Egy ateista és keresztény ember közt sosem alakulhat ki igazi barátság?

Ateista vagyok és egészen jó barátságban voltam egy pappal, vagy plébánossal, nem is tudom, mi a különbség.

Abban az időben sakkoztam, minősített versenyző voltam, csak másodosztályú, még nem jutottam feljebb és egyszer ellenfelem volt. Sokkal később véletlenül találkoztunk, akkor már nem versenyeztem, meg ő sem és egymás közelében laktunk, így néha összejöttünk egy partira.

Eleinte megkóstoltuk egymást vallási témában, de kezdett barátság kialakulni közöttünk, (nem kell rosszra gondolni) így roppant tapintatosak lettünk, kerültük ezt a témát és vigyáztunk egymás lelkivilágára, minden másról tudtunk beszélgetni, még vitázni is, erről nem. Okos érvei voltak, előfordult, hogy meggyőzött, és fordítva is előfordult olyan kérdésben, amiben valamelyikünk kevésbé volt tájékozott, de a vallást azt hanyagoltuk.

Így lehet

Ha az egész személyiségük annyiból áll, hogy ateista/keresztény, akkor nem.

Ha nem csőlátású droidok, hanem értelmes és normális emberi lények, akkor de, simán.

Agnosztikus ateista vagyok. A feleségem református, az édesanyám katolikus, a mamám kedvenc papjával pedig jó barátságban vagyok.

Persze hogy lehet igaz barátság vagy akár szerelem, csak el kell tudni fogadni, hogy mások ... mások, és nem feltétlenül látják ugyanúgy a világot mint én. Lehet beszélgetni, véleményt mondani, de nem szabad erőszakosan téríteni!