Isten mindenhatósága kiterjed a logikai ellentmondásokra is?

Mindenható-

=mindenre hatással van!

Az ésszerűség Isten egy tulajdonsága, nem valami olyasmi, aminek ő alá lenne vetve. A világot mi emberek azért tartjuk ésszel felfoghatónak, mert Istenhez való hasonlatosságát ismerjük fel benne.

A logika szó a logosz képzett formája, eredeti görög szó fordítása kb "a logoszra vonatkozó", ahol a logosz szó szerint beszédet jelent, de már Arisztotelész is a helyes beszéd, a helyes mintázás értelmében használta, amikor a logikát megalkotta. A logosz jelenti a dolgok megismerhetőségét, nem véletlen használja János evangélista, és nyomán a teljes keresztény hagyomány az Ige, a Fiú, mint második isteni személy, és ezáltal Jézus Krisztus egy megnevezéseként, ahogyan a minden emberben ott rejlő isteni minőségként is (és hogy ez valahol maga az Isten).

Vagyis a Logosz nem más, mint a megismerhető Isten, a megnyilvánuló Isten, amelyikre rá tudunk nézni, ami inkarnálódik, ami testet ölt, amit szóval ki tudunk fejezni, amit fel tudunk ismerni a másik emberben, vagy a körülöttünk lévő világban. A logika ennek igazából egy vetülete csupán, a transzcendens igazság sziluettje, vagy árnyékképe. A logikai ellentmondás nem a Logosz ellentmondása, pusztán annak különböző fogalmi vetületei közötti, igazából látszólagos összeegyeztethetetlenség, amit az emberi nyelv és általa logika formai és tartalmi korlátai szülnek. Ez még a materialista filozófiában is jobbára így van, hiszen mondjuk egy fogalmi ellentmondásra, vagy egy logikai ellentmondás felállítására rendszerint nem az a filozófusok következtetése, hogy a világ a legmélyebb összefüggéseiben értelmetlen, hanem csak azt, hogy valami hiba van a fogalmaink illetve következtetéseink körül.

Szóval ha az a kérdés, hogy korlátot vet-e Istennek és mindenhatóságának a logika törvényszerűségei, akkor a válasz az, hogy végső soron nem, de ez nem azt jelenti, hogy Isten figyelmen kívül hagyhatja a logikát, és értelmetlenül cselekszik, hanem azt, hogy ő egy mélyebb (avagy magasabb) igazságot képvisel (hívők szemszögébőlben ő maga az Igazság), és az illogikusság valójában csak a mi fogalmaink korlátaira illetve hibáira mutat rá, épp úgy, ahogyan a filozófusok is a maguk fogalmait és következtetéseit kérdőjelezik meg egy logikai ellentmondás felbukkanásakor, és nem a dolgok természetének értelmét.

De mindez mondjuk egy filozófiai kérdés fejtegetésében nem felhasználható, mivel ott a logikai keret megkívánja, hogy ne tételezzünk fel fogalmi ellentmondásokat, mivel a logika szabályai szerint egyetlen ellentmondás premisszaként való elfogadásával akármilyen állítás igazsága bizonyítható, tehát nem fenntartható egy logikus következtetési láncolat úgy, hogy valamelyik pontján elfogadunk egy ellentmondást, mivel akkor a logika mint módszer érvényét veszti.

Ezért érvényes cáfolat a mindenhatóság paradoxonára az, hogy a mindenhatóság nem terjedhet ki fogalmi ellentmondásra. Ez nem magának Istennek a korlátja, hanem a mi beszédünknek, nyelvünknek, és gondolkodásunknak, tehát annak érdekében, hogy a logikát egy adott diskurzusban érvényben tartsuk, a fogalmainknak kell ellentmondásmentesnek lenniük. Ellenkező esetben körkörös érvelést vétünk, hiszen a konklúziót önmaga premisszájaként használjuk fel. Például ha azt mondjuk, hogy a mindenhatóság azért ellentmondásos fogalom, mert a mindenható isten és a felemelhetetlen kő fogalmi ellentmondása következik belőle, körkörösen érvelünk, hiszen eleve ellentmondásosan értelmeztük a mindenhatóságot, majd ezt használtuk fel arra, hogy levezessük belőle az ellentmondásosságot. A mindenhatóság-paradoxon lényegében pusztán a Russell-paradoxon egy átfogalmazása, a "minden", mint fogalom naiv értelmezésének hiányosságára világít rá, nem a dolgok végső értelmetlenségére.