Tényleg ennyire masszív valóságalapja van hogy nagyon sok zsidó kommunista volt?
Baloldaliak nem feltétlen azokból a nyomorban élő tömegekből lesznek, akiknek józan ésszel az a leginkább érdeke lenne. Nem, mert ahhoz ész is kéne, hogy valaki átlássa, hogyan zsákmányolják ki, hogyan csapják be, hol a mennyország ígéretével szenvedéseiért, hol egy zsák krumplival...
Miután a zsidó értelmiség nagy részét kisemmizték, ezt értsd úgy szó szerint, hogy pl. az egyetemi tanár halálra fagyott télen, vagy éhen halt, mert annyira nem volt semmi boldogulási lehetőség, miközben a keresztények uszító gyűlöletében, rettegésben éltek, és jöttek az újabb és újabb progromok (gyakorlatilag ezer éven át rendszeresen) persze, hogy tömegesen csapódtak a kommunisták közé... Ez egy felől tény, másfelől mit lehet ezen nem érteni? Ez annak a következménye, amit a keresztények csináltak velük. Dehogy akartak azok kommunisták lenni, amíg szépen eléldegéltek. Sőt. Kifejezetten ilyen polgári-konzervatív-jobboldali réteg voltak eredetileg.
Azaz szépen eléldegéltek volna, csak állandóan jöttek az okosságok, hogy most nem lakhatnak városokban, aztán nem lehet földjük (csodálkoznak, h nekiálltak kereskedni), aztán akkor nem lehet boltjuk, aztán nem tölthetnek be állást, vagy egész egyszerűen jött valami keresztes sereg, Jeruzsálemig ugyan el nem jutottak, de útközben levágták az összes zsidó fejét... Minden évszázadban végigforgott ez a történet. Ozt akkor csodálkoznak, hogy a zsidók nem szavaznak rájuk. Néhány ilyen díszzsidót, díszcigányt meg díszhomokost leszámítva.
Nem a háború után kezdték tolni azt a szekeret, hanem már 50 évvel korábban... Az igazi kommunista az a "felkoncoltatik időszakban" is az volt, a háború után már csak az ilyen Hóbagoly meg Kövér féle érvényesülgetők gyűltek ott.
Ha megnézed szovjetorosz alapító kummunista elit krémjét, nagyjából egyedül a Sztálin volt valóban proletár közülük, a többi mind könyvtáros-bölcsész vonalról jött, és közük nem volt a munkásosztályhoz.
Megjósolom, ha a feminizmus egyszer győzelemre jut, ott is férfiak lesznek a vezétegyéniségek. Az ideológiáknak van egy ilyen abszurd természetük.
Inkább azt mondanám, hogy a kommunista vezetők nagy része zsidó volt.
Azt nem, hogy a zsidók kommunisták. Sőt, a kommunista diktatúrának volt zsidóellenes, kifejezetten antiszemita éle is, lásd moszkvai orvosper. "Szép" kis ellentmondás...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!