Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Hogyan lehet olyat tagadni...

Hogyan lehet olyat tagadni amit nem is ismerünk?

Figyelt kérdés

A hitetkenek gyakran mondják hogy "nincs Isten." Ez nem álja meg a helyét, inkább az hogy "nem tapasztaltam, nem tudom hogy van e Isten."


Ez a vita már sok-sok éve folyik, de senki sem tudta megcáfolni hogy van Isten. Tudomány se tud mindenre magyarázatot találni. Ezekre a kérdésekre nincsennek egyértelmű magyarázatok csak találgatások. Ezért jött létre az az álláspont, hogy Istent nem lehet le tagadni, de be lehet sározni. Ez pedig azért nem álja meg a helyèt, mivel ha van is Isten nem lehet emberi észel felfogni, vagyis azt sem lehet amit tesz. Ebbe az a baj hogy az emberek emberi gondolatokkal dolgokkal és érzésekre hagyatkozva próbálják megmagyarázni hogy Isten miért gonosz. Az álláspontok viszont különböznek ugyanis mindenkinek más jó. Ezért kell lennie egy felsőbb igazságnak. A földi élet egy ajándék, ami teli van szép dolgokkal, ugyanakkor az is igaz hogy nincs világosság sötétség nélkül. Nincs élet halál nélkül.



2020. szept. 30. 14:33
1 2
 1/12 Mansour ***** válasza:
100%
Most fogadatlan prókátorként az ateistákat fogom megvédeni. Azt mondod, hogy nem ismerik Istent, mégis tagadják és "be akarják sározni". De ha szerinted Istent nem lehet emberi ésszel felfogni, akkor mire való a Biblia? Az ateisták a Bibliában leírtakba "kötnek bele" és az abban megjelenő istenképet látják gonosznak. Ha Istent nem lehet emberi ésszel megérteni, akkor hogy lehetne elvárni, hogy a Bibliában leírtakat emberi ésszel bárki helyesen értse? Ha pedig azt állítod, hogy a Biblia emberi ésszel érthető, akkor miért baj az, ha valaki emberi logikával és erkölccsel cáfolni próbálja azt? Ha emberi logikával cáfolható, akkor nem abban van a hiba, aki ezt felismeri és megteszi. Ha pedig nem cáfolható, akkor mutass rá a cáfolatuk hibájára, és be fogják látni, hogy tévednek.
2020. szept. 30. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

"senki sem tudta megcáfolni hogy van Isten. Tudomány se tud mindenre magyarázatot találni"

Az ateisták nem feltétlenül Isten létét akarják cáfolni, hanem a kijelentést vitatják, miszerint biztosan létezik. Ha nem hiszünk valamiben, vagy hisszük a nemlétét, az nem teljesen ugyanaz. A tudomány pedig végképp nem foglalkozik Isten létével, nem akarja sem igazolni, sem cáfolni.


[link]


"Istent nem lehet le tagadni, de be lehet sározni"

Nem tudom, melyik ateista sározza Istent, szerintem nagyon fanatikus emberekkel futottál eddig össze.

2020. szept. 30. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

A kritikád lényegében az erős ateizmusra vonatkozik.


Én agnosztikus ateista vagyok, tehát nem állítom, hogy nincs Isten, viszont valószínűtlennek látom a létezését.


"Ezért kell lennie egy felsőbb igazságnak"


Azt nem mem mondanám, hogy kell lennie, viszont lehet, hogy van. De ez a keresztényeken egyébként mennyit segít?


Ha kiderülne, hogy létezik Isten, de nem azonos JHVH-val, az a keresztényeknek jó lenne? Kötve hiszem. Az a paradox helyzet alakulna éppenséggel ki, hogy Isten létezése megcáfolta a kereszténységet.

