Nem ellentmondásos kissé a a római katolikus vallás?

Mindenki maga tudja, hogy mit hisz, kiben hisz és miért?

Minden vallásban vannak "státuszok", de ezek nem rangok és címek. Ismerek olyan embert, aki csak meg van keresztelve, más szentségben nem részesült, s különb keresztény, mint az a néni, aki gyermek korától fogva jár templomba, napi áldozó, rendszeresen szentségekhez járul.

A szentségek a hitedet erősítik és az Istennel való kapcsolatodat.

Az ökumenizmus pont arról szól, hogy nézem valamibe a másik keresztény vallást, megpróbálok közösséget kialakítani vele. Egy csomó zsinat tárgyalta a keleti és a nyugati egyház közötti problémákat, próbálta feloldani a feszültséget, a különbözőséget.

Minden vallásnak megvan a maga alapja, de egy a hit és egy az Isten. Nevezhetjük őt Istennek, Allah-nak, Jehovának, Jahvénak, Mozdulatlan Mozgatónak, Ugyanarról az 1 Istenről beszélünk.

Aki nem hisz Istenben, annak nem tudsz hitet adni. Mindent lehet csak egy oldalról nézni, de érdemes az érem másik oldalát is megnézni.

Miért gondolod, hogy a papok álszentek? Ismersz ilyet személyesen, vagy csak mások mondták neked? Világi szemmel sok mindent nem lát az ember, amit az egyházon belül jobban láthat, de nem tökéletesen.

Attól, mert az almán van egy fekete pont, még lehet belül egészséges.

Minden vallásban találhatsz ellentmondásokat. Nem mintha az ember nem tudna egy ellentmondásmentes rendszert felépíteni, de a hit, a vallás érzelmeken alapul, és ezért is torzulhat el az érzelmesség, érzelmi viharok hatására.

Te most általában a vallást, vagy a katolikus egyház létjogosultságát kérdőjelezed meg? Mert az igazság erőszakkal való terjesztését azért érzik jogosnak, mert komolyan veszik, hogy az az igaz, amit az egyház tanít.

Elriaszt az erőszak? Valóban, a mai világ borzad az erőszakos hittérítéstől. Ezért nem jó erőszakot alkalmazni. De, ha nem riasztaná el az embereket, akkor akár alkalmazhatna erőszakot is.

Vannak kevésbé letisztult részek az emberek számára. Matematikát hallgattam az egyetemen; van róla egy összképem, ami akár ellentmondásos is lehet. De ez nem változtat azon, hogy a matematikában eddig még nem találtak ellentmondást. Ugyanez lehet a vallással is.

A bigott katolikus.

Más szemmel nézi az ember a vallását, ha gyakorolja, más szemmel minden életkorban.

Amikor a fősulira felvettek, az egyik szakom a hittan-nevelőtanár volt. Az első év után azt mondtam, hogy én otthagyom az egészet, pedig nem vagyok egy gyáva, felelősségtől-feladatoktól megijedő ember, szeretem a kihívásokat, s amit elkezdek,eltervezek, általában véghez is viszem.

Viszont voltak olyan tanáraim (papok), akik szinte lelkileg kicsináltak. S az egyik vizsgán azt mondta nekem, hogy azért csinálja ezt, hogy lerombolja a hitemet, hogy újra lehessen építkezni. Mert mindenkiben van valamilyen alap, csak lehet, hogy rosszul kezdett rá építkezni.

Voltak ott olyan emberek, akik csak 1-2 éve tértek meg, csatlakoztak Jézushoz, s voltak olyanok is, akik gyermekkoruk óta vallásos nevelésben részesültek. Mégis ott, úgy látta sokszor az ember, hogy mégsincs előrébb a hitben az, aki "beleszületett".

