Az ateisták tényleg azt gondolják a keresztény vallásról, hogy az pusztán csak átverés?
"mivel teljesen a tudatlanságra épitkezik."
??? Kifejtenéd?
Akkoriban, amikor a hagyományos vallások kialakultak, még nem létezett igazi tudomány, szigorú szabályokkal.
A Biblia is minden tekintetben keveri a hitet és a tudást.
Úgyhogy én inkább úgy mondanám, hogy nagy része hasra ütés.
De még csak meg se nézték soha, hogy vajon valami igaz-e belőle.
Illetve ahol elkezdték komolyabban megnézni, és erre volt is lehetőség, ott az jött ki, hogy nem igaz - ennek hatására gyorsan abba is hagyták ezeket.
Vagyis a vallást egyáltalán nem az igazság érdekli, és nem azért dolgozik, hogy ezt egyre jobban tudja.
Tehát, ahogy egyre jobban kiderül az igazság, a vallás egyre inkább az átverés irányába mozog.
Nem. Az ÖSSZES EGYHÁZRÓL gondolja ezt minden olyan ember, aki elmúlt 12 éves és nincsenek súlyos mentális, és vagy agyi sérülései, és valaha elgondolkodott az egyházak mibenlétén.
Az egyházaknál nehéz nagyobb istenkáromló dolgot találni ezen a bolygón. Szinte még azoknál a szervezeteknél is rosszabb, amik abból élnek, hogy embereket rabolnak el, hogy gazdagok kibéreljék őket 1 órára kínzásra és megölésre.
Látszik a válaszokból, hogy fogalmatok sincs a keresztény egyházról. Mintha igaz bankjegyet sosem láttatok volna, csak hamisat, ezért nem is csodálkozom. Tudom, hogy ez amiatt van, mert az egyház eltért a Bibliai tanítástól.
Az ateisták azért építkeznek a tudatlanságra, mert azt feltételezik, hogy az anyag önszerveződött, majd tudatra ébredt, és inteligensé vált. Mindezt azzal magyarázzák, hogy ez egy természetes folyamat, és hogy miért? Hát azért!
Az intelligencia viszont megköveteli a gondolkodást.
"Az intelligencia viszont megköveteli a gondolkodást."
Te miért nem teszed?
"Az ateisták azért építkeznek a tudatlanságra, mert azt feltételezik, hogy az anyag önszerveződött, majd tudatra ébredt, és inteligensé vált. Mindezt azzal magyarázzák, hogy ez egy természetes folyamat, és hogy miért? Hát azért!"
Miért? Azért, mert MINDEN eddig megismert tény ezt támasztja alá.
Tehát azért építkeznek az ateisták a tudatlanságra mert a tudományos nézetek (amiket egyébként nem minden ateista követ) nem egyeznek te nézeteiddel amiket nem tudsz alátámasztani.
Ez a logikai érvelés csak rólad árulkodik nem az ateistákról.
"Az ateisták azért építkeznek a tudatlanságra, mert azt feltételezik, hogy az anyag önszerveződött, majd tudatra ébredt, és inteligensé vált. Mindezt azzal magyarázzák, hogy ez egy természetes folyamat, és hogy miért? Hát azért!"
Az emergencia egy tudományos tény.
Érdekes téma,érdemes utánnanézni.
Azt viszont én nem értem hogy mit jelent az,hogy valami,ami nem helyezkedik el térben és időben az létezik.Azt meg még kevésbé,hogy ez a "valami" hogyan képes bármiféle interakcióra a térben és időben elhelyezkedő dolgokkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!