Hogyan lehet lépést tartani egy égi szekérrel? És miért egy szervezetet kell követni, nem Jézust kellene?
Sajnálom, hogy a szervezet szót, ennyire kiforgatják, mint ha emberek akaratához viszonyitott lenne a szervezettség.
Jó lenne megérteni, hogy Isten a Földön mindig megszervezte a vezetést, és az élet helyes menetét, illetve az imádat egységes bemutatását. Jól lehet voltak akik lázadtak Isten kinevezett emberi vezetői ellen, megfigyelhető, hogy ezeket Isten megbüntette, mivel akit kinevez, az Őt képviseli, és ha ellene beszélnek, akkor Isten úgy veszi, hogy ellene lázadnak. Lásd Mózes, vagy bármelyik próféta esete, akár Jézus esete.
Isten egy népet vezet egységben, mindig is igy volt. Soha nem volt megosztottság, vagy vallásköziség az Ő irányitásában. Ennek megfelelően kell megfigyelni, hogy kik képesek világméretekben ilyen egységben élni, nemzeti hovatartozás nélkül.
"Kérező, beírod hogy honnan idéztél? Gondolom nem saját gondolat."
Persze hogy nem saját gondolat!
4-es!
"Sajnálom, hogy a szervezet szót, ennyire kiforgatják, mint ha emberek akaratához viszonyitott lenne a szervezettség."
Miért nem az? (emberi)
"Jó lenne megérteni, hogy Isten a Földön mindig megszervezte a vezetést, és az élet helyes menetét, illetve az imádat egységes bemutatását."
Mert ki állítja hogy ez nem így van? Szerinted máshol nincsenek megszervezve a dolgok?
"Jól lehet voltak akik lázadtak Isten kinevezett emberi vezetői ellen, megfigyelhető, hogy ezeket Isten megbüntette, mivel akit kinevez, az Őt képviseli, és ha ellene beszélnek, akkor Isten úgy veszi, hogy ellene lázadnak."
Problémád van az értő olvasással? A kérdés az volt hogy miért egy szervezetet kell követni Jézus helyett?
Szerinted ez lázadás Jézus ellen?
Mert ha igen akkor nálad nagyon komoly probléma van az értelmezéssel!
"Ennek megfelelően kell megfigyelni, hogy kik képesek világméretekben ilyen egységben élni, nemzeti hovatartozás nélkül."
Jehova tanúi?
Semmilyen szervezetet nem kell követni!!! Jézust kell követni!
Jn.16,13.De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.
1Jn.2,
20.És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok.
27.És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.
Tehát nem egy szervezetet kell követni, hanem magát személyesen Jézust, és Ő tanít, elvezérel minden igazságra és az igaz Isten ismeretre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!