Hívők, nem érzitek úgy hogy a Hit gyülisek csak szégyent hoznak ránk keresztényekre?
Mikor hívő voltam, így éreztem, a magam módszereivel küzdöttem is a szektásodás ellen. .
A hitgyüli egyértelműen szégyent hoz a kereszténységre, szinte mindenben eltér attól, amit az apostoli atyák idejében raktak le.
Persze nem csak ők, szégyent hoznak rá az adventisták, a Jehova tanúi mef egyéb szekták is.
Annak idején éppen ezért nagy hitvédelmi akcióba kezdtem, ahol az ókeresztény irodalom, a modern szentírástudomány, a természettudomány, illetve az egyháztörténelem eszközeivel igyekeztem leleplezni ezeket az hitvány szektákat, akik elferdítik az eredeti tanításokat.
De beledáradtam, otthagytam az egész kereszténységet. Már ez nagyon gyenge vallás lett. Egyéniségeik nincsenek, csak sarlatán, pénzhajhász tanítóik. Azt gondolom - immár ateistaként - hogy a kereszténységnek ma olyan nagy szüksége lenne egy Szent Ágoston lelkületű és tudású tanítóra, mint egy falat kenyérre. De ilyen nincs.
Az az undorító katolikus ellenes, sunyin valójában keresztényellenes, rángatózóhatást kiváltó ökörségeivel mélyen emberellenes szekta -
az emberi nem szégyene.
Nem. Én nem ő vagyok. Kinek a szemébe? Az elvakult ember szemébe, aki mint egy fideszes általánosítva utálatot sugároz egy csapat ember ellen, akiket nem ismer s sose látott?
Másrészt a keresztény a keresztény. A hitgyülisek, csak max azt hiszik, hogy azok. Naggggyon kevés olyan hitgyülissel találkoztam, aki valóban keresztény. Az ilyen általában annyira elvakukt az istenszeretetbe és csodálatba, hogy nem látja, hogy milyen emberek veszik körül, és minden ocsmány istenkáromló dologba belelátja az istenhű szavakat.
Egyszer volt, hogy elmentem egy ilyen emberrel a gyülekezetébe, majd a nyíltan kikérdeztem egy két embert, hogy mit hogyan értett. Esküszöm neked 10 perc se kellett, és akit elkísértem, a csalódottságtól sírva kirohant az utcára. Utána mentem, azt mondta, fogalma sem volt, hogy mennyire "eltévedt rosszat szolgáló emberek" közé járt eddig.
... soha többé nem ment, és soha többé nem beszélt onnan senkivel se.
"Persze nem csak ők, szégyent hoznak rá az adventisták, a Jehova tanúi mef egyéb szekták is."
Magam is így vélem, de nem csak hogy elferdítik az eredeti tanításokat, még ki is találnak más baromságokat.
"...a kereszténységnek ma olyan nagy szüksége lenne egy Szent Ágoston lelkületű és tudású tanítóra, mint egy falat kenyérre. De ilyen nincs."
Teljesen egyet értek.
"Nem, mert a hitgyülisek nem keresztények."
Azért Németh Sándorra azt mondani hogy nem keresztény tévedés, számára ezt jelenti kereszténynek lenni, most az más kérdés, hogy tévúton jár és csak leégeti magát és szégyen hoz a kereszténységre.
Nem a keresztényekre hoznak szégyent, hanem Istenre.
Ő pedig majd intézkedik e-felől.
Jézus tanitványainak van feladatuk dolguk, és erre öszpontositanak, hiszen figyelmeztetve vagyunk, hogy ne hogy megbotránkozzunk.
""Persze nem csak ők, szégyent hoznak rá az adventisták, a Jehova tanúi mef egyéb szekták is.""
Erről kár vádaskodást és háborút inditani, mert a kereszténynek mint békeszerzőnek nem ez a feladata. A keresztény ember bizik Isten helyes itélőképességében, és azt is tudja, hogy ezeknek meg kell történniük, és ezért nem tesznek fel ilyen kérdéseket.
Ezzel az erővel bárkire mondhatnánk, hogy szégyent hoz Istenre, és a testvéreire. Tedd a szivedre a kezed és nézz önmagadba, hogy a veled egy hiten lévők közül, biztos nincs ilyen személy?
"Azért Németh Sándorra azt mondani hogy nem keresztény tévedés, számára ezt jelenti kereszténynek lenni, most az más kérdés, hogy tévúton jár és csak leégeti magát és szégyen hoz a kereszténységre."
Ő egy báb, akinek éppen az a feladata, hogy lejárassa a kereszténységet. Már csak ezért is kizárt, hogy ő maga keresztény lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!