Ateista vagy agnosztikus vagyok?
A vallásokat emberi kitalációnak tartom, nem csak nem hiszek bennük, úgy gondolom, hogy nem léteznek.
Az Univerzummal kapcsolatban nincs pontos meggyőződésem, de úgy gondolom, hogy valószínűleg nem teremtette senki. Számomra észszerűbb azt féltelezni, hogy egy hatalmas Metaverzumban élünk, amit nem teremtett senki, hanem öröktől fogva van. Helyi ősrobbanások történnek benne spontán módon, aminek következtében buborékok jelennek meg. Az egyik ilyen buborékból lett a mi Univerzumunk is.
Az élettel kapcsolatban viszont meggyőződésem, hogy nem temetette senki. Mivel az élethez szükséges kémiai elemeket a csillagok gyártották le, amik aztán szétszórták azokat a Világegyetemben, amik az Abiogenezis alapján összeálltak.
Viszont van egy olyan elgondolásom, hogy lehet tévedek, és mégis teremtette valaki az Univerzumot, de ha ez megtörtént, akkor ez az isten nem azonos egyik vallás/szent könyv istenével sem, hanem tőle független, és valószínűleg egy tudományos kísérlet az egész világ - az is lehet, hogy szimuláció az egész.
Ennek a valószínűsége szerinten 5%
95%-ban viszont inkább azt gondolom, hogy az örökkévaló Metaverzumban élünk.
A természetfelettit viszont nem vetem el, bár szerintem az csak azért tűnik annak, mivel nem elég fejlett a tudományos módszerünk. Amennyiben fejlettebb lenne, észszerű magyarázatot tudnák adni arra is, amit ma "természetfelettinek" hisznek.
ATEISTA ÉRVELÉS ISTEN ELLEN
Ateista minél jobban bizonygatja, hogy nincs Isten, annál jobban bizonyítja, hogy a kijelentése mögött saját szelleme van, és az információja, amivel véleményét megfogalmazza, nem a véletlen eredménye. Ezzel szemben a megfigyelhető univerzum minden részecskéje 1,509 bit információt tartalmaz, és a megfigyelhető univerzum összes anyagrészecskéjében körülbelül 6 × 10^80 bitnyi információ van tárolva. Az univerzumnak nagyon magas információs állapotban kellett elindulnia. Az élőlényekben található információk nagy része üzenetekből áll, amelyeket a biológiai gépekben futó folyamatok beindítására küldenek. A biológiai struktúrák gyakran digitálisak (DNS, RNS, fehérjék), és a biológiai üzenetküldés nagymértékben hasonlít egy nyelvre, tetszőleges szimbólumokkal, hasonlóan az emberi nyelvhez. Az élőlényeket zseniális architektúra, adatbázisok és operációs rendszerek hatják át, amelyek önmagukat építik, javítják és replikálják. Egy pusztán gombostűfejű DNS-mennyiség annyi információt tartalmaz, mint egy halom puha fedelű könyv, amely 5000-szer kerülné körbe a Földet. Ma már tudjuk, hogy még a legegyszerűbb funkcionális sejt is szinte kifürkészhetetlenül összetett, és legalább 250 gént és a hozzájuk tartozó fehérjéket tartalmaz. A DNS-ben található hatalmas információmennyiség, még a specifikus fehérjéket kódoló DNS génszekvenciái is túl nagynak bizonyulnak ahhoz, hogy a véletlenszerű pontmutációknak elegendő idejük legyen a faji DNS ismert különbségeinek indukálására. Melyik volt előbb, az ATP-szintáz molekuláris gép vagy a fehérje- és RNS-gyártó gépek, amelyeknek ATP-re van szükségük az ATP-szintetáz gép előállításához? Ahhoz, hogy az evolúció működjön, az ilyen rendszereknek a semmiből kell létrejönniük, gondosan kiegyensúlyozottnak és szabályozottnak kell lenniük a többi folyamathoz képest, és működniük kell azok fenntartása érdekében. Az ateista ez utóbbit a véletlennek tulajdonítja, szemben a saját szövegével, amit saját szellemétől. Szerinte minden információs struktúra passzívan, tisztán fizikailag fejlődött. Az ezekben a makromolekulákban lévő információk aktívan részt vettek saját létrehozásukban. Ezen állítás szerint a kevésnek intelligens tervező-fogalmazó kell, a soknak nem. A mentális betegség melyik formájához tartozik ez az állítás, amelyre jogot formál az ateista világnézet?
Kérdező, te keresztényként elfajzottál, testi gondolkodás szerint megtaláltad a helyedet, amit kaptál jutalmat, abból a szellemiségből beszélsz, de ennek magad vagy az oka!!!
2Thess 2:10 És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre.
2Thess 2:11 És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak;
2Thess 2:12 Hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.
#11
Ahogy gondolod. Ettől függetlenül véleményem szerint a kereszténység egy téveszme, amit mìtoszteremtők hoztak létre. A Biblia kitalált, 80%-a fikció. Ha 20% igaz belőle már sokat mondtam.
Az áltudományos bemásolásod meg nem hat meg. Ha akarsz, akkor vegyél a kezedbe egy normális biológia könyvet, és tanulj.
A térítési meg be lehet most már fejezni.
A kérdésemre akarok választ kapni.
Agnosztikus ateizmus. Nem hiszel Istenben, de nem tartod kizártnak a létezését.
