Ennek több oka is van.
Valakiből a vallások némelyike ellenszenvet vált ki, vagy csalódást.
Az is ateistává tehet valakit, hogy azt látja, nincs Isteni "retorzió", vagy is büntetés azonnal egy helyzetre, illetve látja a szenvedéseket, nyomorúságot, és nem érti Ha létezik Isten miért nem tesz valamit ezeknek a megszüntetésére. ÉS sorolható lenne további felvetés erre vonatkozóan.
Aki hisz, az pedig valamilyen oknál fogva, meggyőződött Isten létezéséről, akár ismeret, egy elgondolás alapján, vagy átélt egy helyzetet, amit Istennek tulajdonit, és ami még jobban meg is erősitette ebben a hitáben.
"Az is ateistává tehet valakit, hogy azt látja, nincs Isteni "retorzió", vagy is büntetés azonnal egy helyzetre, illetve látja a szenvedéseket, nyomorúságot, és nem érti Ha létezik Isten miért nem tesz valamit ezeknek a megszüntetésére"
Ez nem elég érv az ateizmusra, maximum a gondviselő istent zárja ki, egy közömbös isten létezését nem. Én nem csak azért lettem ateista, mert úgy látszik, hogy isten leszarja a világot, hanem azért is, mert bármilyen isten létezése nagyon valószínűtlen. A világ magyarázatához nem kell semmilyen isten, nélküle is sokmindenre van magyarázat.
Mert minden embert foglalkoztat valamilyen szinten a transzcendensre irányuló kérdések. Egyik jele annak, hogy van elménk.
Aztán valaki számára a személyes beállítottságától, tapasztalataiból, olvasmányaiból, neveltetéséből, egyéb környezeti hatásokból az válik belső tapasztalattá, hogy van Isten, valaki számára pedig az, hogy nincs/nem lehet/nem tartja valószínűnek.
Ateista: Nincs Isten!
Teista: Van Isten!
Normális ember: Nem tudni, mivel egyikre sincs bizonyíték...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!