Miert akarjak itt annyian bebizonyitani, hogy nincs Isten, meg pokol?

Utolsó! Az ateistás beírást nem én tettem.

Nem vagyok hívó, de ateista sem.

És szerintem a keresztes háború, erőszakos hittérítés pont az, amikor a hívő az elveiért öl.

"előző"

Egyre jobban tetszik ez a téma!:)) Miért kell a hívőket/ateistákat összemosni azokkal, akik elvből öltek/ölnek? Szerintem a probléma pont olyan egyszerű, mint ahogy hangzik: hívő az, aki hisz Istenben (vagy az ő saját istenében), ateista pedig az, aki szerint ez az egész badarság.

Az más, hogy a hívők/ateisták között vannak olyanok, akik nem nyugodnak bele abba, hogy ők hisznek, amit hisznek; ők akkor boldogok, ha ezt minél tágabb körben elfogadtatják a környezetükkel. Ennek egyik módszere, hogy aki a környezetében másként gondolja, azt puff, kiiktatja, így maradnak a szerinte jók.:) Ez semmivel sem bonyolultabb. De őt nem lehet hívőnek/ateistának mondani, csak egy szélsőséges baromnak. Nem?

Az, hogy fegyverben hinni, meg atombombákban, meg ilyesmi.. háát..:)) Ha ilyeneket olvasok, íráskényszerem van.:)

Most belebújok a rossz fiú bőrébe, jó? Lássuk, mit gondolok.

A fegyver egy eszköz. Itt van a zsebemben. Miben hiszek? Nem tudom, miben hiszek, de azt tudom, hogy ha sok pénzem van, az jó. Ezért fogom az eszközömet, lelövöm vele az alakot az orrom előtt, elveszem a vaskos pénztárcáját, és jobb lett nekem, mert több pénzem van. Miben hiszek? Nem tudom, és nem is érdekel. Több pénzem lett!

Fenét hiszek! Sőt rendszerint nagyon be vagyok carva, ha a nyers erővel kell produkálni.:))

Ez csak egy példa volt, mely azt igyekszik demonstrálni, hogy az én felfogásomban nem lehet "hinni" eszközökben, módszerekben. Legalábbis a hit kifejezés azon vonatkozásában nem, amit a vallásos hitre használunk. Az eszközöket, módszereket használjuk, alkalmazzuk, élünk az általuk nyújtott lehetőségekkel, előnyökkel. De szerintem ez nem hit. Hit az, ha azt vallom, hogy Isten létezik, és ő teremtette a világot.

Jó, értem én a példádat.:) Én pedig arra akartam rávilágítani hogy az istenhívő embert gyengének tekintik aki saját maga képtelen megoldania a problémáit, pedig ha belegondolunk, egy megfoghatalan dologban hisz, ami benne lakik. Tehát önmagában, és a benne élő teremtőjében hisz.

Az ateista pedig abban hisz hogy a megfogható dolgok, egy fegyver, pár zöldhasú fogja megoldani a problémáit. Ezzel a képlettel ha az istenhívő gyenge a hite nélkül, az ateista is gyenge azon tárgyak nélkül, amiben hisz. A fegyver, a pénz nélkül ő sem képes egymaga megbírkózni az olyan helyzetekkel, ahol ez nem áll a rendelkezésére. A hit széleskörű valami. Nem csak Istenben hihetünk.

Tehát megvan a megoldás miért akarják az emberek bizonyítani hogy nincs isten. Írtad, hogy a rosszfiú elveszi a fegyvert és a zöldhasút, így győzi le az ellenfelét.

Az istenben hívőktől csak úgy lehet elvenni a fegyverüket (a hitet) ha bebizonyítod nekik hogy nincs isten. A hitet nem lehet fizikai erőszakkal kiverni valakiből.

Talán érthető volt, ha figyelmesen olvasod. (Nem tudok

jól fogalmazni. :))

Értem, persze! :) Arról van szó, hogy ki honnan merít lelkierőt a nehéz helyzetekben. Teljesen egyetértünk, a hívő a hite nélkül, az ateista pedig az ő sajátos eszközei nélkül igen sérülékennyé válik. Stimmel.

Egy piciség van, amit másként látok. Ha a hívőtől elvesszük a hitét, akkor sérülékennyé válik. Aki mindenfelett bizonyítani akarja Isten nemlétét, annak nem az a célja, hogy a hívő sérülékennyé váljon, hanem az, hogy elfogadtassa igazát. Nem elpusztítani szeretné azt a szerencsétlent, hanem egy folyamatos kényszere van neki, hogy mindig mindenkit meggyőzzön az igazáról, különben nem tud aludni éjjel.:)

Ez mentális viszketegség, a sikerélményt hajszolja. Gyenge embereknél kicsit olyan ez, mint a drog. Állandóan azt a beteljesülést keresi, amikor valakinek elfogynak az érvei az övéivel szemben. Persze, ez szinte sosem következhet be, mert egy erős hitű embert nem lehet tudományos észérvekkel kibillenteni a világából, hiszen nem ilyenekre épül. De ezek nem normális emberek, a folyamatos megerősítést keresik, mert merítik azt a bizonyos plusz lelkierőt.

