Támogatjátok, hogy 18 év alattiakat bekeresztelnek különböző vallásokba?
"Az óvoda, iskola egy (adott esetben) szükséges dolog."
A keresztény hit szerint a keresztség még ennél is szükségesebb dolog.
"Van, aki megteheti, hogy megkérdezze a gyereket, más nem teheti meg, mert ez az egy lehetősége van."
Nem teheti meg, Magyarországon 16 éves korig kötelező részt venni az oktatásban óvodás kortól kezdve. Magántanulói státusz kapható, de az is nagyon nehezen. Szóval ne kamuzz :)
Tehát a gyermek miért nem dönthet arról, hogy ő szeretne óvodás vagy iskolás lenni?
"Plusz minden más családban IS."
Ez továbbra se igaz, tanulj kicsit több történelmet, csak javadra fog válni.
"Sok vallás erőszakos, ezt jól tudjuk. Kálvin is igen erőszakos volt néhány kérdésben."
Attól, hogy adott korban voltak az adott korra jellemtő ma erőszakosnak tűnő megnyilvánulásai, még nem jelenti azt, hogy ebben például nincs igaza. Te nem azt cáfolod, amit mondott, hanem jellemében akarod támadni. Ez elég ócska fideszes módszer, túl sok origót és hasonló szart olvasol :)
"A keresztény hit szerint a keresztség még ennél is szükségesebb dolog."
TEHÁT akkor itt legális az erőszak. Értem.
A többi meg, amit írtál... vérfasiszta módszerek.
Amúgy a Fidesz csinálja azt is, hogy az egyházi iskola támogatása négyszer annyi, mint az államié.
A kötelező hittan/erkölcstan (ami bújtatott hittan) csak a korona ezen.
Elég jól látszik, hogy kit támogatnak, és mit akarnak szétverni.
"TEHÁT akkor itt legális az erőszak. Értem."
Elmondanád, hogy a keresztelő melyik aktusa által szenved szegény gyermek erőszakot?
Gondolom annyira hülye lehetsz, hogy a kötelező oltásokat is messzemenően elítéled, hiszen ott ténylegesen fájdalmat érez, "erőszakot" szenved.
A zsidók és muszlimok körülmetélése ellen is így óbégatsz, vagy csak a keresztények esetén zavar pár csepp víz?
"A kötelező hittan/erkölcstan (ami bújtatott hittan) csak a korona ezen."
Én se értek vele egyet, de aki az erkölcstanra azt mondja, hogy bújtatott hittan, az vagy végtelenül hülye, vagy szimplán hazug.
"Amúgy a Fidesz csinálja azt is, hogy az egyházi iskola támogatása négyszer annyi, mint az államié."
Szerintem azt se tudod, hogy miket írsz. Ilyen iskoláknak járó támogatás utoljára akkor volt, amikor önkormányzati kézben voltak. Most a működési költségeket a tankerületi központok fedezik.
Amúgy iskolában tanítok, talán jobb rálátásom van egy random gyakoris futóbolondnál...
Ha ennyire hülye vagy, minek szólsz hozzá?
"A zsidók és muszlimok körülmetélése ellen is így óbégatsz"
Óbégatni te szoktál, ahogy itt látszik is.
Ez pont ugyanolyan erőszak, mint a keresztelés, ÉS még ráadásul egy életre szóló, lemoshatatlan jegy.
De te nyilván az afrikai kislányok körülmetélését is támogatod, az is hasonló.
"az erkölcstan"
Az egyik tankönyvet pap írta, és az szerepel benne, hogy a homoszexualitás bűn.
Szerinted?
"Óbégatni te szoktál, ahogy itt látszik is."
Nem tudom min látszik, te hisztériázol pár csepp víz miatt :)
"Ez pont ugyanolyan erőszak, mint a keresztelés, ÉS még ráadásul egy életre szóló, lemoshatatlan jegy."
"ÉS" te még sem óbégatsz ellene, csak a keresztelés ellen, ami aztán hitetlen szemmel aztán tényleg semmi.
"De te nyilván az afrikai kislányok körülmetélését is támogatod, az is hasonló."
Miért támogatnám? Mondjuk pár hazugságot már írtál, de most akkor ilyen szintű rágalmazásba is átmész? :)
Egyébként kislányok körülmetélését se a zsidó se a muszlim vallás nem írja elő.
"Az egyik tankönyvet pap írta, és az szerepel benne, hogy a homoszexualitás bűn."
Mutasd meg kérlek, írtál már pár hazugságot, nézd el, hogy ebben is kételkedek.
Konkrétan linkeld a könyvet és írd le, hányadik oldal. Minden tankönyv fent van a központi oldalon. De gondolom ezt tudod, hiszen valahol csak olvastad azt a könyvet.
"A keresztény hit szerint a keresztség még ennél is szükségesebb dolog."
Igen, ha úgy vesszük a dolgokat, hogy az én döntésem miatt Isten megbüntetheti a szomszédomat.
Ez azonban nem túl igazságos és nem is szerető. Persze ha el kell fogadni mindent, gondolkodás nélkül akkor csináld csak.
De jól látszik, hogy neked és a hozzád hasonlóknak mennyire nem számít a hit. A keresztséget szórjátok mindenfelé nem számít már semmit.
Nem szól már másról csak arról, hogy a nagymama ne óbégasson.
Kedves kérdező!
Szerintem nincs jelentősége hogy az illetőt megkeresztelik-e vagy sem.Van hogy a szülők nem vallásosak,vagy csak a maguk módján, de szokásból vagy elvárások miatt megteszik.
A vallásos nevelés és kifejezetten a fiatal gyerekek hittanra járatása egy másik kérdés, lehet rajta vitatkozni, hogy a szülőknek csak bemutatni vagy eröltetni kell a vallást, de szerintem ez csak az ő döntésük kellene hogy legyen.
Az iskolai hittant nem tartom jó dolognak, szerintem az államnak az egyházaktól és a vallásoktól teljesen el kellene különülnie és csak feledat alapú támogatást kellene hogy kapjanak, de azt is csak úgy,hogy nem lenne a politika által megfolytva a nem vallásos civil szféra.
Az kormány részéről olyan mondatok, mint pld hogy a gyerekeket kereszténynek kell nevelni szerintem elfogadhatatlanok, mert nekik ehhez semmi közük és az államnak pártatlannak kell lennie.
Ugyanakkor szerintem a keresztelés a vallásosok számára fontos,azt nem tiltanám, a nem vallásosok számára úgysem jelent semmit,és azzal úgysem ártanak senkinek.
Azon akár szerintem el lehet gondolkodni,hogy hittant iskolába ne tartsanak, mivel a tanár egy tekintély, így olyan szubjektív témát a többi akár tudományos és a hittanóra tartalmával ellentmondó tárgy szintjére emelni szerintem helytelen, és 18 év alatt az gyakorlatilag manipulációt jelent .(elfogadom ha más nem ért egyet ebben velem).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!