Mit tegyek, ha úgy érzem, hogy a vallás korlátozza a szabadságomat ?
Olyan sok felesleges szabály van. Jó, alap dolgokban és parancsokban egyetértek, de minek avatkozik be a vallás az ember magánszférájába ?
De konkrétan minden területre az életben. Nem tudom, hogy képzelte ezt Jézus.
Azt javaslom, amit én is tettem: lépj le a vallásból. Én erősen vallásos ember voltam, a Bibliát szinte naponta olvastam, gyülekezetbe jártam stb. Rájöttem azonban, hogy ez az egész sehová sem vezet. Na meg voltak más dolgok is, a lényeg az, hogy otthagytam ezt az egészet..
Felszabadító érzés. Azt csinálok, amit akarok, nincs aki megmondja nekem. Ne hidd el a vallasosoknak amit hazudnak, mert nem igaz. Vallás nélkül is lehet tisztességes és sikeres életet élni. Annyi különbséggel, hogy nem fognak letolni azért, mert pl. Harry Pottert olvasol, vagy megdugod a csajodat.
Noha én ateista lettem, te ettől még hihetsz valamilyen istenben, viszont javaslom, hogy a szervezett vallásból lépj ki. Feleslegesen visszahúz, bűntudatot kelt, uralkodik rajtad.
Üdv. egy ateista.
Az első dolog amit tehetsz, hogy ne nyavajogj. Rögtön utána próbálj meg gondolkozni. HA nem megy, akkor kezdd megtanulni. Ha ez sikerül, találd ki, mit akarsz tenni. Ha korlátozva érzed magad benne, tanuld meg, mit kell tenni.
A jobbak így csinálják mind. Nincs is korlátozva nekik semmi. Maxium van dolog, amit nem akarnak megtenni.
Nem tudom egyébként, 99%-ban egyetértek a vallás tanitásaival, parancsaival és 1%-ban nem.
Kár, hogy az 1% miatt fogok elkárhozni....
Isten nem a vallási szabályok szerint ítél.
Ismerkedj mélyebben mindenféle szakrális tanítással. Ne csak kereszténnyel. Folyamatosan, ismételve. Dolgozd fel, értelmezd magad saját pillanatnyi helyzetedben. Nem mások előrágott, előemésztett magyarázataival élj, de azért hallgasd meg azokat is... Csak legyen erőd saját gondolkodásra.
De a Tízparancsolat az nem Istennek lesz csak jó, hanem neked is.
Vegyük az elsőt: most nem írom le, de a lényeg az, hogy ne legyen más istened Istenen kívül. Ez neked miért jó? Mert bejuthatsz a mennybe, és örök életed lehet. Neki miért jó? Igazából az jó neki, hogy szeret téged, és nem akarja, hogy eltérj az igaz útról.
De hogy ne csak ilyen alapparancsolatról írjak: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Ez neki miért lesz jó?Ismét az jön képbe, hogy szeret, de azért is lesz neki jó, mert "híreszteled" a szeretetet mindenfelé. Neked miért lesz jó? Azért, mert mások is úgy fognak bánni veled, ahogy te velük, így ez szintén jó neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!