A vallásos emberek tényleg nem látják magukat kívülről?
Azzal kezdeném, hogy úgy általánosságban mint olyan, a vallással nincs bajom. Tudom, mi célt szolgál: sokaknak lelki menedék, válasz az ismeretlen dolgokra, remek közösség építő. Persze mindez csak ideális esetben, hagyjuk most azt, hogy milyen árnyoldalai vannak.
De kérdem én normális dolog felnőttként hinni a mesékben? Imádnak valószínűleg fiktív emberekről készült szobrokat, egy meseszerű lénynek építenek templomokat és abban eléggé furcsa énekeket énekelnek és imákat mormolnak. Mindezt ezen meseszerű lény, istenség földi helytartóinak parancsára, vezetésével.
Tudom úgy tűnik kötekedni akarok, vagy megbántani embereket pedig nem így van. Én csak nem tudom felfogni ésszel, hogy amúgy komoly, felelősség tudattal és önállósággal rendelkező emberek ezt teljesen szívből komolyan gondolják.
És hogy őszinte legyek mindig is szerettem volna kipróbálni, milyen hinni, de akárhányszor voltam templomokba (több vallás szertartását is volt szerencsém látni, a kereszténységen kívül is) egyszerűen nem tudok mást érezni, mint a döbbenetet, hogy emberek ezt komolyan gondolják.
Szóval egy vallásos ember nem érzi azt,hogy nem egészen normális az, amit csinál?
Kedves Kérdező!
Ha a te nézőpontodból nézzük a dolgokat, amiket leírtál, akkor tényleg abnormalitásról van szó.
Igen, fura, hogy emberek magas szintű művészeti alkotásokat csináltak azért, hogy szobrokhoz beszéljenek - miközben a Biblia Istene nem lakik kézzel épített templomokban és a faragott képek (szobrok) imádata, tisztelete stb enyhén szólva is nem volt jó dolog. Amikor ezt tették, már nem olvashatta mindenki a Bibliát, ráadásul nagyon sokan olvasni sem tudtak...
A kereszténység nem pusztán annyi, amit az általad látogatott építészeti remekek és az azokban zajló események mutatnak. Ha nem tudnám, milyen szokás és hagyomány van a talpig ruhában füstölgő szatyorral énekelve vonuló férfiak viselkedése mögött - aha, nekem is fura lenne. Ők így mutatják ki Isten iránti tiszteletüket. Megvan rá az okuk.
Gondolj bele, kultúra és kultúra között is vannak különbségek. Vannak, amik egyik számára nevetségesek, míg a másik számára tök komolyak. Vagy mondhatnánk a szavakat. A magyarban a fika tudjuk mi. A svédeknél ez egy munkahelyi társasági esemény, együtt kávézásnak hívják. Ha nem tartasz együtt a fikázókkal, az sértés. :) Mi, magyarok nevetünk ezen - de nekik ez komoly!
A kereszténység sokkal több, mint öltözet, szokások, épületek, dekorációk, tettek... - amiket kívülről azok, akik nem értik nevetségesnek tartják. Belülről ezek nem nevetségesek, nem furák, hanem normális. Persze aztán vannak különbségek a szokások, öltözködés, zene stb között... De most nem ez a lényeg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!