A keresztények szerint léteznek démonok?
Tudtommal a Biblia 19 könyvében szerepelnek, így akik szerint a démonok babona termékei, azok valójában nem is lehetnek igazi keresztények, bár természetesen abban egyetértünk, hogy démonok nincsenek, illetve azoknak sem lehet sem a létüket, sem a nemlétüket bizonyítani, akár a hétfejű sárkányét, vagy magának Istennek a nemlétét, szóval mi a véleményetek?
Vannak démonok, vagy nincsenek démonok?
A Biblia nem tartalmaz babonás hiedelmeket, Jézus Isten szavát abszolút igazságnak nevezte. Ugyanakkor nem mondta azt sem, hogy nem léteznek, hiszen maga Jézus is űzött ki démonokat emberekből, akikkel beszélni is tudott.
A démonok azok a lázadó angyalok, akik Sátánhoz csatlakoztak az Isten elleni lázadásban. Ők, nagyon is létező személyek.
(Márk 5:8, 9) 8 Jézus ugyanis ezt mondta neki: „Menj ki ebből az emberből, te tisztátalan szellem!” 9 Még megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Az így válaszolt: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.”
A démonoknak is van nevük, ahogy másoknak is.
(Márk 5:15) 15 Odaértek Jézushoz, és látták, hogy a démontól megszállt ember – az, akiben korábban egy légió démon volt. . .
(Lukács 8:30, 31) 30 Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Ő ezt mondta: „Légió” – mert sok démon ment bele. 31 És egyre csak kérlelték, hogy ne parancsolja nekik, hogy a mélységbe menjenek.
Nem létező eseményt, vagy hiedelmet Jézus nem tényként kezelt volna, hanem cáfolta volna mint sok mást is.
Csakhogy Isten nem vallásokat hozott létre, hanem az emberek számára adott egy erkölcsi útmutatót. Ha ez abban az értelemben vett vallás volna, ahogyan az Te gondolod, talán kicsit igazad lehetne.
Az Élet forrása nem hagyta magára vezetés nélkül az emberi teremtményeit. Hogy némelyek ezt kiforgatva "vallásokat" hoztak létre reformálva, az egyéni problémájuk lesz.
Ha jól megfigyeled, akkor láthatod az emberek okosságát, hova jutottak Isten vezetése nélkül. Nekem jó ebben az általad "Pszihés" betegségben lenni, mert megóv az erkölcsi és társadalmi korcsosulástól, ami népszerű a tömegeknek.
Nem tartom magam kereszténynek, de:
Igen, a Bibliában szerepelnek démonok, így a keresztények rendszerint nem tagadják a létüket, abban viszont nagy az eltérés köztük, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítanak nekik. Vannak, akik nem foglalkoznak velük egyáltalán, ezek szerintem leginkább a történelmi protestánsok, a hitgyüli-féle csoportosulások viszont általában fűben-fában démont látnak, és rettegnek tőlük.
Nem tudom, szerintem a démonokban való hit semmivel sem durvább, mint a sima Istenhit.
A Biblia ír a démonokról, Jézus és a tanítványai rendszeresen kiűzték őket az emberekből.
Márk evangélium 16,9:
"Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt* űzött vala ki."
* A Károli fordításban ördög szerepel, az eredetiben a daimon szó szerepel.
Luk 7,21:
"Azon órában pedig sokakat gyógyíta meg betegségekből, csapásokból, tisztátalan lelkektől, és sok vaknak adá meg szeme világát."
Ez Jézus feltámadása után is folytatódott:
Apostolok Cselekedetei 8. rész:
"
5
És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust.
6
A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, amiket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék.
7
Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula.
8
És lőn nagy öröm abban a városban.
"
A Hit Gyüliben a Biblia alapján hisznek a démonok létezésében, és a démoni kötelékek alatt lévőket démonűzéssel szabadítják meg (pl. kábítószereseket, alkoholistákat, okkult háttérből jövőket, stb.) Tehát a hitgyülisek nem félnek a démonoktól, és nem rettegnek, ez valótlan állítás.
A történelmi egyházakban a hit többnyire ellaposodott, elvilágiasodtak, egy részük a teremtésben sem hisz (inkább valami irányított evolúcióban hisznek ott sokan), és a démonok létezésében sem hisznek (vagy csak elméletileg), illetve a hitből való gyógyulásban sem. Van ugyan a Vatikánban egy ördögűző exorcista pap, de szerepe formális, odavisznek hozzá valakit, vet egy keresztet, kb. ennyi. Egyszer a pápához odavittek egy démonok által megkötözött lányt, a pápa megpróbálta kiúzni a démont, mire a lányban a démon megszólalt: "Te nem tudsz kiűzni engem!"
A reformátusok is hisznek a démonok létezésében, de csak elméleti szinten, gyakorlati démonűzésről, vagy annak csak a kísérletéről ott nem tudok.
egy református prédikáció a démonokról:
egy baptista írás a démonok témakörben:
A Biblia önmagában ókori babonák gyűjteménye. Ott van például az imádság, amely a keresztények babonás hite szerint egy láthatatlan lényt vesz rá arra, hogy a természet törvényeibe beleavatkozzon. Befolyásoljon bizonyos helyzeteket, akár társadalmi, akár természeti jelenségekről van szó. Ez nem más, mint babona, a modern természettudomány semmi ilyenről nem tud. Aztán a Bibliában tipikus babonák is vannak, pl. Tóbiás könyvében. Egyesek érvelhetnek azzal, hogy ez apokrif, ez azonban nem igaz. Tóbiás a reformációig a Szentírás része volt (még Károli is lefordította), csak Luther Márton új kánonjába már nem fért bele. Ráadásul Tóbiásból találtak héber és arám nyelvi szövegtöredékeket a kumráni tekercsek között, szóval az összes kifogás megszűnt ellene.