2020. szept. 30. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
No ezt a kerdest ugyanugy feltehetned egy csomo vallasi fundinak is, pl. a kreacionistaknak, vagy a jehovasoknak, akik tagadjak az evoluciot, habar fogalmuk sincs annak mechanizmusarol, mukodeserol. Igy szerintem ez nem "ateista jelenseg", hanem sokkal inkabb emberi jelenseg.
2020. szept. 30. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Sot, meg csak nem is vallasi jelenseg, hiszen sokan tagadjak a covid letezeset is, mikozben azt sem tudjak, mi a kulonbseg a bakterium es a virus kozott.
2020. szept. 30. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

"nincs Isten."

Mármint a keresztényeké, meg még néhány tényleg nincs. A többiről nem tudjuk.


"ha van is Isten nem lehet emberi észel felfogni"

Akkor értelmetlen dolog róla beszélni is.

De én úgy hallottam, hogy képére és hasonlatosságára teremtett minket. Akkor pedig igenis képesek vagyunk valamit felfogni belőle.


"Isten miért gonosz."

Pedig egyértelműen az (is)!

Ugyanis egy végtelen isten soha nem kényszerül kompromisszumokra - tehát ami valaha is történt és történik, EZ AZ AKARATA!


"kell lennie egy felsőbb igazságnak."

Pontosan miért is KELL?


"Nincs élet halál nélkül."

Ez így nem igaz. Amelyik élőlény ma él, abból még egy se halt meg soha, 4 milliárd év óta.

És van, amelyiknek nem is kötelező meghalnia.

2020. szept. 30. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
43%

A tudománynak mindenre van magyarázata. Veddbúgy, hogy a tudomány egy 80 éves bölcs ember. Az emberi tudomány ehhez képest még első trimeszteres embrió stádiumban van, ezért nincs válasza, de a tudomány egy istennel. A tudomány maga isten rendszerének leírása, amiben nincs különbség pl fizika, kémia, biológia közt, hanem az egész egy massza.

Vannak egyértelmű magyarázatok, csak még nem találkoztál olyan emberrel, aki ismeri őket.

Istent nem lehet besározni. A végtelen tökéletesség, végtelen és tökéletes. Nem lehet rá mást mondani, ami ne lenne torzítás. Sőt még a végtelen és a tökéletes is csak féligazság.

Hiedelmeket lehet besározni, amik alakíthatóak. Isten egy állandó, nem csak az emberek fejében létezik, hanem maga a mindent leíró rendszer. Besározni istenképeket lehet csak, istent nem.

Isten mikrokozmoszát fel lehet emberi ésszel fogni, így isten esszenciálját is. Bárki felfoghatja a sakát szellemi bölcsességének szintjén. Az már más kérdés, hogy az emberiség töredék része ismeri csupán, de megismerhető, és átérezhető.

Írhattad volna, hogy átfogó igazságnak, és akkor nem kötnek bele többen is.

Van világosság sötét nélkül, és élet halál nélkül még annál jobban is van.

2020. okt. 1. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
Gondolatébresztőnek szeretném kérdezni a kedves egybegyültektől, hogy hogyan lehet teljes mértékben az életünket rábízni olyan valamire/valakire „amit nem is ismerünk"?
2020. okt. 2. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 Dongaben ***** válasza:
100%
A kedves hívők végre elolvashatnák legalább, hogy mit jelent az "ateizmus", ha már az internetet használják...aztán olvassák el még 2x és fogják is fel! :) Én a Yeti létezésében sem hiszek, pedig sok leírás van róla. Tehát: Nem HISZEK benne! Nem azt mondom, hogy nincs... A vallás az pont a HIT-ről szól, bizonyosság nélkül. Az milyen hívő, aki bizonyossággal állítja, hogy az ő istene létezik? Hát tényleg a "Lelki szegényeké a mennyek országa...".
2020. okt. 2. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
9, meg hozzafuznem, hogy a "nem hiszem, hogy van Isten" es az "ugy hiszem, hogy nincs Isten" az nem ugyanazt jelenti.
2020. okt. 2. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!