Szerintetek katalikus egyház a sátán egyháza?

























"Minden tiszteletem a Jehova Tanúké, ezzel együtt ők nem keresztények, mert nem ismerik el Jézust Megváltónak."
Tudom és értem, hogy a keresztény felekezetek döntő többsége miért nem tartja a JT-t kereszténynek. De én megengedőbb vagyok ezen a téren, én elfogadok mindenkit kereszténynek, aki magát annak tartja. Legfeljebb, ha szükséges, rámutatok, hogy a hitelvei miben térnek el az általánosan elfogadott keresztény hittételektől.





"Szerintetek katalikus egyház a sátán egyháza?"
Krisztust hirdetik, tehát lehetetlen





45-nek:
Kedvelem a Jehovákat, kezdetben sokat tanultam tőlük.





A kérdés megválaszolásához közelebb juthatunk, ha meghallgatjuk, mit mondott VI. Pál pápa ebben a témában, nem sokkal a halála előtt:
"
1977-ben, kevéssel a halála előtt VI. Pál azt mondta: »A sátán füstje beszivárgott a templomokba. Körüllengi az oltárt.« Mikor lépett be a sátán a római katolikus egyház szentélyébe? Mikor vettek diadalt a pokol kapui az egyház fölött? Egyesek szerint a lateráni egyezmény 1929. február 22-i aláírásakor. Mások egy jóval korábbi dátumra mutatnak, egy 312. évi tiszta, októberi reggelre, amikor Miltiades, Róma hajlott korú, megviselt püspöke térdet hajlott Konstantin római császár előtt, hogy egyháza elnyerje a mérhetetlen gazdagság és hatalom ígéretét.
"
A pápa szavait egy kiváló könyv hátoldala idézi: A leleplezett Vatikán





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!