Amikor a keresztények Isten létezéséről vitáznak egy ateistával, akkor nem is azt akarják igazolni, hogy van Isten, hanem azt, hogy az az Isten van, akiben ők hisznek?
Mert ha kiderülne, hogy van Isten, de ő nem azonos a bibliai istennel, akkor ugyanúgy borulna a kereszténység, mintha nem lenne semmilyen isten.
Tehát a keresztények nem is önmagában egy Isten, hanem kifejezetten JHVH létezését akarják igazolni?
"Képzelj el egy függönyt, ami mögé nem tudunk benézni, tudjuk, valami van mögötte,..."
Tudjuk???
Honnan?
Mondta valaki?
Ha igen, Ő honnan tudja?
Biztosan hihetsz neki?
"Amikor a keresztények Isten létezéséről vitáznak egy ateistával, akkor nem is azt akarják igazolni, hogy van Isten, hanem azt, hogy az az Isten van, akiben ők hisznek?"
Kifejezetten sok tartalmas hitről szóló vitát néztem meg. Ezek alapján egyértelműen az látszik, hogy a keresztény vitapartnerek kifejezetten tendálnak az Isten létezését bizonyító érvek felé, mert a keresztény Isten megvédése nagyságrendekkel nagyobb feladat.
Magyar nyelven nem láttam elég vitát ahhoz, hogy ezt hazai viszonyok között is meg tudnám erősíteni. De nemzetközi szinten az imént elmondottak a jellemzők.
Egy ateista (agnosztikus) szemszögéből nézve NEM MINDEGY?
Egymás közti vitájukban meg akár fejre is állhatnak...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!