Hazudik a katolikus vallás?
A keresztény szó a latin cretin vagyis kretén szóból ered. A szellemi fogyatékkal élőket vagy születetteket latinul cretin-nek(kretén) nevezték. A szellemi fogyatékkal született embereket is bemerítették az egyház keretein belül, hogy ezzel elfogadva a Megváltó áldozatát, üdvözüljenek.
Ez egy szó szerint kretén tett volt mert a szellemi fogyatékkal elők , üdvözülnek bárhogy is.
Aki be lett merítve akkor a környezetében élő ismerősei mint pl rokonok, barátok stb.. poenból mondták az illetőnek - na te is kretén lettél.
Vagy gunyból a nem vallásosak is tettek ilyen megjegyzést, az egyház követőire, nézzétek má egy kretén, vagy mit akar itt ez a kretén?
Ez a cretin lett kesőbb a crestin(krésztin), majd christian, vagyis keresztény.
Érdemes tudni, hogy a pogány egyház hajnalán a kezdetek kezdetén mikor megalakult, a katolikus egyház akkor még bemerítéssel térítettek, ami mára már átment abba hogy max pár csepp vizzel arcon spriccelnek.
Tehát már ez is elmaradt attól amit a Megváltó mond és tanít , hogy víz által , bemerítéssel kell újjá születnünk.
Semmit nem tartanak meg a keresztények azokból amit Jézus tanít, de folyamatosan azt szajkózzak hogy Jézus a nagy tanító , benne kell hinni és úgy kell élni mint Jézus, vagyis törekedni kell rá teljes erőnkből.
Ha meg azt mondom hogy Jézus úgy élt hogy betartotta az Atya törvényeit, parancsolatait,a szombatot is, és az összeset, és mindig azt mondja, üzeni végig az Írásban,hogy csak az megy be a mennyeknek országába aki be tartja csekekszi az Atya parancsolatait, senki más aki nem abban jár nem fog üdvözülni.
Akkor előkapják Pál leveleit amiket jól félre értenek és azokból bemagyarázzák mindenkinek hogy nem úgy van az ahogy Jézus mondja, hanem ahogy Pál írja.
Pál félre értett leveleiből megsemmisìtik a Teremtő akaratát és Jézus tanitásait is. Vagyis a teljes Bibliát sztornózzák.
Persze Jézus nevében teszik ezt, teljesen kiforgatva ezzel a Megváltó szavait , tanítását.
Ha elmegy bárki egy keresztény misére ezekből a versekből soha nem hírdetnek igét és nem adnak rá magyarázatot, sőt ha lehet azon mesterkednek hogy Pál levelein ne jusson tovább senki :
1Ján 2:3 És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.
Tiszta és érthető,amit a fenti vers is igyekszik a tudtunkra adni.
Joval Pál után írt prófécia.
A Teremtő Atyánkat(akinek van egyébként egy neve) az Ő parancsolatai altal ismerhetjük meg, nincs rá más mód, csak a Tora, vagxis Mózes 5 könyve
1Ján 2:4 Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.
1Ján 2:4 mily tökéletesen jellemzi a keresztényeket.
Tessék barátaim, aki nem ismeri és nem tartja be az Atya parancsolatait, az nem ismeri az Atyát , az nem igaz, nem igazságos , hanem hazug és csaló!!! És kikre illik ez fenti ige, leírás?az összes keresztény egyházra meg a világ összes vallási és hitrendszerére akik a Megváltó nevével dicsekednek de a cselekedeteikben nem tartják meg a parancsolatokat, az Atya parancsolatait, amire a Megváltó mindig is figyelmeztet
1Ján 3:22 És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte.
Tessék milyen tisztán és érthetően van megfogalmazva, ha az Atya akaratát cselekedjük akkor imáink meghalgattatnak és bármit kérjünk azt megadja nekünk.
Eddig már nem jutnak el mert Pálnál leragadnak.
Érdekes ugye? Pál leveleiből azt értelmezik kitévesen, hogy már nem kell betartani a törvenyeket es cselekedeteinkbe foglalni az Atya parancsolatait.
Sokkal később meg Jánosnak a Biblia vége felé olvasható írásaiból , ugyancsak azt tudjuk meg amit a Megváltó is tanított folyamatosan,
Ján 5:19 Felele azért Jézus, és monda nekik: Bizony, bizony mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert amiket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképpen a Fiú is cselekszi.
Tehat a Fiú az Atya akaratát cselekszi , és nem eltörli azt!!!
Tessék a Megváltó mondja ezeket is:
Máté 5:17 Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.
Máté 5:18 Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.
Máté 5:19 Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.
Márk 3:35 Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.
Máté5:18 sem az ég sem a föld még el nem múlt, még itt vannak és még sokáig itt is lesznek, tehát az Atya törvényei, parancsolatai is addig érvényben is maradnak, függetlenül attól hogy mit értünk meg Pál leveleiből.
A Királyság a Megváltóé lesz és nem a Pálé!!!
De ha már Pál akkor tessék:
Róm 3:31 A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-e a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.
En azert mondom azt mindenkinek, hogy nem a keresztény tanìtásoknak kell hinni, vagy bármelyik más vallás tanításának a világban, hanem a Megváltóra kell hallgatni, mert az Övé az igazság, és a Királyság is az Övé lesz!!!
Mindenképpen arra kell hallgatnunk amit a Teremtő és a Megváltó mond és mindenképpen be kell tartani az Atya törvényeit, parancsolatait. Mert meg mondta a Megváltó hogy csak azok mennek be abba a királyságba akik cselekszik az Atya akaratát.