Sok mindent láthatsz a keresztény emberekből, de sokszor szemfényvesztés az, amit látsz. A hittan módszertanos tanár mesélte, aki egyébként Katolikus Gimnáziumban tanít, hogy szomorú, de van olyan tanár a gimiben, aki viszi a kis elefántját, az ablak felé fordítja, mert a feng-shui szerint ez szerencsét hoz, vagy azt mondta a diákjainak, hogy iskolában köszönjenek "Dicsértessék a Jézus Krisztus"-sal, de az utcán ne égessék ezzel.

Na akkor kik az álszentek? vannak ilyen emberek mindenhol, akik torzítják az egyházról alkotott képet. De akit a saját hite és az örök élete foglalkoztat, annak azzal kell foglalkoznia, hogy ő a jó úton haladjon. Persze, ha van rá lehetőség, akkor igyekezzünk másokat is figyelmeztetni, ha nem jó úton jár, de ha mi jó úton járunk, vagy legalább csak törekszünk rá, akkor pozitív példaként állhatunk az emberek előtt, s majd elmondhatjuk magunkról, hogy mi mindent megtettünk, ami tőlünk telt.

[link]

[link]

"A katolikus Egyház máglyán égette el a más hiten levőket."

Először is: nem egyszerűen a "más hiten levőket" égették el, hanem legfeljebb a megátalkodott zendülőket, a tudatos vallási felforgatókat. Másodszor és főleg: nem az Egyház égette el őket. Az Egyház maga soha senkit sem égettetett el sem máglyán, sem egyébként. A máglyahalál a pogány germán jognak rettenetes maradványa, amelyet sajnos, a középkorban úgyszólván minden állam átvett és fenntartott; s ami fő: állami büntetés volt, nem pedig egyházi. Csak mert az állam az Egyházzal annakidején annyira egybeforrt s a vallási bűntényeket az állam egyúttal állami bűntényeknek is tekintette: felforgatásnak, zendülésnek minősítette, azért üldözte néha az államhatalom maga is sokszor brutális eszközeivel, többi közt kínvallatással és máglyahalállal a vallási bűntények elkövetőit is. Magának a vallási bűnténynek megállapítása tekintetében természetesen egyházi tényezőket kérdeztek meg s így létesültek a vegyes törvényszékek, aminő az inkvizíció volt. Az egyházi tényezők abban sajnálatosan hibáztak, hogy sokszor túlságosan kiadták magukat az állami túlkapások védelmezőinek s nem helyezkedtek eléggé szembe a kegyetlen és gyakran igazságtalan kínvallató és büntető módszerekkel. A legtöbb esetben mégis megtették azt s éppen az Egyház volt az, amely ismételten keményen felszólalt e barbár szokások ellen.

A máglyahalál osztogatásában egyébként egyformán volt akkoriban vétkes mindenki: az egyesek, a társadalom, a nép, a városok és államok, nem utolsó helyen maguk az eretnekségek is, amelyek a kínhalált s egyéb kínzatásokat ugyancsak bőven alkalmazták a katolikusokkal szemben.

A legcsekélyebb vád e téren éppen az Egyházat terheli s különös, hogy mégis csak egyedül az Egyházat szeretik vádolni azok, akiknek maguknak is de sok vaj van a fején!

Vád: "Az inkvizíció száz- meg százezreket vitt borzalmas halálba."

A "száz meg százezer" szelíd túlzás, amelyet a spanyol hitehagyott Llorente talált ki és számos fanatikus katolikusellenes regényíró hozott forgalomba. Komoly számítások szerint az inkvizíció áldozatainak száma 700 év alatt jóval elmarad csak az angol katolikusüldözés vértanúinak és megkínzottainak száma alatt is. Akik oly szívesen emlegetik az inkvizíciót, miért hallgatnak a sokkal véresebb katolikus-üldözésekről nemkatolikus részen?

