A vallásos emberek tényleg nem látják magukat kívülről?
Azzal kezdeném, hogy úgy általánosságban mint olyan, a vallással nincs bajom. Tudom, mi célt szolgál: sokaknak lelki menedék, válasz az ismeretlen dolgokra, remek közösség építő. Persze mindez csak ideális esetben, hagyjuk most azt, hogy milyen árnyoldalai vannak.
De kérdem én normális dolog felnőttként hinni a mesékben? Imádnak valószínűleg fiktív emberekről készült szobrokat, egy meseszerű lénynek építenek templomokat és abban eléggé furcsa énekeket énekelnek és imákat mormolnak. Mindezt ezen meseszerű lény, istenség földi helytartóinak parancsára, vezetésével.
Tudom úgy tűnik kötekedni akarok, vagy megbántani embereket pedig nem így van. Én csak nem tudom felfogni ésszel, hogy amúgy komoly, felelősség tudattal és önállósággal rendelkező emberek ezt teljesen szívből komolyan gondolják.
És hogy őszinte legyek mindig is szerettem volna kipróbálni, milyen hinni, de akárhányszor voltam templomokba (több vallás szertartását is volt szerencsém látni, a kereszténységen kívül is) egyszerűen nem tudok mást érezni, mint a döbbenetet, hogy emberek ezt komolyan gondolják.
Szóval egy vallásos ember nem érzi azt,hogy nem egészen normális az, amit csinál?
Személy szerint nem tartom mesének. Miért? Többek között, maga az élet, annak az értelme és a célja az, amiért nem lehet csak úgy véletlen az életünk. Ha még is igy volna, akkor miért fáj ha valaki meghal, miért nem tudnak emberek problémát megoldani, mikor tudják rá a megoldást?
Ez csak kettő kérdés azok közül, amikre a válasz sokkal mélyebben, vagy magasabban van.
Ha csak az agyunkat vesszük, és annak a kapacitását. Vajon miért csak 70-80 évet élünk, mikor sokkal többet vagyunk képesek gondolkodni, tárolni ezen a szinten, mint amennyi kort most élünk? Már maga ennek a működése is, csodálattal tölti el az embert.
Ez véletlen?
A felmerült kérdések, és elgondolkodtató dolgok, válaszokért kiáltanak. A válaszok pedig meg vannak, logikusak, és érthetőek.
Istenem, könyörgöm, pusztítsd már el az ilyen barmokat.
Köszönöm, ámen
Az előttem szóló, miért közvetit ilyet a Teremtőről?
Ezt tanultad?
Kaptam egy kedves üzenetet, gondolom egy hívőtől. A csúnyább részeket cenzúráztam...
"bárcsak elpusztítana Isten minden ilyen g*cit, aki nem hisz benne. Nem is érdemled meg, hogy élj! Ja de mégis! Teremtsd meg saját magad és akkor élhetsz! Te f*s sz*r"
Jól sejtem, hogy a saját hite alapján ő a pokolra fog jutni? Bár ha jól tudom a gyónás minden bűnt felold. Jah így könnyű :D
Vannak bajok fejben azt hiszem.
"A vallásos emberek tényleg nem látják magukat kívülről?"
Az istentelen emberek tényleg nem látják magukat kívülről?
"Tudom, mi célt szolgál: sokaknak lelki menedék, válasz az ismeretlen dolgokra, remek közösség építő."
Nem tudod, csak visszamondod, amit olvastál, mert tetszik, átgondolás nélkül.
"De kérdem én normális dolog felnőttként hinni a mesékben?"
Na végre valaki felszólal az evolúció ellen
"Imádnak valószínűleg fiktív emberekről készült szobrokat,"
Ez tényleg baromság, de erről a Biblia is ezt írja. Élettelen bálványok. Te ugye azt hiszed, h minden keresztény katolikus?
"Mindezt ezen meseszerű lény, istenség földi helytartóinak parancsára, vezetésével."
Aha, tényleg azt hiszed.
"És hogy őszinte legyek mindig is szerettem volna kipróbálni, milyen hinni, de akárhányszor voltam templomokba"
Jó módszer: felejtsd el az egyházakat, olvasd a Bibliát.
"Szóval egy vallásos ember nem érzi azt,hogy nem egészen normális az, amit csinál?"
Általánosítás. Bizonyos emberek bizonyos vallásgyakorlatával tényleg baj van, de ebből nem következik, amit szeretnél, h nincs Isten és helyes hit
"Bár ha jól tudom a gyónás minden bűnt felold."
Nem tudod jól
A valódi kereszténységet leszűkíted a katolikus egyházra, pedig azzal köszönő viszonyban sincs. Ezt a történelem is igazolja, volt rá 2000 évük...
Magam részéről pedig pont abból jöttem amiben te vagy, előtte én se értettem hogyan lehetséges mindez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!