Most hogy jött létre az ember?
A második és a negyedik válaszlehetőség biológiai szemszögből összefügg. Ugyanis a földi élet a protokariótákkal kezdődött, majd következtek az eukarióták, majd a növények, a gombák és az állatok. Ez utóbbi esetben jött a szétválás 4 millió évvel ezelőtt a majmokkal, akikkel közös őseink vannak. Ez a biológiai evolúció.
Aki viszont istenhívő, (és nem tagadja a tudományokat) az hisz abban, hogy a fenti folyamat mögött Isten van.
Üdv. Light
(agnosztikus)
Egyik sem. Az első annyiban jogos, hogy Isten teremtette, de nem a semmiből, mivel Isten a minden. Szellemi abszolút valóságból hozta létre a feltételes fizikai valóságot.
Mivel minden eredettörténet megdőlt, az egyetlen talpon marad elmélet, ami tudományos is alátámasztott, hogy kb. 6000 éve, hat nap alatt teremtette Isten a világot. A többi cáfolva van
"Ne hazudozz már állandóan."
Jó igazad van. Akkor lássuk az igazságot: mára minden elmélet cáfolva van, kivéve a hatnapos teremtést, miszerint Isten a mai rendszertani családok őseit teremtette óriási genetikai és epigenetikai potenciállal, melyek lehetővé teszik a környezethez való alkalmazkodást bizonyos korlátok mellett.
Továbbá elvetették az öreg Föld és öreg Univerzum elméletet is, csak a fiatal Föld mellett vannak pl. geológiai bizonyítékok is, nem is kevés.
"3. A cáfolatokat kérem... ha nem tudsz mutatni troll vagy.."
Pontosan minek kéred a cáfolatát? Te teszed fel 10 percenként az evós kérdéseket? Minek? Attól még nem lesz igaz:)
teremtestudomany.hu itt minden cáfolat megvan, magyarul. Sakk-matt:)
6. Muti egy ilyen fiatal föld bizonyítékot..
150 millió évvel ezelőtti maradvány nem épp fiatalságra utal
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!