Az Európába bevándorolt muzulmánok vajon egyszer eljutnak oda, hogy önálló muszlim államokat alapítsanak és kiszakadjanak a befogadó országból?
Lehet már 20 esztendeje, amikor még nem volt se iszlám állam, se menekülthullám, de a rádióban mondták, hogy egy franciaországi muszlim vallási vezető úgy nyilatkozott az ő legfőbb álma Franciaországot iszlám vallású országgá tenni és felszólította híveit tegyenek meg ezért mindent. Az ügyet vizsgálták, de lehet, hogy a vezető nem valami erőszakos hittérítésre gondolt, hanem az iszlám hit minél szélesebb körű elterjesztésére a tősgyökeres franciák között is.
Most viszont az ilyen erőszakos években, amikor mohamedán papok is agresszívan prédikálnak a befogadó ország vallása és kultúrája ellen, illetve a gyerekek kevélyen az iskolában azt vágják a tanáraik arcába (vélhetően a szüleik hatására), hogy a saría a legtökéletesebb törvénykezési mód, mindez már effektíven szeparatista jegyeket mutat.
Azon meggondolatlanságot egyes politikusok részéről nem is kell ecsetelni, hogy volt aki Pomerániában (Észak-Németországban) akarta volna felépíttetni az Új-Aleppót. Az ilyesmikkel pedig az esetleges vallási alapú elszakadási mozgalmaknak tálcán kínálták volna a lehetőséget bázis kiépítésére.
Nem, hiszen pont olyanok többnyire, mint egy másik európai kisebbség és képtelenek lennének magukat fenntartani. Ők vígan elélnek a többségi társadalom által lehetővé tett segélyekből, támogatásokból, ha pedig keveset kapnak, akkor óbégatnak és verik a tamtamot.
Persze nyilván van kivétel, mert vannak köztük orvosok, mérnökök is, de nagyon sok még az adott, befogadó ország nyelvét se tudja, esetleg nagyon törve.
“ nagyon sok még az adott, befogadó ország nyelvét se tudja, esetleg nagyon törve.”
Na igen, pont ez jellemzőnémeteknél is a törökökre. Ezért városrészekben elszigetelődnek, és kis közösségként élnek a saját elveik szerint.
"Na igen, pont ez jellemzőnémeteknél is a törökökre."
Ez pont nem jellemző a törökökre. Ők nem most vándoroltak ki hanem az 50-60-as évektől ami azt jelenti a gyerekeik, unokáik ott jártak iskolába és perfektül beszélnek németül.
“ ami azt jelenti a gyerekeik, unokáik ott jártak iskolába és perfektül beszélnek németül.”
Ezt meséld annak, aki nem németeknél él, és elhisz minden mesét. 🙃
Volt harmadik generációs török AzuBink a cégnél, a nagyapja jött a 60-as években, és full akcentussal beszél. Sőt, a másik kollégám gyereke osztályában sok volt a kissebbség, ő kezdte átvenni a törökös kiejtést.
Sokan beszélnek tökéletes nyelvtannal, de akkor is marad egy olyan jellegzetes török akcentus, amit telefonban arc nélkül is felismerek. Nagyon kevés a kivétel.
Teljesen alaptalan az a gondolat, hogy a muszlimok Európában önálló államot alapítanának a jövőben. Az hogy egyesek esetleg radikálisan
beszélnek, az nem
minősíti a muszlimok többségét.
Ugyanakkor a muszlimok választópolgárok, az európai országokban, és azt gondolom, hogy a jövőben aktív részesei lehetnek majd a legtöbb nyugat-európai oszág közéletének alakításában. Tehát olyan törvények és rendeletek is születnek majd, amelyeknek tekintettel kell majd lenniük a muszlimokra.
Az elmúlt évszázadokban, Európa ilyen szempontból nagyrészt "homogén" volt, tehát a törvények közvetve vagy közvetlenül a keresztény és liberális elveknek megfelelően születtek, ez a jövőben változni fog több országban is.
Nekem ez a véleményem.
De mindannyian Hatalmas Allah kezében vagyunk.
Mondok egy példát:
Ha egy muszlim hölgy kendőt szeretne viselni, esetleg még az arcát is szeretné eltakarni, akkor olyan törvényekre van szükség, amelyek ezt lehetővé teszik az egyén számára. Mert ez jelenleg nem minden országban van így. Ami azért is gusztustalan, mert az senkinek sem probléma hogy a Covid járvány miatt MINDENKI eltakarja az arcát maszkokkal ???
Erre mondtam hogy a jövőben olyan törvényekre van esély Nyugat-Európában, amelyek természetszerűleg tekintettel lesznek a társadalom muszlim tagjaira is.
“ Attól még perfekt beszélnek németül.”
Mondjuk úgy, hogy van olyan, a mai fiatalok közt aki beszél perfekt. 60 év után. Az hány generáció?
Nyilván aki tanul, az tud. Aki meg csak a zárt közösségben van, az nem fog tudni, akkor sem, ha megszakad.
Nekünk is van egy kisebbségünk, aki sokkal régebben nálunk van. Köztük még most is jóval nagyobb arányban nem tudnak rendesen magyarul, mint a magyarok közt. (Mert ugye ez sem elhanyagolandó, hogy sokan a saját nyelvüket sem tudják rendesen)
"Mondjuk úgy, hogy van olyan, a mai fiatalok közt aki beszél perfekt. 60 év után. Az hány generáció?"
Mi az hogy van olyan te nagyon hülye? Ha egyszer ott születtek és ovodától az egyetemig vagy legalább a középiskoláig német iskolába tanulnak akkor beszélnek perfektül németül vagy nem?
"Nyilván aki tanul, az tud. Aki meg csak a zárt közösségben van, az nem fog tudni, akkor sem, ha megszakad."
Nyilván van tankötelezettség Németországban is, így nincs olyan hogy zárt közösségben vannak.
"Nekünk is van egy kisebbségünk, aki sokkal régebben nálunk van. Köztük még most is jóval nagyobb arányban nem tudnak rendesen magyarul, mint a magyarok közt. (Mert ugye ez sem elhanyagolandó, hogy sokan a saját nyelvüket sem tudják rendesen)"
Magyarországon a cigány gyerekeket sokszor diszkriminálják, és külön iskolákba kényszerítik ahol kritikán aluli az oktatás minősíége így nem csoda ha nem tanulnak meg rendesen magyarul, de Németországban nincs ilyen diszkrimináció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!