Máté 7:21 Nem minden, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Sehol nem mond olyat a Megváltó hogy legyél keresztény és akkor üdvözülsz.
Vagy sehol sem utal arra hogy egy egyházat vallást kell követned és azok tanítasait kell zabálni enni inni.
Sőt a hazug, meg mocskos bűnős törvénytelen, az Atya akarata ellen cselekvő egyházat el törölte.
Tehát nincs ilyen már gyakorlatilag, ennek ellenére még azért is szembe megy vele a Sátán és kialakít egyházakat, vallásokat, hitrendszereket, több ezret a világon, a keresztény egyházat, a tengerből kiemelkedő fenevadat a nagy paráznát akinek szorgalma alatt született meg az összes többi ami a világon van.
Sátán utálja az Atyát meg a Fiút, ezért mindig igyekszik mindenben az akaratuk ellen irányítani a világot. Amit a Megváltó törölt , Ő azt virágoztatja, amit az Atya akar, Ő azt megsemmisìteni igyekszik, vagyis elkussolni, elfeledtetni vagy már nem létezőnek semmisnek nyílváníttatni, a kereszténység meg pont egy ilyen eszköz Sátán kezében ,Sátán rejtőzködő, spirituális irányítása alatt tökéletes eszköz a kereszténység a MEGTÉVESZTÉSÉRE azoknak akik szeretnék megtalálni az Atyához vezető utat.
A keresztények csak azt hiszik hogy ők külömböznek a világtól, de cselekedeteik nem ezt bizonyítják, pont úgy élnek és azt csinálják amit a világ meg más hitrendszerek követői, csak kicsit más köntösbe burkolt vallásossaggal , de a lényeg ugyanaz, csak a tehenek külömböznek de a tej színe ugyanaz!!!
Jézus eltörölt mindent csak szeretni csak hinni kell és egymást szeretni.
Aztán meg itt szitkozódunk meg gúnyolódunk egymással.
Mikor kifejtette definiálta számunkra hogy mi az igazi felebaráti szeretet:
1Ján 5:2 Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk.
Ha nem tartjuk meg az Atya parancsolatait akkor nincs meg az egymásért való igaz felebarati szeretet sem. Mert megosztottsag lesz, abból meg nezeteltéresek, azokból meg viták, a vitakból meg gyűlölet kedves felebarátaim.
Csak azok szeretik egyetértésben egymást akik azonosan az Atya parancsolataiban járnak, élnek, cselekednek, a Megváltóba vetett igaz , őszinte szivből való hittel.
Akik a világ külömböző keresztény egyházak vallásaiban jarnak es az egyházaikat követik meg foggal körömmel védik is azoknak statuszát, azok között csak felszínes a felebaráti szeretet, mindig vitatkoznak rosszab esetben gyűlőlkődnek, és gyalázzák egymást és irányelveiket egymás háta mögött is. Es ez nem csak a kereszténységre igaz.
És ezek tanuságában megállapítható az hogy nem Istentől, nem a Megváltótól vannak.
A keresztényseg több egyhazra tagolódik, és a világi hitük és állításuk s szerint csak ők üdvözülnek majd, mindegy melyik keresztény közösség melyik keresztény egyház neve alatt fut, ez nem számít, aki keresztény az örök életet kap majd a Teremtőtől.
Nos egy futó versenyen minden minden résztvevő sportoló a lefutott táv végén aranyérmet kap ?
A közös bennük hogy mind futók , csak más, más sportegyesület nevei alatt futnak de a végen mindenki jól jár ?
Ezt kétlem kedves felebarátaim.
Senki nem nyer üdvösséget aki nem cselekszi az Atya akaratát es nincs igaz hittel a Megváltoban az nem él.a parancsolatok szerint az olyan ember szamára nincs kegyelem és örök élet.
Annak ellenére itt sokan dobálóznak olyan nagy szavakkal egymásra hogy: buta vagy fogalmad nincs , olvasd ki a Bibliát es tájékozódj.
Aki ilyen mondatokkal dobalózik , neki is arra van szüksége hogy kiolvassa a Bibliát, mert
szintén fogalma sincs arról hogy mit jelent megtérni, hinni és szeretni, és hogyan nyerheti el az üdvösséget.
Hidjétek el kedves barátaim, sem keresztényi, sem egyéb vallási szemszögből nem fogjátok az Írast megérteni, és az üdvösséghez eljutni, mert megosztottsagot eredményez és fölényeskedést.
Pont ezért vannak létre hozva és nem azért,hogy általuk találja meg az ember az utat az Atyához és általa az örök élethez való jutalmat.
Az Atyához vezető út a Megváltó, es csak azoknak akik cselekszik az Atya parancsolatait, ahogy Ő is tette, ezert Ő a példakép akit követnünk kellene!!!
Tévedsz, előző. A keresztény szó Krisztus nevéből származik, és nem a latinban alkották meg, hanem a görög nyelvben. A keresztény latinul Christianus (Krisztushoz tartozó), ez nem a kretén szóból származik.
A kretén szó sem latin eredetű, hanem svájci francia. A latinba is csak átvételként került.
Igazad van a cretin francia eredetű.
Ujra tájekozódtam , ha mar felhívtad a figyelmemet erre :)
Es köszönöm , mert én díjazom az igazságot es azt ha az igazsággal útba igazítanak!!! de tessék , nem sokat tévedtem a latinbal kapcsolatban sem :
Eredet [kretén < francia: crétin < crestin (hülye) < latin: christianus (szerencsétlen < keresztény
Belinkelem az oldalt is neked hogy ne gondold az hogy én hazudozok , meg a saját filozófiámat nyomom itt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!