Csak akkor biztosak magukban az emberek ha hisznek valamiben?

Valamiben hinned kell, és ha nem is akarsz, mindenképp tartozol valamelyik csoportba. Lehet, hogy nem hiszel Istenben, vagy nevezzük akárhogy, de akkor valószínűleg, hiszel önmagadban, az emberekben, a tudományban, satöbbi, és ez is hit. Csak más. A brátnőd nem tudom, mire mondta ezt, de a hit maga is egy elhatározás. Ugyanis akármilyen vallásba születsz bele, felnőve kialakítasz magadnak egy értékrenet a saját elhatározásod, tapasztalatod alapján.

Jó, ha tudod azt is, hogy a vallás nem egyenlő (közel sem) az egyházakkal. Ezek közt mindnek vannak hibái, és mindről hallottam már "szép" dolgokat, egyik sem jobb a másiknál.

Én nem azért hiszek - wicca vagyok -, mert az Istennő és az Isten jóságosak, segítőkészek, stb, hanem mert egyszerűen a tapasztalatom erre az útra vitt.

De ha szétnézek a világban, azt látom, hogy az emberek akármilyen csodásak lehetnének, inkább rosszak és önzőek. Én pedig biztos vagyok abban, hogy valahol ott kell lennie az igazi szeretetnek, az Istennőben és az Istenben, akik igenis tudják, hogy egyszer olyan jók leszünk, amilyenek mindig lehetnénk, és akik mindannak ellenére és szeretnek bennünket, hogy néha bután bántunk másokat...

Igen, hiszek bennük, de nem azért, mert úgy vélem, egyedül nem tudok megküzdeni az élettel, hanem mert a lelkem és tapasztalatom azt mondatja, igenis van felsőbberő.

"Én nem azért hiszek - wicca vagyok -, mert az Istennő és az Isten jóságosak, segítőkészek, stb, hanem mert egyszerűen a tapasztalatom erre az útra vitt."

"tapasztalatom erre az útra vitt"!!!???

Mi vitt arra, hogy ebbe higgy???

„Rengeteg olyan »vallásos« ember él, aki egyedül azért vált vallásossá, hogy ne kelljen gondolkodnia” — írja egy egyesült államokbeli papnevelő intézet dékánja. Majd hozzáteszi: „Nekik az kell, hogy mindent vakon elhihessenek.”

EZ ARRA enged következtetni, hogy a legtöbben, akik vallásosnak tartják magukat, nem gondolkodnak el azon, hogy miért is hisznek bizonyos dolgokban, vagy hogy van-e ésszerű alapja a hitüknek. Nem kell hát csodálkoznunk azon, hogy sok ember, ha teheti, nem beszél a vallásról.

A szomorú igazság az, hogy a kegytárgyak használata, illetve a gépiesen ismételgetett imák és hasonló szokások sem buzdítják az embereket arra, hogy érveljenek maguknak. Ezek a szokások, valamint a lenyűgöző épületek, a díszes festettüveg-ablakok és a magával ragadó zene milliók életében nagyjából ki is meríti a vallás fogalmát. Jóllehet néhány egyház azt állítja, hogy a hitnézetei a Biblián alapulnak, azzal az üzenetével, hogy „higgyél Jézusban, és megmenekülsz”, valójában azt mondja, hogy nem fontos mélyrehatóan tanulmányozni a Bibliát. Más egyházak társadalmi vagy politikai evangéliumot hirdetnek. Milyen következményekkel jár mindez?

Észak-Amerikáról szólva egy vallással foglalkozó író megjegyezte: „A kereszténység . . . tartalmatlannak tűnik, a hívők [pedig] nagyon keveset tudnak a hitükről.” Egy közvélemény-kutató egészen odáig ment, hogy az Egyesült Államokat „bibliai analfabétákból álló nemzetnek” nevezte. Persze hozzá kell tennünk, hogy mindez más országokra is igaz, melyek kereszténynek nevezik magukat. A kereszténységen kívül is sok olyan vallás van, mely ugyancsak nem szorgalmazza azt, hogy a hívők tények után kutassanak. Inkább vallási énekek kántálására, szertartásszerűen mondott imákra és a miszticizmussal összefonódó meditáció különböző formáira fordítanak figyelmet, ugyanakkor a logikus, építő gondolkodás a háttérbe szorul.

Érdekes, hogy míg az emberek nem sokat foglalkoznak a hitnézeteik pontosságával, és azzal, hogy azok az igazságon alapulnak-e, a mindennapi élet dolgaiban rendkívüli tüzetességgel vizsgálják meg a lehetőségeiket. Ugye megdöbbentő, hogy vannak emberek, akik csak hosszas utánajárás után vásárolnak meg egy kocsit — amelyből idővel nem marad más, mint csupán ócskavas —, de ha a vallásukról kérdezik őket, akkor azon a véleményen vannak, hogy „a szüleimnek jó volt, miért ne lenne jó nekem is”.

