Ha van Isten, akkor ilyen dolgok miért történnek meg?
"Akkor ha a Biblia szerint ő is gyilkolt ilyen kisgyerekeket, mint ahogy mondod kedves 5-ös válaszoló, akkor miért is kellene feltétel nélkül imádnunk egy ilyen lényt, akinek gyakorlatilag minden a hatalmában áll, és ilyeneket csinál?"
Erre általában az a válasz hogy megmagyarázzák hogy miért is volt jó az amit tett.
Ez sokszor annyi hogy "nem tudom de ha ezt tette az biztos jó" jellegűek.
"Miért is kellene böjtölnünk, adakoznunk az egyháznak pl.? Ezt a pénzt miért nem adhatjuk oda beteg gyerekeknek, fogyatékosoknak, árváknak, háborús menekülteknek? Miért pont az egyháznak?"
Ne az egyháznak add is akkor nagyobb valószínüséggel fordítják jóra.
Ha az a célod a pénzeddel hogy jóra menjen akkor nem kell ilyen közvetítőt használnod.
3-as vagyok.
Kiegészíteném a tegnapi irományomat:
a háborúban az információ kincs. A valótlan információ pedig fegyver.
Nem Isten robbantotta ki ezt a háborút, hanem az emberi félelem és kapzsiság.
A fogyatékkal élőkről pedig még további véleményem is van:
Ők a tanítás eszközei. Általuk gyakorlatba ültethetők a rászorulókon való segítség eszménye.
Darkmoon80 a megrögzött ateista is beszolt nekem. Őt nem tartom korrekt válaszolónak, hiszen szabadidejében a keresztényeket üldözi és gyalázza itt a gyakori kérdéseken. Az önzőség magasiskolája, amit művelek? Nem az, mart ha módomban állna, akkor segítenék. de nem áll módomban segíteni, csak annak, aki megkeres és hisz a názáreti Jézus krisztus nevének erejében. Ezt a nevet kaptuk, ezt az ajándékot. esetleg, ha elhívnak, akkor elmegyek és segítek, de engem nem keresett meg senki sem. Adnék én, de nem kérnek. Pedig senkinek sem adnak, csak annak, aki kér. Adok én fegyvert is, de nem olyat, amivel életet lehet elvenni, hanem olyat, amely az életre vezeti még a haldoklót is. De engem senki nem kér erre.
És nem, nem jut eszembe, hogy felháborodjak a felesleges szenvedésen. Én inkább tanulok ezekből a felesleges szenvedésekből. Imádkozom, ha ilyenről hallok, de legyen meg isten akarata.
A képmutatás magasiskolája, amit művelsz Darkmoon80. Te mit teszel ezekért a dolgokért? Ateista vagy. neked nincs Istened, akihez imádkozhatnál. te csupán magadra számíthatsz. Te magad ítélkezel és te magad szolgáltatsz igazságot. Rendőr létedre lázítod az embereket. Hát ebben ugyan mi a nagyszerű? Az ember legyen Istenért vagy Isten legyen az emberért? Hát nem inkább az embernek kellene lennie az emberért, ha számodra nem létezik Isten? Háború zajlik Ukrajnában, de több van ott, mint háború. Pusztítás zajlik ukránjában, de több van ott, mint pusztítás. Te csak azt látod, amit látni akarsz: értelmetlen pusztítást, gyilkolást, fegyvereket. Én azt látom, hogy Isten épp ezekben a napokban alkot meg olyan személyiségeket, akik az elkövetkezendő évtizedekben meghatározzák majd Európa jövőjét.
Hogy is érthetnéd ezt Darmoon80. A te világod a földön van, te csak az anyagot látod és az élet pusztulását. Én pedig nem e világból való vagyok, megannyi testvéremmel együtt. Én már rég nem az anyagot látom, hanem azt, aki az anyagot mozgatja. Nem a pusztulásra koncentrálok, hanem a teremtésre. Nem ítélkezem viszont feletted, hiszen te a magad ura vagy. Te ítéled meg saját magadat is. Hát nem önző módon fogsz ítélkezni? Talán igazságosan tudsz most ítélkezni? Tudsz-e józan és ígazságos ítéletet hozni úgy, hogy nem ismersz minden tényezöt? Legyen mag az Úr akarata és az ő ítélete.
"Ez így elég igazságtalan."
Sorolhatjuk még egy ideig az igazságtalan és kegyetlen dolgokat Istentől.