Pl. én ateista vagyok, és nem hiszek semmi emberfelettiben. Sőt, semmiben sem "hiszek" úgy, ahogy vallásilag szokás. Ha felmerül bennem egy kérdés, utánanézek, amennyire lehet, és levonom a magam kis következtetését, aztán lépek is tovább. Ha valaki valahol rácáfol az érveimre, és belátom, hogy tévedtem, akkor örülök, mert okosabb lettem. De nem függök az igazam bizonyításától. Ha nem sikerül, hát nem sikerül.:) Lelkierőt a hobbiaimból merítem. Erre különösen alkalmas pl. a sport: mindig van elérhető kihívás, és elérésekor megadja azt a bizonyosságot, hogy jó vagyok, jól végeztem a feladatot. És nem csak egyetlen szinte lehetetlen kihívás létezik benne (mint meggyőzni a meggyőzhetetlent), hanem felállíthatóak az egyéni célok: körbe lehet szaladni 5-ször a háztömböt, de olimpiát is lehet nyerni sorozatosan.

Úgy vélem, akik a legagresszívabban bizonygatnak, sorozatos kudarcélményeken vannak túl, és ezért annyira görcsösek. Túl nagy feladatot tűztek ki maguk elé, amit nem képesek teljesíteni. Ha egy jól képzett pap attól érezné jól magát, hogy engem meggyőz Isten létezéséről, és ettől függne az ő lelki ereje, előbb-utóbb összeomlana szegény, mert sosem sikerülne neki. És fordítva is. Ha attól lennék boldog, hogy a hívőnek bebizonyítom, nincs olyan, amit ő hisz, akkor programszerűen verhetném naponta a fejemet a falba, mert minden nap kudarc volna.

Egyébként is. Mivel olyan dologról van szó, amiből mások lelkierőt merítenek, nem etikus, ha ettől megfosztom az illetőt. Minek ziláljam szét a teljes világát, csak hogy az enyém egy picivel jobb legyen? Hülyeség. Ehelyett olyan témát kellene találni, amiben könnyebb közös nevezőre jutni, és mindenkinek jobban telne a ráfordított idő, nem? Az egymás iránti tolerancia fontosabb, mint hogy ki miben hisz.

Legalábbis én így hiszem.:)

Bocsi, látom, hogy egy mondatom rosszul értelmezhető.

"Egy piciség van, amit másként látok. Ha a hívőtől elvesszük a hitét, akkor sérülékennyé válik. Aki mindenfelett bizonyítani akarja Isten nemlétét, annak nem az a célja, hogy a hívő sérülékennyé váljon, ..."

Így helyesebb:

"Egy piciség van, amit másként látok. Írtad, hogy ha a hívőtől elvesszük a hitét, akkor sérülékennyé válik. De szerintem, aki mindenfelett bizonyítani akarja Isten nemlétét, annak nem az a célja, hogy a hívő sérülékennyé váljon, ..."

Bocsi, így is elég sokat írok, és még kavarok is rajta.:) Tényleg nem szándékos.:))

Szerintem mi azért értjük a másik álláspontját, mert én ateistaként éltem le 29 évet. Azóta sokminden változott bennem. Meggyőzni nem akarok senkit, bár örülnék neki ha megértenék az emberek azt, ahogy elképzelem az elképzelhetetlent. Hasonlóképpen, mint te a következtetéseid levonásakor. Mindig kételkedő ember voltam, aki nem volt képes hinni bármiben amit elképzelhetetlennek tartott. Sokan megkérdezték tőlem hogy akkor ha istenben hiszek, nem hiszek a tudományban? Dehogynem, pont a tudomány az amiből levontam azt a következtetést hogy ezt a világot valakinek teremtenie kellett. Hosszú téma, és írásban nem is tudom elmondani.

Van viszont egy jó idézet: Van elég világosság ahhoz hogy láss, és van elég sötétség ahhoz hogy ha akarsz, ne láss.

Volt párszor beszélgetésem mély ateistákkal (olyan mint az ortodox hívő :)) és ha rájöttem hogy képtelen elgondolkozni is, hagytam a fenébe. A gondolkodó, és nyitott emberekkel viszont nagyon szívesen beszélgetek bármiről.

Abban is igazad van hogy az állandó bizonyítani vágyó ember frusztrált, de azért, mert ő nincs tisztában önmagával, ezért zavarja az az ember aki megtalálta a lelki nyugalmát. És az igaz hívő ilyen.