A Katolikus Egyház mit gondol azokról a keresztényekről, akik agnosztikus teista nézeteket vallanak?

Régen úgy hitték, hogy Isten létezését meg lehet közelíteni az észérvek útján is. Ezt az I. vatikáni zsinat is megerősíti:

"Isten […] a teremtett dolgokból az emberi ész természetes világosságával biztosan megismerhető. (DH, 3004)"

Voltaire, annak ellenére, hogy arra szólított fel, hogy "tapossátok el a gyalázatost", mégis megvédte a deista istenhitet egyik művében, amit a "Három imposztorról" (De tribus impostoribus) c. mű szerzőjének "címzett". Onnan ered a híres mondása, hogy "ha Isten nem lenne, ki kellene találni".

Viszont, ettől még nem tekinthetők keresztényeknek azok, akik nem hisznek Krisztusban, ami a kereszténység minimuma.

„Tehát akkor agnosztikus teistaként (bizonytalan hívőként) nem is lehet valaki keresztény?”

Nem látom, hogy lehet valaki úgy keresztény (Krisztus-követő), hogy nem hisz abban, amit Jézus tanított. Az evangélium nem egy self-help kézikönyv (és ezzel nem a self-help könyveket akarom degradálni). A krisztusi tanítás Isten nélkül értelmezhetetlen. Tágabb (ökumenikus) értelemben keresztények tekinthető az, aki vallja az apostoli hitvallást, aminek az az első sora, hogy "Hiszek egy Istenben..."

Ugyanakkor kereszténynek lenni nem csak egy hitvallást jelent, hanem egy közösséget is, ezt hívják tágabb értelemben egyháznak, azaz gyülekezetnek. Most nem tudom, mennyire fontos annak, aki nem akar a keresztényekkel közösséget vállalni, hogy őt azért kereszténynek ismerjék el. Azért a kereszténységbe nem fér akármi bele, mert nyomokban Krisztust tartalmaz. Ez az én véleményem katolikusként.

Igen, jól látod.

A bizonytalan az lehet keresztény, csak a keresztények ezt nem szeretik.

Méghozzá azért nem szeretik, mert félnek, hogy akkor ők is bizonytalanok lesznek.

Nincs olyan, hogy keresztények elfogadnak valaki "teljes jogú hívőnek". Ez nem így múködik, ez nem olyan, mint az állampolgárság, vagy egy szekta. A keresztények közössége megvallott szavakban és megcselekedett tettekben mutatkozik meg. Ezt foglalja egybe az a kifejezés, hogy Logosz, azaz Ige.

Továbbá elég furcsa volna, hogyha a keresztények maguk közé valónak tekintenének valakit, aki ebben egyáltalán nem biztos. Hogy mondhatnánk mi egy agnosztikusra, hogy keresztény, ha ezt ő maga sem hajlandó magáról kijelenteni? Hát ő csak jobban tudja ezt.

De valóban, nem lehet valaki agnosztikus és hívő egyszerre. Ha nem vallja a bűnök bocsánatát vagy megváltást, akkor nem követi a legalapabb krisztusi tanításokat, amikből minden más következik.

Amúgy pedig hívőnek lenni nem azt jelenti, hogy az ember nem kételkedik, hanem hogy a kételyeihez másképp áll hozzá.

Keresztény az, aki elfogadja a Níceai Hitvallást maradéktalanul és igyekszik krisztusi módon élni, illetve megkeresztelt.

Ha ennek megfelel az agnosztikus teista, akkor lehet keresztény, ha nem, akkor istenkereső. Viszont én hiszem, hogy a jámbor istenkeresők megkapják azt a kegyelmet, ami elvezeti őket a hithez, illetve az üdvösséghez is.

Az a vélemény, hogy "missziós terület". Kereszténynek nem tekinthetők, mert akkor elfogadnák Krisztust. Ha pedig valaki hisz Krisztusban, akkor nem lehet agnosztikus.

Ezek az emberek nem hisznek Krisztusban. Az Egyház imádkozik értük, minden szentmisében. A nagypénteki könyörgés pl. nagyon szép: "Mindenható, örök Isten, te úgy alkottál meg minden embert, hogy vágyakozó szívvel keressen téged, és csak benned találja meg nyugalmát: kérünk, add, hogy az emberek minden akadály ellenére örömmel valljanak igaz Istennek és az emberi nem Atyjának, és mindenki felismerje atyai jóságod jeleit, valamint híveid jótetteinek tanúságtételét."