(a jó dolgok esetén már jóval rövidebb a lista)
Vidiripi
"Azért, mert ha van Isten, az nem jelenti azt, hogy gondviselő, mint ahogyan azt a vallásos emberek hiszik."
Miért ne jelentené azt hogy nem gondviselő Isten? Vannak vallásos emberek és vannak hívő emberek. És van különbség közöttük!
"A vallások jóindulatú istenséget hirdetnek, mert mást nem is lehetne, mivel az vonzó az emberek számára. Az emberek nem igazán térnének be egy olyan felekezetbe, ahol azt mondják, hogy van Isten, de nem számíthatsz, rá. Az embereknek a biztonságérzet kell, és a vallások ezt elégítik ki azzal, hogy egy jóságos istenképet"
Biztos van ilyen is. De Isten nem csak jóindulatú hanem igazságos is. Tehát a bűn büntetést érdemel. És amikor Isten úgy látja jónak akkor büntet is.
"A valóságban azonban nincs bizonyíték arra, hogy Isten - ha létezik egyaltalan - törődne az emberrel, vagy meghatná mások szenvedése."
Az attól függ hogy ki mit tart bizonyítéknak!
"De a legigazságtalanabb talán az lenne, ha bizonyos embereknek segítene, másoknak meg nem. Mert azt jelentené, hogy egyes embereket tudatosan hagy bajban - függetlenül attól, hogy ezt mivel magyarázzák a hitvédők."
Nincs ebben semmi igazságtalanság. Aki még csak nem is hisz Istenben az miért kapjon ugyan annyi segítséget mint az aki hisz benne és kéri Isten segítségét?
És ahogy írtam korábban is. A hívő embert is éri baj! Sőt van hogy erőszakos halált hal.
"Még mindig jobb egy olyan erkölcsi szemszögből egy olyan Isten, aki senkinek nem segít, mint egy olyan, aki egyeseket felemel, de másoktól előfordul."
Ezzel csak az a gond hogy az emberek fordulnak el Istentől és nem fordítva!
#18
"Miért ne jelentené azt hogy nem gondviselő Isten? Vannak vallásos emberek és vannak hívő emberek. És van különbség közöttük!"
>Semmiféle különbség nincs. Sem a jellemben, sem az életben való sikeresség tekintetében nincs. A hívők közt is van egy sok negatív, és pozitív ember, mint a nem hívők között. A hívők közt is vannak szegények, gazdagok, betegségben szenvedők, egészségesek, mint a nem hívők között. A hívők nem élnek jobban, mint a nem hívők, így nincs igazolva az, hogy létezne gondviselő isten.
"Biztos van ilyen is."
>Csak olyan van.
Az összes vallási felekezet egy jóindulatú istenképet kínál a híveinek, ezzel éri el, hogy a hívek csatlakozzanak hozzá. Az, hogy időnként megemlítik a végső ítéletet, nem nyom a latban semmit. A hívő abban a hitben van, hogy felette egy jóindulatú isten van, akire számíthat. Ez az istenkép a vonzó, - attól függetlenül, hogy hamis, - mert ez elégíti ki a hívek biztonságérzetét.
"Aki még csak nem is hisz Istenben az miért kapjon ugyan annyi segítséget mint az aki hisz benne és kéri Isten segítségét?"
>Aki hisz istenben, az sem kap segítséget. Isten nem segít senkin. Az történik, hogy a hívők a jó dolgokat istennek tulajdonítják, a rossz dolgokat meg az ördögnek, vagy azt mondják, hogy isten próbára tesz. Ez azonban egy szubjektív értelmezése az életnek, tipikus hívő gondolkodás, ami teljesen elfogult.
"A hívő embert is éri baj! Sőt van hogy erőszakos halált hal."
Nyilvánvaló, hogy isten nem menti meg a hívőt. Pont ezért nincs semmilyen gondviselés. Egy hívő és egy hitetlen ugyanolyan valószínűséggel hal meg.
"Ezzel csak az a gond hogy az emberek fordulnak el Istentől és nem fordítva!"
>A szegény országokban sokan felé fordulhatnak, mégsem változik semmi.
Megvédi őket. Mindenkit.
Csak az a baj, hogy egy 20%os elméjű, 100iq-s, harmadik dimenziós, fizikai létformaként gondolkodsz, nem pedig végtelen, végtelen, végtelen, tökéletes létezésként vagy.
Ezért hiszed, hogy amit te jónak tartasz, az az, és ezért hiszed, hogy tudod mire van szükséged, miközben arról sincs halvány gőzöd sem, hogy mi vagy, és mi a lét amiben vagy.
Meditálj tőbbet.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!