Mi az, hogy szellemi halál?
"Holott a Biblia eleve nem ír ilyesmit"
A Biblia nagy része nem testi, hanem szellemi vonatkozású, tehát írja, csak nem konkrétan, hanem gondolkodni kell. Ráadásul nem tűnt fel, hogy ettek a fáról és nem haltak testi halált? Akkor is marad a szellemi.
De konkrétan is írja. Jézus az élő, nem megtért zsidókat eleve halottaknak nevezi, mert a szellemi halál állapotában vannak. "TEmessék el a halottak a halottaikat". Azaz temessék el a szellemi halottak az ő testi halottjaikat.
Írja az apostolok leveleiben is a megtértekről, hogy a megtérés előtt halottak voltatok, most meg éltek. Ez sem a testi halálra céloz.
De Jézus is mesél erről a János evangéliuma 3. fejezetében Nikodémusnak. Szóval nem értem honnan vetted, h nincs a Bibliában konkrétan??? Olvastad egyáltalán a Bibliát?
Tehát az a szellemi halott, aki nem született újjá Jézusban.
"Holott a Biblia eleve nem ír ilyesmit, illetve eddig még senki nem is tudott nekem válaszolni rá, mit jelent az, hogy szellemileg meghal valaki?"
Sokféle megközelítése lehet. Az egyik: a bűn hatalma uralkodik rajta. Másik: nem az ige szerint él és gondolkodik, illetve nem is erre törekszik.
" Miben különbözik egy szellemileg halott ember egy nem halottól, és mégis miből derül ki, hogy Ádámmal és Évával ez történt?"
A cselekedeteiből, gondolkodásából. Olvasd el Ádámék történetét és egyből ezzel találkozol.
Legtöbb alapot Pál apostol leveleiből tudhatsz meg, ami szintén a Bibliában van
"3 isten tettei és tanításai vannak leírva, összekeverve és magyarázva, emberek által. Amíg ezt nem értik meg az emberek, addig mindig zavaros és ellentmondásos lesz az a könyv."
Nekem 1 Istennel nem ellentmondásos és hárommal lesz ellentmondásos. Szóval már meg is vagy cáfolva. Szerintem te a szövetségeket tartod más istennek. Ezt is Pál magyarázza a Bibliában.
Ebből többet tudsz majd meg:
"Amikor arról van szó, hogy Isten hazudott Ádáméknak, hisz azt mondta hogy amint esznek a fáról, aznap meghalnak, mindig ezzel jönnek a hívők."
???
Mondjuk lehet, hogy vannak, akik így használják, elég érthetetlenül és pontatlanul (mert átvesznek mindenféle, főleg amerikai "pásztor" szavajárását és azt fordítják, csak nehogy valamelyik történelmi egyház több száz éve bevett magyarázatához kelljen nyúlni).
A teremtéstörténet egy teológiai igazságot fogalmaz meg. Se nem történelmi tényeket akar közölni, se nem az első emberpár életmódját akarja elmesélni, hanem egy történetbe ágyazva keresi a választ arra, hogy ha Isten jó, akkor miért van bűn? Illetve hogy egyáltalán miért halunk meg? Kicsit tévesen úgy szokták magyarázni, hogy a "jó és rossz tudásnak fája" azt jelenti, hogy az ember meg tudja különböztetni a jót és a rosszat. Na, ez nincs teljesen így, mivel az ember öntudatánál fogva teremtésétől kezdve tudja, hogy mi a jó és a rossz (keresztényként úgy szoktuk mondani, hogy Istenhez való hasonlóságunk jele, hogy bizonyos dolgokat neveltetéstől, vallástól függetlenül rossznak, helytelennek érzünk). A jó és rossz tudásnak fája azt jelenti, hogy ezt megkóstolva az ember szakít Istennel és megtapasztalja, megtudja, megismeri azt, hogy a rossznak milyen következményei vannak. Tehát nem a rossznak a tudása (csak így fordítjuk sokszor), hanem a morális rosszból (tehát a bűnből) fakadó következmények ismerete. Az első emberpár pontosan tudja, hogy a fáról való evés bűn. Miután ettek, meg is tapasztalják a bűn következményeit (pl. arcod verítékével keresed a kenyered), illetve Isten kiűzi őket a paradicsomból. Ezt keresztényként úgy mondjuk, hogy a kegyelmi állapot és az üdvösség elvesztése. Tehát nem "szellemi halálról" van szó, mert az értelmét nem veszti el az ember, akkor sem, ha bűnös, hanem esetleg lelki értelemben vett halálról van szó. Nem pusztán fizikai halál, hanem a kárhozat lehetősége.
A teremtéstörténet azonban keresztény szemmel nem egy lezárt tanítás, mert hitünk szerint Jézus Krisztus halálával és feltámadásával megmentette az emberiséget ettől, hogy elkárhozzon. És ez a sebzettségünk, amit Ádám, vagyis az első ember óta mindig mindenki elkövet, hogy elszakítjuk magunkat Istentől rossz döntéseink révén, nem végleges, mert van lehetőség az üdvösség visszaszerzésére, ez csak rajtunk múlik.
Isten nem azonnal ölte meg őket, mert a szándéka az volt, hogy népesítsék be a Földet. Mivel a hetedik napon lezárta a teremtést, és nem kezd új teremtésbe ezért Ádámék élhettek egy ideig, hogy kezdjenek el szaporodni, de a büntetésük eljött, hiszen megöregedtek és meghaltak.
Itt nem szó szerint 24 órás napról beszélünk.
"Itt nem szó szerint 24 órás napról beszélünk."
Honnan lehet tudni, hogy mikor beszélünk 24 órás napról? S ha nem 24 órás, akkor hány órás? Egyáltalán mi határozza meg a nap hosszát számodra? Vagy csak így illik bele az őrtorony dogmáiba, s azért lett kicsit nyakatekert az értelmezés?
(Zsoltárok 90:4) 4 Mert ezer év annyi a szemedben, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy éjjeli őrszolgálat.
(2Péter 3:8) 8 Ám az ne kerülje el a figyelmeteket, szeretteim, hogy Jehovánál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!