A démonok egész egyszerűen az ujszövetségi babona termékei. Kb. olyanok, mint a görög mitológiában a szirének. Az, hogy a keresztények a démonok létezését elhiszik, a szirénekét meg nem, egész egyszerűen azért van, mert az Újszövetséget szentírásként (és történelemkönyvként) kezelik, az Odüsszeiát meg nem. Ha az Újszövetség leírná, hogy Péter apostol megpróbálta megtéríteni a sziréneket, biztosan elhinnék azt is. Senkinek ne legyen efelől semmi kétsége.
Démonok nem léteznek, az ő létezésüket csak a vallás, meg az okkultizmus állítja, az meg nem bizonyít semmit. Gondolkodó emberek figyelmébe ajánlom egyébként a National Geographic egyik különszámát: "Különös, de igaz" címmel. Ebben a kiadásban a kutatók a mítoszokkal, legendákkal foglalkoznak, és a babonás hidelmek helyett észszerű, frissítő erővel bíró, tudományos magyarázatot kínálnak.
Mik a démonok? Hiába kerestem rá, nem konkrét valamit írnak róluk, hanem hogy mikor mit értettek népek ez alatt. Rossz szellem, gonosz lélek meg ilyenek. De ami szerintem a legfontosabb kérdés ebben, hogy ez a rossz lélek, az az ember megromlott lelke, vagy egy embertől független, testetlen valami, ami csak úgy grasszál a világunkban. Nem kötözködni akarok, tényleg nem tudom mit képzeljek el a démon szó hallatán.
Ha nekem valaki azt mondja küzd a démonaival, az alatt a saját belső küzdelmeit értem, ami sokféle valódi formát ölthet, pl. pszichés betegségek, vagy fizikai leromlás, függőségek és kényszercselekvések, félelmetes vagy erőszakos kényszergondolatok formájában, amik bár mind valós problémák, és mind kialakulhat külső hatások miatt (pl. traumák), de mégis belülről történő, az ember gondolataiból származó dolgok, és nem külső szellemlények okozzák. Azt is el tudom képzelni, hogy egy ember megteremthet magának egy démont, amit ő valósnak él meg. Van akkora félelem, van akkora trauma, ami kiválthatja ezt. Ilyen értelemben "létező" mint mondjuk a szeretet, ami szintén belülről alakul és lesz. Az is létező, valós lesz, persze sokan azt is csak elmebajnak gondolják. :) Én nem.
A Biblia nem babonák gyűjteménye, hanem Isten Beszéde, a Teremtő üzenete.
"az ember gondolataiból származó dolgok, és nem külső szellemlények okozzák."-írod.
A Biblia beszámolója szerint a démonok olyan láthatatlan szellemi lények, akik be tudnak költözni az emberekbe, és belölről az életüknek valamelyik részét befolyásolni, esetleg irányítani tudják. Ez lehet a szexuális élet (perverz emberek, prostituáltak), vagy érzelmek (félelem, rettegés), vagy más terület lehetnek démonikus befolyás alatt. A lényeg: a démonok belülről támanak, mint a trójai faló. Sokszor a sorozatgyilkosok például belső sugallatot kapnak, kéjes vágyat éreznek a gyilkosságra, és úgy keresik az áldozatukat. Ezek démonikus befolyás jelei, amikor emberek kívánják a gonoszságot.
Prostituált is szinte csak démoni befolyás hatására lesz egy nőből, fiatal leány korában biztosan nem erről álmodott! Ilyen volt az evangéliumokban szereplő Mária Magdaléna is, akiből Jézus hét démont űzött ki. (Kiűzés előtt belül volt a démon, és irányította az életvitelét, démonűzés után kint volt. :) )
A gadarai megszállott esetében több ezer démon volt egy férfiban, aki már magát is vagdosta, és sírboltokban lakott, ön- és közveszélyes volt. Ma elmegyógyintézetben lekötöznék és lenyugtatóznák, magáncellába zárnák egész életére, 2000 éve Jézus egy szóval kiűzte belőle a démonokat, akik a disznókba mentek, miután Jézus megengedte ezt nekik. A disznók viselkedésében is hatalmas változás állt be, miután a démonok beléjük költöztek.
démonok és tudomány:
Démonmérő műszer sajnos nincs (ghost busters), legfeljebb az ember lelke/szelleme érzi a jelenlétüket, viszont a pszichológia tudja vizsgálni a démonizált, megkötözött állapotot (nyugtalanság, ideges szokások, vágy a rosszra, a mocsokra, stb.), majd a megszabadult állapotot (nyugalom, béke, nincsenek kényszeres cselekvések már).
Igen. Vannak.
Vannak olyan dolgok amit szeretnel valoban megtapasztalni, pl. Istent, mert ekkor tudnal hinni Benne
de vannak amit nem akarnal megtapasztalni hivokent sem
miert akarnad megis? peldaul meg akarod tudni milyen az ha lezuhansz es nem halsz bele de totalkaros leszel es tudatodnal maradsz?
erted?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!