Mi az ateisták véleménye az iszlámról?
Igazából alig ismerem, csak Germanusz Gyula könyvét olvastam régen a Kelet varázsát, de az is jobbára útleírás volt, annak a hangulata tetszett, olyan különlegesen keleties volt.
Ezen kívül keleti meséket olvastam, az Aladdint, a kis Mukk, meg a Gólyakalifa történetét, ilyesmiket és természetesen az Iszlám háborúkkal kapcsolatos magyar és a világirodalomhoz tartozó könyveket.
Néhány alapdolgot tudok az Iszlámról, a többnejűséget, a Próféta szerepét, a hurikat és slussz. A legtöbbjét az Egri csillagokból, meg Waltari Mikael el Hakim könyvéből.
Annyi bizonyos, hogy elég riasztó manapság a sok fanatikus terrorcselekmény és én nem tudok különbséget tenni még a szunnita, vagy a sííta között sem, így semmi esetre sem akarok hozzájuk közel kerülni, az a néhány pozitívnak is tartható dolog, ami velük kapcsolatban számomra ismert, nem nyomja el a sokkal negatívabbakat, messze nem elég hozzá, így köszönöm, de nem is vagyok rájuk kíváncsi.
Az iszlám vallás kb. ott tart ma, ahol a kereszténység 500, de legalábbis pár 100 éve.
Nagyon sokat kell még fejlődnie, hogy a mai kor szintjét elérje.
Az itteni muszlimokkal pedig az a baj, hogy a viták során feltűnően nem zavarják őket a tények.
"de közük nincs"
Ez mintha kissé általánosítás lenne.
A másik dolog, hogy egy ateistát mennyire kellene, hogy érdekeljen a 8000 vallás?
Vagy ebből csak néhány kellene, hogy érdekelje? Esetleg elég lenne, ha csak a te vallásodat ismerné, de azt tökéletesen?
Szerintem alapszinten elég.
Amúgy a legtöbb hívő sem tud többet az ateistákról, pedig az ateizmusnál egyszerűbb dolog nincs, azt' mégis elrontják, rosszul értelmezik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!