Ugye nem igaz hogy a toömjén bármelyik része ( alak, illat) a Szentlelket jelképezi?
Mondjátok már hogy nem igaz.....hogy csak az az egy oldal téved.
Amikor elolvastam majd elájultam, épp az ágyban voltam. Hát én mindig azt hittem hogy ki se merem írni amit gondoltam most, szóval írom másképp hogy nem az Istené. És kiderülne hogy a Szentlelket jelképezi és végig ....Ellene beszéltem....Remélem az az oldal írta el.
Szerintem az afféle áldás. Katolikusoknál szenteltvízzel szokták csinálni, meghintik a híveket, azok pedig keresztet vetnek.
A tömjén a szenteltvízhez és a szentképekhez hasonlóan szentelmény, és nem szentség. A szentelmények az imádság képei, vagyis olyan, mintha imádkoznál, csak ezt nem kimondott (vagy leírt) szavakkal teszed, hanem képekkel. Nekünk hittanon úgy tanították, hogy a tömjén pl. az Istenhez felszálló imádság képe.
Az imádságok erejét hívták eredetileg energiának (sok évszázaddal azelőtt, hogy ez a szó tudományos illetve fizikai tartalmat nyert), és ezért is gondolják úgy az ortodoxok, hogy ezeknek a szentelményeknek energiája van. De ez nem azonos magával a Szentlélekkel, ami nem határolható be fizikai tárgyakra, így nem is lehetnek tárgyak, amik a Szentlelket hordozzák. A Szentlélek működésének közvetítőinek a szentségeket tartják.
Persze a szentelmények működésében is a Szentlélek működik közre, ahogy magában az imádságban is. De nem jelképezik a Szentlelket. Ha csak bem látsz lángnyelveket az emberek feje fölött, vagy hirtelen betörő szélrohamot, ugyanis a Szentlélek így jelent meg pünkösdkor a tanítványoknak.
Szia
Mit ír a Biblia a tömjénről? Hát elég sok mindent. A Törvényszövetség, mely elrendelte, hogy a papok ajánljanak fel szent füstölőszert, véget ért, amikor Krisztus i. sz. 33-ban bevezette az új szövetséget: Kolosszé 2:14
"és eltörölte az ellenünk szóló, kézzel írt okiratot, amely rendeletekből állt. Eltávolította az útból azáltal, hogy odaszegezte a kínoszlopra."
A korai keresztények nem voltak hajlandók füstölőszert égetni a római császár „istenségének” elismeréseként sem, jóllehet ez az életükbe kerülhetett: Lukács 4:8; 1Korintus 10:14, 20. Figyelembe véve, hogy azokban az időkben a bálványimádatban volt használatos a füstölőszer, nem meglepő, hogy a korai keresztények még a füstölőszerrel való kereskedésben sem akartak részt venni.
De a korai időkben szerepet játszott a füstölőszer az Istenimádatban. Az izraelitáknál használt füstölőszer jól szemlélteti azokat az imákat, amelyeket Isten meghallgat. Ezért énekelte Dávid a zsoltárában Jehovának: „Mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom” Zsoltárok 141:2.
A hűséges izraeliták nem csupán hiábavaló formaságnak tartották a füstölőszerek égetését. Nagy gonddal készítették és égették, úgy, ahogyan Jehova előírta. A keresztények napjainkban ma már nem használnak szó szerinti füstölőszert, hanem inkább olyan imát mondanak, amely égi Atyánk iránti mélységes hálából és tiszteletből fakad. Miként az a kellemes illatú füstölőszerrel is volt, melyet a templomban égettek a papok, Isten Szava a következőkről biztosít minket: „az igazak könyörgése . . . kedves néki” Példabeszédek 15:8.
"De mit csináljak ha nem bírom a tomjen szagát és a szebteltvizzel meg azt hogy rám spriccelik."
Semmit. Ne csinálj semmit. Nem kell élvezni, de fintorogni se kell hozzá. Az meg nem bűn, ha kényelmetlenül érzed magad, mert azt meg nem te döntöd el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!