A muszlimok szerint miért is 3 Istent hisznek a keresztények?
"Én azt értelmezem amit a Biblia ír"
Ehhez képest eddig egyértelmű Bibliai versek cáfolták minden hazugságod.
"Itt eddig csak egyetlen igazsággal szembesültünk, mégpedig hogy egy, a saját hitében gyenge, keresztényfóbiás troll játssza itt az eszét. Mit vártál, hogy ütyürü-pütyürü, jaj de ügyes kis provokátor vagy, babukám? Tekintve hogy eddig minden érveddel felsültél, nem igazán."
Hogy mi van? :) Én tényeket közlök. Tudományos tényeket, ti meg kijelentitek hogy ez titeket nem érdekel csak az amit a keresztény egyház a fejetekbe tömött és köze nincs a valósághoz. Ezek után szerinted én sültem fel? :)
"Pedig nem egy diplomás szintű logikai feladvány hogy egyetlen isten három személye =/= három külön isten."
Ha azt mondod az Atya, Jézus és a Szentlélek mind Isten, akkor a Biblia alapján ti nem egy Istenben hisztek hanem 3 külön istenségben. Ez következik a Bibliából.
"Ha azt mondod az Atya, Jézus és a Szentlélek mind Isten"
Mind ugyanannak az egy Istennek eltérő megjelenési formái a Bibliában. Melyik szót nem vagy képes értelmezni?
"Ehhez képest eddig egyértelmű Bibliai versek cáfolták minden hazugságod."
Semmilyen Bibliai versek nem cáfolnak engem hanem pont hogy igazolnak. Kértem mutass egy verset amiben kijelenti Jézus hogy "Isten vagyok" Nem tudtatok ilyet mutatni. Csak olyanokat hogy "Én vagyok az út, az igazság" stb Ezeket egy próféta is mondhatja.
"Hogy mi van?"
Az van, hogy nem fogadod el a ketesztény hitvallás alaptételeit, majd játszod a hülyét, hogy miért nem érted a kereszténységet a keresztény hitvallás alaptételei nélkül.
Ezt tanitja a Korán, hogy játszd a hülyét hogy provokálhass és gyülölködhess?
"Mind ugyanannak az egy Istennek eltérő megjelenési formái a Bibliában. Melyik szót nem vagy képes értelmezni?"
Ez olyan mintha azt mondanád az ókori görög vallásban is minden istenség Isten megjelenési formái. A hinduizmus is ilyesmit állít de ez akkora politeizmus mint a ház.
"Ez olyan mintha azt mondanád az ókori görög vallásban is minden istenség Isten megjelenési formái."
Nem olyan, hisz az egy politeista vallás volt. Ellenben a Biblia egyértelműen kijelenti hogy egy Isten van.
Tehát ez egy újabb provokatív hazugság. Miért? Mit remélsz elérni ilyen hozzáállással, azon kívül hogy önmagadat teszed teljesen hiteltelenné?
"Az van, hogy nem fogadod el a ketesztény hitvallás alaptételeit, majd játszod a hülyét, hogy miért nem érted a kereszténységet a keresztény hitvallás alaptételei nélkül."
Látom félrebeszélsz. Én értem hogy ti keresztények egy Istenben hisztek. Én arról beszélek hogy a szentháromság tanításából viszont 3 külön istenség következik. Továbbá azt mondom hogy ez ellentétes a Bibliával.
"Ezt tanitja a Korán, hogy játszd a hülyét hogy provokálhass és gyülölködhess?"
Szokásos keresztény reakció. Én tényeket közlök. Nincs ebben semmi provokáció vagy gyűlölet. Ha nem tudod megvédeni a saját keresztény vallásod akkor miért vagy keresztény? Olyasmiben hiszel ami védhetetlen és annyit tudsz reagálni hogy a másikat rágalmazod?
"Nem olyan, hisz az egy politeista vallás volt. Ellenben a Biblia egyértelműen kijelenti hogy egy Isten van."
A Biblia kijelenti hogy egy Isten van, a szentháromság tanítása és az egyház tanítása viszont 3 istenséget jelent. Akkor te melyiket is követed?
"Tehát ez egy újabb provokatív hazugság. Miért? Mit remélsz elérni ilyen hozzáállással, azon kívül hogy önmagadat teszed teljesen hiteltelenné?"
Ez nem provokatív hazugság. Nem csak a muszlimok tartják politeizmusnak, bálványimádásnak a szentháromság tanítását hanem a júdeizmus is, sőt még egyes keresztény irányzatok is. Magyarul a világan az összes valódi egyistenhívő szerint, legyen az muszlim, zsidó vagy keresztény, ti szentháromsághívő keresztények politeisták és bálványimádók vagytok. Szóval fejezd be a rágalmazásomat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!