Egyébként nem muszáj előre legyártott bélyegeket ragasztani magunkra. Én sosem gondoltam magamra agnosztikusként vagy ateistaként. Én Gipsz Jakab vagyok, aki kulturálisan keresztény közegben él (pl. mert Jézus születésétől számoljuk az éveket, egyházi ünnepeket ünneplünk, a keresztény etika képezi az európai etika alapját, a házasságok és temetések jó része még mindig egyházi, stb.), de ténylegesen nem hiszek benne. De nem az az identitásom, hogy ateista lennének. Ez legyen mondjuk a kommunistáknak az identitása, akik azt vallották, hogy "a múltat végleg eltörölni", beleértve a vallást is és erőszakosan új társadalmat kell létrehozni.
"Isten létezése, főleg a keresztényeké számtalan kérdést vet fel."
De a nem léte többet.
Pl...
Miért pont csak ennyi fizikai törvény létezik?
Miért pont ilyenek?
Miért nem szűnik meg hirtelen valamelyik?
Miért nem keletkezik +1?
Miért létezik valami mint inkább a semmi?
Miért nem létezhet bármi a világon?
És ezt szinte a végtelenségig lehetne folytatni.
"Annyira kesze-kusza az egész, hogy egyszerűbb azt elfogadni, hogy a világ mindig is létezett, és nem teremtette senki."
Valóban.
Csak sajnos a világ létét nyilván nem lehet ilyen egyszerűen meg magyarázni.
"A térítési meg be lehet most már fejezni."
Sorry nálam nem ez volt a cél, pláne hogy én is csak agnosztikus teista vagyok.
De biztos hogy kell lennie valamilyen kreátornak, és most nem feltétlenül a keresztény istenre gondolok.
Szerintem valami megcsinálta ezt az egész dimenziót (világot) egy másik dimenzióból, legalább az alapokat lefektette, majd szimplán magára hagyta.
"
"Isten létezése, főleg a keresztényeké számtalan kérdést vet fel."
De a nem léte többet."
Miért is? (hiszen minden felvethető kérdésen túl van még +1, amire az istenhívőknek válaszolni kell: Isten honnan származik?)
Pl...
Miért pont csak ennyi fizikai törvény létezik?
Ha van isten akkor miért?
Miért pont ilyenek?
Ha van isten, akkor miért?
Miért nem szűnik meg hirtelen valamelyik?
Ha van isten, akkor miért? (+ 1 probléma: csodák???)
Miért nem keletkezik +1?
Ha van isten akkor miért nem?
Miért létezik valami mint inkább a semmi?
Miért létezik isten, inkább mint a semmi?
Miért nem létezhet bármi a világon?
Akkor miért létezhet Isten, ami bármi?
"És ezt szinte a végtelenségig lehetne folytatni." Igen, és mindegyik kérdést fel lehet tenni istennel kapcsolatban is!
"
"Annyira kesze-kusza az egész, hogy egyszerűbb azt elfogadni, hogy a világ mindig is létezett, és nem teremtette senki."
Valóban. Csak sajnos a világ létét nyilván nem lehet ilyen egyszerűen meg magyarázni.
"
De csak tudni kell elfogadni... vagy megérteni...vagy belátni, hogy a "nem tudom" helyett hibás egy légből kapott magyarázattal előállni és azt bizonygatni, hogy az az egyedüli és üdvözítő magyarázat.
"
"A térítési meg be lehet most már fejezni."
Sorry nálam nem ez volt a cél, pláne hogy én is csak agnosztikus teista vagyok.
De biztos hogy kell lennie valamilyen kreátornak, és most nem feltétlenül a keresztény istenre gondolok.
"
Bármire is gondolsz, ha te EZT BIZTOSAN kijelented, az annyit tesz, hogy tudnod kell bizonyítani az állításodat. Egyébként az "én úgy hiszem" vagy a "szerintem" a helyes szó, amit használnod kell.
" Szerintem valami megcsinálta ezt az egész dimenziót (világot) egy másik dimenzióból, legalább az alapokat lefektette, majd szimplán magára hagyta."
OK, szerinted..., ez így helyes megfogalmazás, de messze nem jelenti azt, hogy mások elfogadják a véleményedet.
A valóságtól elrugaszkodva bármi kitalálható. Ha valamit megkérdőjelezünk, az a minimum, hogy jobbat kínáljunk, ellenkező esetben mindössze oktalan kötözködők vagyunk.
Tévedsz kérdező de ehhez van jogod. Csak előnyöd is van-e belőle.
A vallások téziseit ugyan valóban emberek írták, d a szükségszerűség hozta elő. A szükségszerűség olyasmi, amitől néha eszel. Pedig megtehetnéd, hogy nem.
Az univerzumról vallott nézeteid érdekesek, de vajon a metaverzum szót csak hallottad és érdekesnek találtad, vagy tudod is, mi az. Tehát le tudnád írni a különbségeket és azonosságokat? Legalább a legfontosabb, meghatározókat.
És ha isten nem tetszik, vajon ki az a kísérletező? Miben különbözik és miben azonos istennel? Mert enélkül az információ nélkül a szöveg mindössze üres szájtépés.
A legérdekesebb számomra a százalékos meghatározás. nem tudod miről beszélsz, de e néhány nemtudás százalékos megoszlását pontosan ismerd. Nem semmi. De vigyázz, sokan az agylágyulás jelének fogják tartani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!