Nem értem mi köze a papnak a bűneimhez?
"az egyházat nem avatom be a magánéletembe" Oké. Majd az se fog beavatni a szentségekbe. Ennyi.
---
A magyar nyelv helyes hasznélatára is törekszel? Mert hogy kirakatkeresztény vagy, az nem látszódik rajtad, a szabályok nem követése viszont ordít az írásképedből.
Ha Isten szava alapján szeretnél választ kapni, akkor abban ez áll.
(1Péter 5:2) 2 terelgessétek Isten gondjaitokra bízott nyáját . . .
(Cselekedetek 20:28) 28 Ügyeljetek magatokra és az egész nyájra, amelyben a szent szellem felvigyázóknak nevezett ki benneteket, hogy terelgessétek Isten gyülekezetét, amelyet saját Fiának a vérén vásárolt meg.
Isten felelősségre vonja azokat, akiket kineveztek a nyáj szellemi életének támogatására, és arra, hogy védjék meg mint egységes népet attól, hogy a gyülekezetben helytelen életet élők tartozzanak, mert akkor Isten megvonja az áldását a gyülekezettől.
Tudod a keresztény közösséget nem lehet tisztán tartani, ha ilyen felfogással élnénk. Mitől nevezhető szentnek? Vajon milyen szellemiségű az a közösség, ahol a halált érdemlő bűnöket természetesnek vennék, és ez alapján élnének. Akkor mi alapján nevezik kereszténynek?
Ezért hozta azt az elrendezést Isten, ami nem fizikai betegségről szól, hanem olyan helytelenségről, ami tisztátalanná teszi az embert.
(Jakab 5:14, 15) 14 Beteg valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak érte, megkenve őt olajjal Jehova nevében. 15 És a hitből fakadó ima meggyógyítja a beteget, és Jehova felemeli őt. Ha bűnöket követett is el, Isten megbocsát neki.
Az tény, hogy minden kisebb tökéletlenség miatt nem kell örökké a felvigyázókhoz rohangászni.
Erre azért van szükség, mert amikor valaki elkövet egy súlyos bűnt, akkor Isten bár elvárja, hogy továbbra is imádkozzon hozzá, és vallja meg neki a Bűnét, de a kinevezettek segítenek Isten szava által segítséget adni, hogy miként tud felhagyni azzal a helytelenséggel.
Talán annyit, hogy bár a Biblia nem beszél az önkielégítésről, de az embert tisztátalanná teszi, és annak gyakorlása, a mohóságot fejezi ki, amiért az ember nem gyakorolja azt a szép tulajdonságot, amit önuralomnak neveznek. Pedig ez Isten szellemének egyik tulajdonsága.
Az önkielégítés pedig torz képet alakíthat ki a szexualitásról, amit Isten a házasságban élőknek engedélyez. Ezért előfordulhat, hogy későbbiekben a nemi kapcsolatot már csak azért végzik, mert a szervezetük kívánja, és nem az egymás boldogságára való törekvés az elsődleges, és még követelőzhetők is lehetnek.
"Szent emberek nincsenek. Mindenki egy halando bűnös vétkes gyarló ember mindenki hibázik az Isten Fia a Jezus Urunk volt egyedul a szent ember"
Tévedés. Mindenki Szentnek és hibátlannak számít, ha újjászületett Krisztusban. Én is Szent vagyok és tiszta, mert Jézus vére még engem is megtisztított. Nem én értem ezt el, hanem Jézus dolgozott meg érte, hogy én szent lehessek és tiszta. Ha te a mocsokban élsz és nem bírod elviselni, szokj le róla, de ne másra mutogass
"Katolikus vagyok, 10 éve járok templomba a pap jó baratom, de sose gyónok ugy gondolom Istennek kell gyónni nem egy papnak"
Akkor miért vagy katolikus? A katolikus ember egyetért a gyónással.
"Sajnos, nem értetted meg, amit írtam."
Nem akarja megérteni. Minden héten bedobja ezt a kérdést is
Hát, ahhoz képest, hogy elvileg 10 éve templomba jársz, sajnos nagyon lejön, hogy úgy egész sok dologról fogggalmad nincs. A gyónás során nem a papnak gyónsz meg, nem ő bocsájtja meg a bűneidet, hanem Isten. A pap mint közvetítő van jelen. Itt felmerülhetne a kérdés, hogy akkor minek van ott pap, de ha jobban belegondolsz, akkor pap nélkül nem vallod meg a bűneidet, "csak megbánod". Igazán a bűneinket úgy bánjuk meg, ha arról másnak is képesek vagyunk beszámolni - a papnak, aki Isten közvetítőjeként segédkezik a bűneid bocsánatában.
Utolsó, nálad is bajok vannak - ezen a földön senki!! nem szent. Te sem, én sem, de még Ferenc pápa sem. Mindenkinek vannak bűnei, a legapróbb is számít. Voltak nagy szentjeink, akik már életük folyamán is szentként éltek, de ez nem egyenlő azzal, hogy teljesen bűntelenek lettek volna. A valódi szentséget az üdvösség elnyerésével kapták meg, amit bárki elérhet, ha az üdvösségre törekszik. Az üdvözült ember szentnek tekinthető, az a szent, akit pedig az egyház példaként állít a hívők elé, már életében is olyat mutatott, ami minden hívő számára igazán követendő példa lehet.
Jogos a kérdés, kérdező: ha nem akarod követni az Egyház tanításait, akkor bámészkodni jársz a templomba?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!