Sok ember miért nem tudja felfogni/megérteni az építő jelelgű kritika lényegét?

Azért, mert nincs egy csepp önbizalmuk sem, úgy érzik, bárki bármi rosszat mond rájuk vagy a teljesítményükre, azt bántó célból teszik, de minimum azért, hogy lenyomják őt, dominálhassanak felette.

Magamból indulok ki, de nem egyedi az esetem. Mondjuk ennyire nem vagyok durva eset, mint ez a tanár ismerősöd - ha valakinek megmutatok valamit, hogy véleményezze, akkor egyrészt azért teszem, mert megbízom abban, hogy jó szándékú, másrészt meg felkészülök arra is, hogy nem feltétlenül csupa szépet és jót fog mondani.

De visszatérve: ez egy tipikus gyerekkori sérülésből eredő lelki defekt. Engem pl. sokat kritizáltak a szüleim, sokszor olyan volt, mintha folyton nagyítóval vizsgálnák minden mozdulatomat - de nem azért, mert nem szerettek, csak valamiért egyszerűen folyton kételkedtek, aggódtak, hogy az adott dolgot nem csinálom elég jól. Mai napig bennem van, hogy valamit vagy tökéletesen csinálhatok, vagy inkább bele se kezdek. Az anyám még rosszabb nálam is: neki semmit nem mondhatok anélkül, hogy előtte nem biztosítom arról, hogy úgy szeretem, ahogy van és senkinek és semminek nem kötelező tökéletesnek lennie. Még így is előfordul, hogy halálra sértődik olyan apróságokon, hogy nem elég sós az étel például.

Ez nem értetlenség, fejben megvan, hogy a másik nem akar rosszat, csak ez önmagában kevés.

Nem tudom, mit tudsz tenni, mert ha nyugodt, kedves, normális hangnemben adod elő a véleményedet, akkor mindent megtettél. Ha valaki ezen berág, azzal csak ő tud valamit kezdeni. Borderline személyiségzavar egyik tünete is lehet, márpedig a borderline betegekkel híresen nehéz együtt dolgozni a terapeutáknak is.

Azt tudod tenni, hogy leszarod, ha megsértődik. Te elmondtad, amit kért. Lehet, hogy ha lehiggad, ő fog visszamenni hozzád, hogy na, mit is mondtál az előbb, min kellene szerinted változtatnom?