Egyébként az inkvizíció maga csak részben volt egyházi intézmény. Fentebb kifejtettük már, mennyiben. Hozzá kell tennünk még, hogy a legjobban szereplő spanyol inkvizíció állami volt, amelyet az hívott életbe, hogy a hosszú mór foglaltság után Spanyolországban maradt s látszólag megkeresztelkedett araboknak, valamint a velük titkon szövetkező zsidóknak hazaáruló üzelmeit ellenőrizze s ártalmatlanná tegye. Ennek érdekében mindenekelőtt mindig azt iparkodtak megállapítani a spanyol inkvizíció bírái, vajon a gyanúsított arabok és zsidók jogosan hivatkoznak-e a keresztlevelükre, vagyis csakugyan keresztény életet élnek-e, avagy csak menlevélnek használják a keresztelkedést. Innen a vallási és polgári elemnek sajátos összekeverése a spanyol inkvizícióban. Az Egyházat annyira nem lehet felelőssé tenni a spanyol inkvizícióért, hogy ellenkezőleg: éppen a római Kúria volt az, amely számos esetben tiltakozott a spanyol inkvizíció intézkedései ellen s bennük a spanyol korona illetéktelen beleavatkozását látta az egyházjogi kérdésekbe.

Dehát mit tud erről a világ! A "spanyol inkvizíció" olyan vesszőparipa, amelyen száz év óta boldogan lovagolnak az Egyház ellenségei. A szakemberek százszor megcáfolhatják a róla keringő rémmeséket, bizonyos embereknek mégsem az a fontos, igaz-e valami, hanem csak: hogy ki lehet-e használni ütőkártyának az Egyház ellen?

Mondják manapság sokan, hogy "a katolikus papok vizet prédikálnak és bort isznak. A legtöbb pap maga sem tartja meg, amit prédikál."

Tegyük fel egy pillanatra, hogy ez így van. Akkor is mi következik ebből? Legföljebb az, hogy tehát a papok is elkárhozhatnak. De sehogy sem következik, hogy most már az Isten szava, amelyet a papok Krisztus parancsolata szerint hirdetnek, nem igaz és nem kell azt komolyan venni. Tegyük fel, hogy az orvosok jókora része dohányzik s alkoholt fogyaszt, holott elméletben minden komoly orvos méregnek tartja az alkoholt is, a nikotint is. Mi következik ebből? Hogy most már ne törődjünk az egész orvostudománnyal és egészségüggyel?

Mindenki a maga lelkéért felelős; a pap is! Ha a pap nem tartja meg, amit prédikál, az az ő nagy baja lesz; ha én nem tartom meg, az nekem fog nagy bajt okozni. Okos ember nem a szerint igazodik, hogy más okosan cselekszik-e, hanem a szerint, mi a helyes és mi a kötelessége.

Dehát igaz-e, hogy a papok maguk sem hiszik vagy gyakorolják, amit hirdetnek? A papok közt csakugyan vannak téveteg, vétkes emberek. De csak nem lehet komolyan azt mondani, hogy a papok nagy része egyáltalán nem él a vallás parancsai szerint? Talán hibáz ebben vagy abban a pontban, de olyan papot nem igen találni, aki nem meggyőződésből hirdetné Krisztus igazságait. Sőt a papság túlnyomó többsége magasan az erkölcsi átlagszínvonal felett áll. A legderekabb hazafiak, leghívebb polgárok, legjótékonyabb, legistenfélőbb emberek mégis csak a katolikus papok köréből kerülnek ki. Még a legnehezebb papi kötelesség, a nőtlenség és tisztaság terén is, ha akadnak hibák és helyenkint néha nagyobb bűnök is, a túlnyomó többség mégis csodálatos hősiességgel tartja meg az Egyház felséges, de szinte emberfölötti önfegyelmezést igénylő követelményét s élete végéig híven megőrzi tisztasági fogadalmát. Aki ellenkezőt állít, az vagy tudatosan rágalmaz s egyes sajnálatos eseteket általánosít, vagy nem tudja, mit beszél s a legmagasabb erkölcsi színvonalon álló embercsoportot könnyelműen és igaztalanul vádolja.