Egy 21. századi európai ember miért nem képes felfogni, hogy nincsen isten?
"Egy 21. századi európai ember miért nem képes felfogni, hogy nincsen isten?"
Hatásvadász kérdés, de nem túl eredeti. A kérdés inkább az, hogy a 21. században hogy hihet valaki még az evolúcióban. Ok, az iskolázatlanokat könnyen átverik, bár ennyi erővel a teremtésben is hihetnének, úgysem értenek semmihez. De azért nyivákolnak, hogy miért tanultak anno pl. kémiát.
"mindent tudunk a világ keletkezéséről és majdhogy nem bizonyított tény, hogy nincsen isten?(illetve bizonyítva is van,csak a hülyék nem hiszik el)"
Szükségtelen az ostoba mantrád, a világ nagy része tudja, hogy nincs evolúció és van Isten. Nem kell sokat erőltetni a bucit, hogy belássuk
Modern korban élünk igen, ellenben még vannak felfedezetlen területek amik válaszra várnak.
Ilyen például a halálból több óra után visszatérők. Ennek kutatása összegzése folyik, azonban azt már tudományosan megállapitották, hogy az agyi funkciók leállásával nem szünik meg a meghalt éntudata. Ez csak egy pici lépés Isten felé.
Nincs tudományos magyarázat a Szűz Mária-jelenésekre sem. Mert egyrészt nem hiszik, hirtelen eldugott helyeken jelenik meg, kivétel Zeitoun, ahol évekig volt látható és fotózható.
De mindenki saját maga is meggyőződhet, ha van egy kisebb joszándékú célod, és őszinte alázattal és hittel Istenhez fordulsz imával, meglátod a dolgok abban az irányban fognak elindulni változni amiben kérted. (Mások gyógyulása, erőszakos emberek megfékezése,stb. )
Harmadsorban bizonyára elfogadható az a tény, hogy vannak fogalmak a beszédünkben amik nem tapinthatóak. (Ilyen például a béke, tudod hogy minden nap égetően szükséged van rá, mégsem tudod bizonyítani tárgyiasan) Nohát ha léteznek fogalmak, amelyeket nem tudsz tapintani és érzékelni, sőt rádióhullám is van, ami az érzékelhetetlenből sugároz neked intelligenciát, mégis minden nap élvezed, miért nem lehetséges egy másik dimenzió egy szuper inteligenciával?
A tudomány segítségével ki lehet zárni bizonyos elképzeléseket, vagy a szent könyvekben írt dolgok egy részét. Nyilván tudomásul kell venni, hogy a pl. Ószövetségben leírt dolgok nagy része helytelen. Ahogy azt is meg kell érteni hogy a Föld Geoid alakú és nem lapos, mert a megfigyelésink ezt támasztáj alá. Bárki meggyőződhet róla, ha veszi a fáradságot hozzá.
De ettől még létezhetnek Istenségek, amik akár hatással is lehetnek a természeti jelenségekre. Tehát a mi életünkre is. Amit nem lehet megfigyelni, abban maximum hinni lehet. Az is hit, ha elutasítod Istenségek létezését, hiszen nem lehet ezt alátámasztani tudományos módszerekkel.
A emberiség tudása persze egyre mélyebb lesz. Egyre több mindet értünk meg a körülöttünk tapasztalt dolgokból. Ha találunk Istenekre utaló jeleket, akkor azt ugyan úgy tudásnak kellene tekinteni.
Az ősrobbanás elmélete pl. nagyon jól bizonyítható. Tudjuk, hogy az univerzumunk alkotta anyag kb. 13,8 milliárd éve még egy nagyon kis pontban sűrűsödött össze. Aztán valami oknál fogva ez elkezdett felfúvódni és szétváltak a kölcsönhatások. Eddig terjednek a megfigyeléseink. Az, hogy ez az "anyag" hogyan került oda, vagy miért kezdett el felfúvódni továbbra is rejtély. Ha kiderül, hogy valamilyen tudattal rendelkező entitás csapta szét ezt a sűrű cuccot, akkor a mélyen ateistáknak is be kéne látni, hogy ők is csak hittek, mint a mályen hívő kreacionisták, teisták.
A tudás megszerzése a termeszét megismerésével történik. Ha érdekel a termeszét, akkor tanuld meg mit értettünk meg eddig belőle. Így fogod átlátni, hogy mit tudunk és mit nem. Tehát hogy miben lehet még hinni és mi az mait már tudunk...
Sok jelenséget lehet Isten munkájának vélni. Mert az ember ösztönösen hipotéziseket gyárt magának. Elképzel olyan dolgokat is, amik nem bizonyíthatóak. Sőt képes mélyen hinni bennük. Ez nyilán nem valami bölcs dolog, de még akár ki is derülhet, hogy igazuk volt. És ezt tiszteletben kell tartani, akár mennyire is ellent mond a józan észnek az elképzelés rendszerük.
Vidiripi
Kérdező! Tudod egyáltalán hogy miért született az a kifejezés hogy “sötét középkor”?
"mindent tudunk a világ keletkezéséről és majdhogy nem bizonyított tény, hogy nincsen isten?"
Ezt hol olvastad? A fájatudás.com-on?
"Illitve bizonyítva is van csak a hülyék nem hiszik el/. Na ez érdekelne.Ki bizonyította és hogyan??Mikor,hol??"
- Hááámer' fölment az űrhajós, aztán nem találkozott Istennel. Tehát Isten nincs. :D
Amúgy viccet félretéve, Egy 21. századi európai ember miért nem képes elfogadni azt, ha valaki hisz Istenben? Miért fáj ez neked?
“ Miért fáj ez neked?”
Mert általában azokat a kérdéseket, ahol a “nem képes felfogni” kifejezés és szinonimái szerepelnek, általában arrogáns tudálékos kis pecsfejek írják. Akár bele is lehetne tenni a szűrőbe ezt a szót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!