Ha valóban szeretnénk Isten kedvében járni, nem az lenne a helyes, ha gondosan megvizsgálnánk a róla alkotott elképzeléseink pontosságát? Pál apostol azt mondta egy bizonyos vallás követőiről, akik az ő napjaiban éltek, hogy „van bennük buzgalom Isten iránt, de nem pontos ismeret szerint” (Róma 10:2). Az ilyen embereket egy felfogadott szobafestőhöz lehetne hasonlítani, aki kemény munkával kifesti a házat, de mivel nem figyel oda a háztulajdonos utasításaira, rossz színeket visz fel a falra. Lehet, hogy a szobafestő elégedetten rakja le az ecsetet, de vajon a tulajdonos is ugyanilyen elégedett lesz?

Mit tart elfogadhatónak Isten az igaz imádattal kapcsolatban? A Biblia megadja a választ: „Ez kiváló és elfogadható a mi Megmentőnk, Isten szemében, akinek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson” (1Timóteus 2:3, 4). Néhányan úgy érzik, hogy lehetetlen ilyen ismeretet találni a között a rengeteg vallás között, mely napjainkban létezik. De gondoljunk csak bele, ha Isten akarata az, hogy az emberek az igazság pontos ismeretére jussanak, feltételezhetjük-e róla, hogy tisztességtelen módon elrejti ezt az ismeretet előlük? A Biblia ennek épp az ellenkezőjére világít rá: „Ha keresed [Istent], megmutatja magát neked” (1Krónika 28:9, Katolikus fordítás).

JÉZUS KRISZTUS, a keresztényiség alapítója azt tanította, hogy nemcsak ’egész szívünkkel’ és ’egész lelkünkkel’ kell szeretnünk Istent, hanem ’egész elménkkel’, azaz értelmi képességünkkel is (Máté 22:37). Igen, az értelemnek kiemelkedő szerepet kell kapnia az imádatunkban.

Amikor Jézus arra buzdította hallgatóit, hogy töprengjenek el azon, amit tanított, gyakran ezekkel a szavakkal fordult hozzájuk: „Mit gondoltok?” (Máté 17:25; 18:12; 21:28; 22:42). Ehhez hasonlóan Péter apostol azért írt hittársainak, hogy ’ébresztgesse tiszta gondolkodóképességüket’ (2Péter 3:1). Pál apostol, aki az első misszionáriusok között volt, és rengeteget utazott, arra intette a keresztényeket, hogy használják az ’értelmi képességüket’, és hogy ’próbatétellel állapítsák meg, mi az Isten jó, elfogadható és tökéletes akarata’ (Róma 12:1, 2). Csak akkor tudnak a keresztények Istennek tetsző hitet építeni, amely elég erős ahhoz, hogy átsegítse őket az életben adódó nehézségeken, ha a hitnézeteiket ilyen alapos és gondos figyelemmel vizsgálják meg (Héberek 11:1, 6).

A korai keresztény evangéliumhirdetők úgy segítettek másoknak erős hitet építeni, hogy ’érveltek nekik az Írásokból; megmagyarázták és hivatkozásokkal bizonyították’ a mondanivalójukat (Cselekedetek 17:1–3). Az ésszerű gondolkodásra építették módszereiket, és az őszinte szívű emberek erre kedvezően reagáltak. A makedón városban, Bereában például sokan „a legnagyobb készséggel fogadták a szót [Isten Szavát], naponta gondosan vizsgálva az Írásokat, hogy úgy vannak-e ezek a [Pál és társai által elmagyarázott] dolgok” (Cselekedetek 17:11). Két lényeges dolgot figyelhetünk meg ebben az idézetben. Először is a bereaiak készségesen hallgatták Isten Szavát; másodszor pedig nem fogadtak el mindent vakon, úgy gondolva, hogy biztosan úgy van, ahogy mondták nekik, hanem ellenőrizték a hallottakat a Szentírásban. A keresztény misszionárius, Lukács alázatosan megdicsérte a bereaiakat ezért, és „nemesebb gondolkodásúakként” utalt rájuk. Vajon nekünk is ilyen nemes a gondolkodásmódunk, amikor szellemi dolgokkal foglalkozunk?

19:32

Például a sok szeretet és jóság, amit a vallásomtól kaptam. A másoké, a magamé, a világé... ezt nem lehet elmagyarázni, épp ezért az ember saját útja a vallás.

Írhatnék regényeket, de úgysem értenéd meg, ha nem az én környezetem tapasztalataim és fogalmaim állnak mögötted. ami nekem ad, nem biztos, hogy neked is.