,akkor meg minek.Így aztán mind a 20 választ elovastam.- Micsoda pontatlanság!-Nade pomtosítsunk úgy amit mindenki tudhat a tanításból.A TÍZ-parancsolatot,a törvényt Isten adta Mózes által,hogy az ember,mint tükörben nézhesse meg magát,ilyen legyen az,ilyen követelménynek felejen meg aki saját jogán akar bekerülni Isten országába. Istennek rá kellett döbbentenie az embert,hogy a bűnbeesés után az embernek ez már nem megy. De mert Isten nemcsak IGAZSÁG hanem SZERETET is,elküldte Szent Fiát,hogy Ő tegye meg értünk ,helyettünk amit mi nem voltunk képesek megtenni önmagunkért. Hála legyen Neki ezért!
Gáncsoskodók mindig voltak. Akkor a papok akarták Jézust elbuktatni,ezért megkérdezték tőle: Mester (ez tőlü hízelgés volt) melyik a nagy parancsolat? Jézus válasza: "Szeresd az Urat,a te Istenedet teljes szivedből,teljes lelkedből és teljes elmédből.
Ez az első és a nagy parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehez: Szeresd felebarátodat,mint magadat.
E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."
Tehát ne gyötőrje magát senki a tíz-parancsolat miatt,mert ebben a kettőben benne van mind. Ám az ember tegye meg mind azt amihez lehetősége - ereje bölcsessége - van.Isten meg majd megteszi,sőt már megtette amit megtenni csak Ő tud.
Ne akarj cselekedetek által igaznak bizonyulni Isten előtt,mert az nem megy. - Számos tanítás van erről.- Viszont nagyon ajánlom a hitet.Hátha te is kapsz majd Istentől az enyémhez hasonló külön ajándékot.
Hogy történt,mint történt megtudod ha bepötyögteted a www.osys.hu/biromiklos betűket.
Isten legyen mindnyájunkkal!
Az ember nem tud csak úgy ilyen törvényeket betartani.És Isten ezt nem is várja el,amíg nem vagy keresztény!Isten azért küldte el az Ő Fiát,Jézust,hogy megváltson minket a bűnből,betegségből,kivetetségből,stb.Ha a törvényeket nem tartod be,akkor bűnt követsz el.De amint Jézushoz megtérsz,azaz hiszed,hogy Ő meghalt érted,aztán feltámadt és nem halt meg megint,hanem él,Isten jobb keze mellet van,hatalmas dicsőségben és elismered,hogy bűnös vagy és mostantól mindig az Ő útján akarsz járni,attól kezdve tudod megtenni,hogy nem szeged meg ezeket,mert akkor már meg lettél szabadítva a bűntől,mert elfogadtad,Jézus megváltását.
Ha Jézushoz megtérsz meg tudod tenni,hogy nem követsz el bűnt,mert már nem leszel bűnös.És nem azért ,mert ez egy parancs,hanem te is megutálod.Nem azt mondom,hogy egyik napról a másikra,de így lesz,ha megtérsz.
A másik:Az ember akkor tökéletes,ha keresztény(Jézushoz megtért)és tökéletességre törekszik.Bárki elesket,elronthat valamit.Te is,én is,mindenki.De azt Jézus megbocsátja és segít tovább menni,kijavítani a dolgokat.
A védelemből lelőjük a másikat példára a válaszom,hogy nem kell azonnal megölni.Tudsz a lábára,a kezére is lőni,vagy ha olyan a helyzet,köré,hogy addig feltartsd.
A tíz parancsolatot az ember írta:Nem!A tíz parancsolatnak a tábláira tényleg Isten írt.Kétszer is,mert először megírta-->összetört-->megint megírta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!