Megfigyeltétek, hogy a zuhanó repülőn nincs ateista?

Még sose voltam zuhanó repülőn, így nem tudom.

Egyébként azt el tudom képzelni, hogy halál közelben még az ateista is megpróbál kapaszkodni az életbe, vagy remélni, hogy ennyivel nem ér minden véget.

Ateista nem káromolja Istent, hiszen akiben nem hisz, nem is szidalmazhatja! - már amennyiben gondolkodni tud.

Aki káromkodik, ha nem is vallja be, Istent létező személynek tekinti!

Nem, nem tekinti annak.

A káromkodás majdnem ösztönös.

Minden másra gondolnék, csak arra nem.

Egyébként voltam már 'zuhanó' repülőn, sráckoromban jelentkeztem az MHSZ keretén belül mindenre, mozigépésznek, búvárnak, ejtőernyősnek, mert 25 év volt a korhatár a seregben és mindig meg akartam úszni a sorozást, ám sajnos amikor 24 voltam már, akkor kitolták 28-ra. Nem mentem el egyikre sem kétszer, csak a sorozáson akartam megúszni egy időre a katonaságot, de végül feladtam, be is vittek. Már bánom, hogy egyik, másik tanfolyamot nem végeztem el, ingyen volt ugyanis és némelyik megélhetést is biztosított volna, vagy érdekes passziót.

Az ejtőernyős képzés kezdetén valahol Szolnok környékén elvittek egy katonai repülőtérre három napra, volt ott minden, alkalmasságfelmérés, futás, távolugrás, meg felvittek géppel, aztán a pilóta kicsit megviccelt bennünket, megzötyögtetett, meg zuhanást szimulált, amitől be is volt rezelve a társaság, velem együtt természetesen, de még véletlenül sem jutott eszembe semmi vallási gondolat.

Mellesleg nem tartott sokáig az egész, talán inkább utólag voltunk jobban beszarva, amíg a manőver történt, lefoglalt az, hogy valamelyest megőrizzem az egyensúlyomat, kapaszkodjak, kezeljem a helyzetet.

Amúgy meg miért éppen a keresztény Istenre gondolnék, miért nem mondjuk Allahra, vagy Zeuszra, vagy Manitoura, esetleg Jupiterre, Baalra, vagy Ahura Mazdára, mert ugye nekem a görög mitológia sokkal ismertebb volt, hiszen arról voltak könyveim, amiket olvastam is, amíg a kereszténységről meg semmi.

Lényegében a környezetemben mindenki ateista volt, azt gondoltam a vallásról, hogy ókori, meg középkori tudatlan, műveletlen embereket etettek vele és a templomokat múzeumnak véltem, mellesleg már a dédszüleim sem voltak megkeresztelve, így soha, semmilyen tekintetben nem foglalkoztam a kereszténységgel, nem is volt vele semmi kapcsolatom, amit tudtam róla, azt irodalmi művekből ragadt rám.

Mostanában érdekel egy kicsit a vallás, de csak azért, mert igyekeznek terjeszteni, például az iskolai hitoktatás révén, amit furcsállok és mulatságosnak tartok.

Ókori ideák a 21. században?

Állati!

Sajnos nem állati, hanem végtelenül szomorú!

Ha jól belegondolsz, elvileg vallásszabadság van, de sok iskolában kvázi belekényszerül a diák a hitoktatásba, jóllehet sem ő nem akarja, sem a szülei.

És bizony a káromkodás nem követi a formális logikát.

Ha ráverek az ujjamra a kalapáccsal, és az ősi mesterséget űző nőnemű szülőt emlegetem az éppúgy nem valószínű, hogy a a kalapács, a szög vagy akár a saját magam anyukájára gondolnék, éppúgy mint amikor valaki szerelmi aktusra biztatja a természetfelettit. Itt nem létezőben való hit áll a háttérben, hanem egy bizonyos tanult szófordulat (még ha nem is a költőiek közül való)

megj.: "A macska rúgja meg" persze sokkal irodalmibb, de kinek jut az eszébe, amikor éppen fáj az ujja, mert rávert egy nagyot.

A hívők azt nem értik, hogy van, aki 𝐧𝐞𝐦 hisz.

Márpedig az ilyen ember gondolataiban kevés helyen fordulnak elő természetfeletti lények.

Tehát akkor nem hozzájuk fordul a szükségben 𝐬𝐞𝐦.

Ez az, amit egy hívő képtelen megérteni.

Hiszen ő hisz, és akkor a másik miért nem? Biztos csak kamuzik.

Hát nem.