Keresztények olyan Istenben hisznek akit ide oda lehet küldözgetni és nem tud magától beszélni?
Egy másik kérdésnél merült fel ez a kérdés az alábbi Bibliai versekre vonatkozóan:
János 16:7 Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.
Keresztények szerint ez a Pártfogó a Szentlélek vagyis Isten, de a vers úgy szól hogy van valahol tehát fizikailag korlátozott és lehet küldözgetni.
János 16:13 nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall,
Eszerint nem tud magától beszélni, csak azt mondja amit hallott. Ez Istenre hogy lehet igaz?
Kértem a keresztényeket hogy értelmezzék ezeket a verseket de nem tették meg. Hátha egy külön kérdésben kiírva lesz aki megpróbálja.
A válasz egyszerű, amit idéztél, az nem azt jelenti, amit te gondolsz.
Az, hogy a Szent Lélek nem magától szól, nem azt jelenti, hogy nem tud beszélni magától. Jézus egyszer azt mondja a János evangéliumában, hogy ő nem saját magától szól és nem a saját dicsőségét keresi, hanem azt mondja, amit az Atya mondott neki. Ezzel úgymond azt mondja, hogy ő nem individualista és nem saját magát akarja dicsőíteni, hanem neki csak az Atya akarata számít. Nyilván valami ilyesmit akar mondani a Szent Lélekkel is.
A probléma ott van, hogy kiragadsz egy verset, azt elkezded értelmezni a saját módodon, ezt megcáfolod és úgy teszel, mintha minket cáfolnál meg, közben magadat cáfolod meg.
"Az, hogy a Szent Lélek nem magától szól, nem azt jelenti, hogy nem tud beszélni magától. Jézus egyszer azt mondja a János evangéliumában, hogy ő nem saját magától szól és nem a saját dicsőségét keresi, hanem azt mondja, amit az Atya mondott neki."
Persze mivel Jézus valójában próféta, és így van értelme ha azt mondja őt küldték és nem magától szól. De itt ugyanaz a probléma mint a Szentlélek esetében. Ha azt mondjátok Jézus Isten, akkor valamiféle csökkentett képességű istenség lesz belőle így, őt is küldik, azt teszi amit az Atya mond és nem magától beszél.
"Ezzel úgymond azt mondja, hogy ő nem individualista és nem saját magát akarja dicsőíteni, hanem neki csak az Atya akarata számít. Nyilván valami ilyesmit akar mondani a Szent Lélekkel is."
Szóval Jézus és a Szentlélek alá van rendelve az Atyának? Így akkor nem is lehetnek egyenlőek, és három külön istenség lesz belőlük.
Akárhogy nézzük, nem tudjátok kimagyarázni. Csak úgy van értelme ha Jézus próféta, a megjósolt Pártfogó pedig Mohamed próféta. Ha maradtok annál hogy Jézus és a Szentlélek Isten, akkor ti nem Istenben hisztek hanem csökkentett képességű fogyatékos istenségekben.
"A probléma ott van, hogy kiragadsz egy verset, azt elkezded értelmezni a saját módodon, ezt megcáfolod és úgy teszel, mintha minket cáfolnál meg, közben magadat cáfolod meg."
Én mivel cáfoltam meg magamat? :)
Isten mindent megtehet, tehát elküldheti a Szentlelkét valakinek, ezt mindenki érti, emiatt mondom, hogy kérdésed csak piszkálódás a kereszténység /és istenünk ellen/.
Úgy tűnik te még nem kaptad meg a Szentlelkét.
Tehát most az a magyarázat hogy Isten ha akar bármit megtehet? :))))
Ha helyzet az hogy nem. Isten nem adja ki magát fogyatékos istenségeknek. Ha te mégis ebben hiszel akkor valójában nem Istenben hiszel.
"Úgy tűnik te még nem kaptad meg a Szentlelkét."
Mivel a szentlélek egy nem létező fogyatékos istesnség, nem nem kaptam meg és nem is szeretném :) De ha te megkaptad, meséld már el hogy milyen :)
Most éppen azt súgja a Szentlélek ne adjunk neked semmilyen választ ezután és aee következőleg elindított kérdésedre se, hogy se neked se nekem ne menjenek el felesleges óráim,
A viszont ne látásra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!